RSS feliratkozás
Találatok száma: 20

Hírek

Növelni kell az EU-n kívüli exportot

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2014. március 13. 18:25

Bővíteni kell a magyar vállalatok megjelenését az Európai Unión kívüli piacokon, jelenleg az export 20-21 százaléka irányul ezekre a területekre, amit 33 százalékra lehetne emelni - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Veszprémben, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.

A V4 sérülékeny helyzetben van

Külügyminisztérium, 2014. március 13. 18:00

A visegrádi országok (V4) sérülékeny helyzetben vannak, minden, Oroszország elleni esetleges gazdasági szankció a V4-eket érintené a legsúlyosabban – mondta Martonyi János külügyminiszter a visegrádi országok és Németország külügyi vezetőinek 2014. március 13-i budapesti tanácskozása után.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 13. 17:32

Határozottan visszautasítjuk azokat a vádakat, miszerint az Országos Mentőszolgálat munkatársainak tévedésből megemelt bérét a kormány most visszaveszi. Az elmúlt 4 évben az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága az egészségügyi ágazat dolgozóinak fizetését több lépcsőben megemelte, ezzel 95 ezer orvos és ápoló keresete növekedett, és a béremelésből az OMSZ bajtársai is részesültek.

Szociális dolgozóknak tartottak képzést az internetes zaklatás megelőzéséről

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2014. március 13. 17:30

Családok átmeneti otthonaiban dolgozók részére szervezett képzést az internetes zaklatásról (cyberbullying) a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS). A képzés első lépése a minisztérium és a segélyszervezet stratégiai együttműködésének, amelyet ma sajtótájékoztatón mutatott be Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Lehel László, a MÖS elnök-igazgatója és Rácsok Balázs, a MÖS szociális és fejlesztési igazgatója. Közlemény.

Az új polgári törvénykönyv kiemelkedik a jogalkotásból

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Igazságügyért Felelős Államtitkárság, 2014. március 13. 17:23

A szombaton hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv kiemelkedik az elmúlt évek jogalkotásából, az első magyar magánjogi kódex, amely demokratikus keretek között jött létre és lép hatályba, illetve amely a magántulajdon és a piacgazdaság talaján jött létre és azt kívánja támogatni - mondta a kódex kodifikációját irányító Vékás Lajos akadémikus a Répássy Róberttel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Jelentős fejlesztések valósulnak meg Makón

Miniszterelnökség, 2014. március 13. 16:42

A következő években jelentős fejlesztések valósulnak meg Makón, a kormány kész a helyi kórháznak is segítséget nyújtani, de ehhez szükség van az önkormányzat támogatására – jelentette ki Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön a Maros-parti városban.

Ünnepi megemlékezés és díjátadás a Nemzetgazdasági Minisztériumban

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 13. 16:20

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségen állami kitüntetéseket, Magyar Gazdaságért díjakat, fogyasztóvédelemért járó elismeréseket, és miniszteri elismerő okleveleket adott át. A miniszter beszédében kiemelte, hogy a kormány ugyanolyan nagy feladatokra vállalkozott 2010-ben, amikor 2/3-os bizalmat kapott, mint ’48-as elődeink.

Idén másfél milliárd forint áll rendelkezésre a Határtalanul! programra

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 13. 15:57

Megháromszorozódott, így idén másfél milliárd forint áll rendelkezésre a Határtalanul! programra - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2014. március 13-án, Budapesten. A 2014/2015-ös tanévben a Határtalanul! program új lendületet kap és várhatóan több mint 40 ezer magyarországi, illetve határon túli magyar diák és tanár utazására lesz lehetőség.

Megkezdődött a kárenyhítő juttatások kifizetése

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2014. március 13. 15:49

Közel 2,47 milliárd forint összegű kárenyhítő juttatás kifizetését kezdte meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a megalapozott igényt benyújtó 1169 mezőgazdasági termelő részére. Közlemény.

