A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet 4. §-ának (3) bekezdése alapján a nemzetgazdasági miniszter a felszámolók névjegyzékét a jövőben az új névjegyzék felállításakor, továbbá évente - a változásokat pedig a határozat jogerőre emelkedését követően haladéktalanul a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján is közzéteszi.
Dávid Ilona 2012. május 11-től a MÁV Zrt. Igazgatóságának elnöke. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói feladatait egyelőre megbízási jogviszony alapján látja el, az átmeneti időszakban díjazás nélkül. Az elnök-vezérigazgatói munkakört a GYSEV Zrt. közgyűlését követően töltheti be munkaviszony keretében. Elődje, Szarvas Ferenc közös megegyezéssel távozik a MÁV Zrt. éléről.
Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Lázár Jánost a frakcióvezetői székben Rogán Antal váltja, az IMF-főtárgyalói poszton pedig Varga Mihály követi Fellegi Tamást.
A 2012. februári magyar külkereskedelmi folyamatok és az EU tagországok 2012. februári külkereskedelmének előzetes adatai.
A nemzetet egyre szorosabban kell összekötni a Magyar Honvédséggel, a haderőnek a maga területén ki kell vennie a részét a nemzet életének megújításából. A változás kulcseleme az értékek újrafelfedezése és a mindennapi életben történő gyakorlati alkalmazása - hangsúlyozta Márki Gábor. A Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára a NATO beszállítói konferenciát nyitotta meg május 10-én, Velencén.
Külkereskedelmi forgalmunk legfrissebb adatai, valamint a kereskedelmi termékforgalom változásai EU-s és EU-n kívüli partnereinkkel.
Az 1956-os forradalom fényesen bizonyította, hogy egy nemzet tagjai között nem osztályharc, hanem érdekközösség áll fent – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki Kovács Sándor nyugállományú vezérőrnagyot köszöntötte nyolcvanötödik születésnapján, május 10-én Budapesten.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületegyüttesének átépítéséről a napokban döntött a kormány, a beruházás első ütemében 4,7 milliárd forintot fordít az Orczy-kertben lévő Ludovika campus átépítéséhez, a teljes beruházás a tervek szerint 24,5 milliárd forintba kerül majd - közölte Fürjes Balázs nagyberuházási kormánybiztos csütörtökön.
Sikeres volt az MH PRT 13. váltásának híradó, informatikai és információvédelmi katonáinak szakfelkészítése Székesfehérváron. A kiképzés célja a missziókban rendszeresített híradó és informatikai eszközök kezelésének elsajátítása, valamint a magyar és angol nyelvű rádióforgalmazás szabályainak oktatása.
A Délkelet-Európai Mezőgazdasági Miniszterek Munkacsoportja 2012. május 8-9. között rendezte meg az emelt szintű szakértői ülését, melyen a tagországok egyhangúlag megszavazták a magyar szaktárca megfigyelő tagi státuszát.