RSS feliratkozás
Találatok száma: 20

Hírek

Indul a honvédségi kiképzési szezon

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2014. március 11. 11:06

A következő napokban megkezdődik a Magyar Honvédségnél az októberig tartó kiképzési szezon - mondta Böröndi Gábor, a Magyar Honvédség (MH) Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnemének főnöke kedden egy háttérbeszélgetésen Budapesten. Pápa és Várpalota térségében már szerdától megnövekedett katonai jelenlétre lehet számítani.

Nemzetközi gyakorlat kezdődik Várpalotán

Honvédelmi Minisztérium, 2014. március 11. 11:01

Hazánk holland vezetésű nemzetközi gyakorlatnak ad otthont Várpalota térségében 2014. március 12. és április 22. között. Ezen összesen mintegy háromezer katona vesz majd részt. A Magyar Honvédség aktívan részt vesz az esemény - több mint egy éve tartó - előkészítésében és végrehajtásában. Pápa és Várpalota térségében fokozott katonai jelenlét és megnövekedett katonai járműforgalom várható.

Csütörtökön megkezdődhet a volt ipari minisztérium épületének bontása

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 11. 10:46

Már a napokban megkezdődhet a fővárosban a Margit körúti volt ipari minisztérium épületének bontása, mert hétfőn megkötötték az erről szóló szerződést - mondta el a Kossuth rádió Krónika című műsorának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A hátrányos helyzetű térségekben is vannak lehetőségek

Miniszterelnökség, 2014. március 11. 10:43

A hátrányos helyzetű térségekben is van élet, van dolgozni akaró, szakképzett munkaerő, és vannak kis- és középvállalkozások, amelyek nagy nemzetközi cégek beszállítói lehetnek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Nógrád megyei Bátonyterenye ipari parkjában, a Sinia Bútorgyártó Kft. új gyárának alapkőletételén.

Megkezdődött az ESPON 2020 program társadalmi konzultációja

Nemzetgazdasági Minisztérium, Tervezéskoordinációért Felelős Államtitkárság, 2014. március 11. 9:43

Társadalmi egyeztetés indult a 2014-2020-as interregionális együttműködési programok közé tartozó ESPON 2020 programról.

Aláírták a megállapodást a honvédségi dolgozók béren kívüli juttatásairól

Honvédelmi Minisztérium, 2014. március 11. 9:38

Hende Csaba honvédelmi miniszter és a szakszervezeti vezetők előrelépésként értékelik a honvédségi dolgozók ez évi béren kívüli juttatásairól született megállapodást, amelyet kedden írtak alá a Honvédelmi Minisztériumban.

Budai Gyula: szükség van az európai uniós támogatásokra

Vidékfejlesztési Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 11. 8:49

Az uniós támogatásokra szükség van, és akik azt mondják, hogy ki kell lépni az Európai Unióból, azok becsapják a magyar gazdákat, a vidéken élőket - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Bátonyterenyén.

Németh Zsolt: egyedülálló politikai modell a Vajdaság

Külügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 11. 7:50

Egyedülálló politikai modellnek nevezte Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt, hogy a Vajdaságban együtt képesek megjelenni az autonómiatörekvések és a szerb–magyar történelmi megbékélés.

Győri Enikő: az erős nemzetek tehetik erőssé Európát

Külügyminisztérium, EU Ügyekért Felelős Államtitkárság, 2014. március 11. 7:47

Összhangot kell teremteni a nemzeti identitás és az európai önazonosság között, mert csak az erős és egymást tisztelő nemzetek tehetik erőssé az Európai Uniót – hangsúlyozta a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára 2014. március 10-én, a berlini magyar nagykövetség 1848. március 15. évfordulójára rendezett ünnepségén.

Idén is 60 millió forinttal támogatja az EMMI a Pécsi Országos Színházi Fesztivált

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2014. március 10. 17:19

Összesen 13 produkció, köztük három határon túli és két független előadás került be a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idei versenyprogramjába. A június 5. és 14. között zajló rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma 60 millió forinttal támogatja – jelentette be Halász János kultúráért felelős államtitkár a Rátkai Klubban 2014. március 10-én tartott sajtótájékoztatón.

Rekordévet zárt tavaly a turizmus

Miniszterelnökség, 2014. március 10. 16:49

Orbán Viktor több mint figyelemre méltónak nevezte a turisztikai ágazat tavalyi eredményét, amely a gazdaság növekedéséhez is hozzájárult. A miniszterelnök hétfőn Siófokon a balatoni szállodák vezetőivel folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy tavaly rekordévet zárt a turizmus.

Az egyház szerepe felértékelődik a világban

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2014. március 10. 16:35

Az egyház szerepe felértékelődik a világban, ezért a magyar kormány meggyőződése, hogy a magára találó Európában új szerepük lesz az egyházaknak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn, amikor átadták a székesfehérvári Nagyboldogasszony ciszterci templom megújult sekrestyéjét.

Több mint 150 fővel növelte a munkavállalói számát a MÁV-START Szolnokon

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Vagyonpolitikáért Felelős Államtitkárság, 2014. március 10. 16:21

A MÁV-START az idei évtől a vasúti személyszállítás mellett a gépészeti és a vontatási tevékenységeket is magába foglalja, amivel már több mint 15 ezer munkavállaló foglalkoztatójává vált.

Megalakulásának 65. évfordulóját ünnepli a Csemadok

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Nemzetpolitikai Államtitkárság, 2014. március 10. 16:16

Megalakulásának 65. évfordulója alkalmából szakmai konferenciával egybekötött jubileumi ülést tartott Diószegen (Sládkovicovo) a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, ismertebb nevén a Csemadok, amely a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális és közéleti szervezete.

Kontrát Károly erdei iskolát adott át Várpalotán

Belügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 10. 15:45

Átadták a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. Zöld tanoda elnevezésű erdei iskoláját hétfőn Várpalotán. A bruttó 80 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően több mint kétezer gyerek ismerkedhet meg közelebbről a természettel.

Nőtt a Magyarországon előállított élelmiszerek fogyasztása

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2014. március 10. 15:27

Az elmúlt időszakban érezhetően, 70-ről 75 százalékra nőtt a Magyarországon előállított élelmiszerek fogyasztása - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten a SIRHA Budapest szakkiállítás megnyitóján.

Baráti kapcsolat van Magyarország és Szerbia között

Külügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 10. 15:08

Nagyon szoros és baráti kapcsolat alakult ki Magyarország és Szerbia között az utóbbi években, amiben Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök-helyettesnek nagyon fontos szerepe volt - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2014. március 10-én Belgrádban azt követően, hogy megbeszéléseket folytatott a szerb politikussal.

Biztos alapokon az egészségügyi rendszer

Miniszterelnökség, 2014. március 10. 14:59

A kormány biztos alapokra helyezte az egészségügyi rendszert, a kórházak adóssága negyedével csökkent, és 300 milliárd forintos fejlesztési program zajlik az ágazatban – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Nagykanizsán.

Gőzerővel halad a Kincsem – Nemzeti Lovas Program megvalósítása

Vidékfejlesztési Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 10. 14:25

Az elmúlt 20 évben összesen nem kapott akkora kormányzati támogatást a hazai lovas ágazat, mint az elmúlt 2 évben – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az ágazat értékeléséről tartott sajtótájékoztatóján.

A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács felkészült a segítségnyújtásra

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 10. 14:24

A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke, Balog Zoltán ma reggelre összehívta a szervezet tagjait.