Programot dolgoz ki az NGM az elektromos autók elterjesztése érdekében

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 13. 15:44

Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon; a Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a minisztériumban - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Magyarország elítéli a Gázából Izrael ellen indított rakétatámadásokat

Külügyminisztérium, 2014. március 13. 15:20

Magyarország Külügyminisztériuma a leghatározottabban elítéli, és semmivel sem tartja indokolhatónak a Gázából Izrael ellen 2014. március 12-én indított rakétatámadásokat, amelyek szerencsére nem jártak áldozatokkal. Közlemény.

Példaértékű jó gyakorlat NEA-támogatásból

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2014. március 13. 14:42

A Rostás Katedrális Alapítvány programjának köszönhetően közel 30 sajátos nevelési igényű gyermek részesült különleges elméleti és gyakorlati oktatásban Somogyváron, az egykori Széchenyi-kastély falai között zajló felújítási munkálatok során. Az eddigi eredményeket összegző és további lehetőségeket tárgyaló egyeztetésen vett részt Dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

Új támogatást nyújt a Vidékfejlesztési Minisztérium a fűszerpaprika termelőknek

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2014. március 13. 14:23

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2014-ben mintegy 150 millió forintnyi támogatást nyújt a kiváló minőségű fűszerpaprikát termelő gazdáknak.

Ötezer négyzetméteres üvegházat adtak át Hódmezővásárhelyen

Miniszterelnökség, 2014. március 13. 14:13

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön átadta a Hódkertész Kft. és a Zöldség Farm 2008 Kft. új, ötezer négyzetméteres üvegházát. A 185 millió forintos fejlesztés keretében egy olyan nagylégterű, hidrokultúrás üvegház épült, amely hazai összehasonlításban a legmodernebb technológiai elemeket tartalmazza.

Megnyílt Budapesten Európa szabadalmi bíráinak bíróképző központja

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2014. március 13. 14:08

Megnyílt Budapesten Európa szabadalmi bíráinak bíróképző központja csütörtökön, amely az Egységes Szabadalmi Bíróság (ESZB) leendő bíráinak és bírójelöltjeinek képzését és továbbképzését koordináló irodaként fog működni a fővárosi Várnegyedben található Magyarság Házában.

Együttműködik a KIM és az Ökumenikus Segélyszervezet

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2014. március 13. 13:38

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) stratégiai együttműködésének első lépéseként családok átmeneti otthonaiban dolgozók részére szervezett képzést csütörtökön az internetes zaklatásról (cyberbullying).

A Transzatlanti Koordinációs Tárcaközi Bizottság ülése

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. március 13. 13:12

Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár vezetésével a Külügyminisztériumban 2014. március 13-án ülést tartott a Transzatlanti Koordinációs Tárcaközi Bizottság. Közlemény.

Társadalmi egyeztetésen a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program Stratégiai Környezeti Vizsgálatának tematikája

Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság, 2014. március 13. 13:10

Az Európai Parlament és a Tanács 1303/2013/EU rendelete, valamint a 2/2005. (I.11.) Kormányrendelet értelmében a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program Stratégiai Környezeti Vizsgálatának (a továbbiakban: SKV) elvégzése szükséges. Az SKV alapvető célja a Vidékfejlesztési Programra vonatkozóan bemutatni a környezeti vizsgálat értékelési kritériumait, továbbá összefoglalni a legfontosabb értékelési eredményeket és a környezeti, illetve fenntarthatósági szempontból megfogalmazott javaslatokat, a tervezési és döntéshozatali folyamatokra, azok tartalmi kérdéseire vonatkozóan.

Elindult a regisztráció a Diplomamentő programra

Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2014. március 13. 13:07

Csütörtöktől lehet regisztrálni a kormány által indított Diplomamentő programra, és várhatóan április végén el is indulnak az angol, a német és a francia nyelvtanfolyamok - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. közös, csütörtöki sajtótájékoztatóján.

600 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot

Miniszterelnökség, 2014. március 13. 12:55

Elérte a hatszázezret az állampolgársági kérelmek száma - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön a fővárosban.