Orbán Viktor miniszterelnök ennek megfelelően tájékoztatta Fellegi Tamást, hogy június 1-i hatállyal kezdeményezi a köztársasági elnöknél tárca nélküli miniszteri megbízatásából történő felmentését.
Az állattenyésztés, az állattartás évezredes hagyományai, védett őshonos fajtáink elválaszthatatlanok történelmünktől, kultúránktól, ezért nem mondhatunk le róluk, fogalmazott Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a kiállítás megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kormány nevében csütörtökön benyújtotta az Országgyűlés elé a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatát.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg a „Magyar sportolók - Sportoló magyarok Európa közepén” című kiállítást, amely mától Magyarország Brüsszeli Nagykövetségén tekinthető meg. A Magyar Sportmúzeum tárlatának nyitórendezvényén részt vett a nagykövetség konzulja, Lengyel Zita is.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkára pályázatot hirdet a közoktatási közszolgálati feladatok megvalósításában való részvétel tárgyában 2012. augusztus 31. és 2017. augusztus 31. közötti időszakra vonatkozóan.
Orvosi segédeszközöket, tisztasági készletet, varrógépeket és ruházati cikkeket tartalmaz az a segélyszállítmány, amely a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport katonáinak segítségével eljut majd a nehéz helyzetben lévő afgán családokhoz.
A magyarság megmaradásának alapja a házasság tisztelete és a gyermekvállalás ösztönzése - hangsúlyozta a Családlánc pénteki alakuló kongresszusán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Új helyzet van Magyarország keleti határainál "magyarügyben" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az MR1-Kossuth Rádióban az új román kormány első intézkedéseivel kapcsolatban.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága felhívást intéz a magyarországi nevelési–oktatási intézmények pedagógusaihoz, egyhetes izraeli tanulmányúton és továbbképzésen való részvételre a jeruzsálemi a Jad Vasem Holokauszt Mártírok és Hősök Emlékezete Intézetben.
A Kovács Pál által sürgőséggel kezdeményezett felülvizsgálat eredménye szerint az állami politikai vezetői beosztás nem összeférhető a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség igazgatótanácsi elnökségével. A klíma- és energiaügyért felelős államtitkár korábbi vállalásának megfelelően tehát megteszi a szükséges lépéseket, és a Szövetségben betöltött tisztségéről azonnali hatállyal lemond. Az államtitkári kinevezése óta felvett javadalmazást hiánytalanul visszatéríti.