RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Prőhle: a civileken keresztül válhat ismertebbé a Visegrádi Együttműködés

Külügyminisztérium, EU Kétoldalú Kapcsolatokért, Sajtóért és Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2012. május 10. 8:36

Magyarország számára rendkívül fontos a Visegrádi Együttműködés, éppen ezért eminens érdekünk, hogy az a civil szférában is ismerté váljon, hangsúlyozta Prőhle Gergely helyettes államtitkár a Nemzetközi Visegrádi Alap civilek jelenlétében rendezett külügyminisztériumi rendezvényének megnyitóján 2012. május 9-én.

A nyári szabadidős programokra is felhasználható az idei IPR-támogatás

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2012. május 10. 8:14

Május 30-ig igényelhetik az önkormányzatok az idei Integrációs Pedagógia Rendszer (IPR) által nyújtott anyagi támogatást, amely keretében 2012-ben összesen 6,83 milliárd forint fordítható a hátrányos helyzetű gyerekek számára indított programok fenntartására, valamint az ezekben a projektekben részt vevő pedagógusok díjazására. 96 ezer gyereket és 15 ezer pedagógust érint a támogatás.

Kiemelten fontos a regionális együttműködések erősítése

Honvédelmi Minisztérium, Védelempolitikáért és Védelmi Tervezésért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2012. május 9. 17:18

Az „okos védelem” (smart defence) és a védelmi képességek csoportosítása és megosztása (pooling and sharing – P&S) keretében kialakításra kerülő katonai képességek többségét regionális szinten érdemes megteremteni – hangsúlyozta Siklósi Péter. A Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára az osztrák törvényhozás védelmi bizottságának delegációja számára tartott előadást május 9-én, Budapesten.

50 millió forintos állami támogatással jövedelemkiegészítő programok indulnak vidéken

Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság, 2012. május 9. 17:05

Öngondoskodási programokkal segíti a vidéken élőket a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ (KÁTKI), a Tetrabbit Kft. és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI). Jövedelemkiegészítő program indul kiváló minőségű magyar baromfitermékek előállítására, és bővül a Nyúl-unk a munkáért nyúltenyésztési program is – jelentette be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Gödöllőn.

Átvette kinevezését Balog Zoltán

Kormányzat, 2012. május 9. 16:08

Kövér László házelnök – a miniszterelnök javaslatára – szerdán a Sándor-palotában kinevezte Balog Zoltánt az emberi erőforrások miniszterévé.

Kiszámíthatóságot hoz a Széll Kálmán Terv 2.0

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2012. május 9. 15:29

A kormány szerdai döntésének értelmében 2014-ig megszűnik a bankadó, ugyanakkor nélküle és a krízisadók egyszeri bevételei nélkül is kiszámítható lesz az államháztartás működése – hangzott el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai tájékoztatóján.

Lezárult a fertődi Esterházy-kastély fejlesztésének első üteme

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2012. május 9. 14:40

Dr. Zumbok Ferenc kormánybiztos jelenlétében május 9-én ünnepélyesen lezárult a fertődi Esterházy-kastély turisztikai fejlesztésének első üteme. A 1,56 milliárd forintos forrásból, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult rekonstrukciónak köszönhetően Eszterháza építészeti és művészeti örökségével ismét a magyar és az európai kultúra egyik ékkövévé vált.

Diót és rozslisztet vontak ki a forgalomból

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2012. május 9. 14:26

Rovarszennyeződés miatt emberi fogyasztásra alkalmatlan dióbelet és mérgező gyommagot tartalmazó rozslisztet vont ki a forgalomból az élelmiszer-ellenőrző hatóság.

Külhoni magyar óvodák éve - Kárpát-medencei körutat indítanak

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Nemzetpolitikai Államtitkárság, 2012. május 9. 13:42

A magyarországi jó óvodapedagógiai gyakorlatok bemutatására Kárpát-medencei körutat indítanak a külhoni magyar óvodák éve program keretében, a körút első állomása szerdán a horvátországi Kopács lesz.

Élő közvetítés a kormányszóvivői tájékoztatóról

Kormányzat, 2012. május 9. 13:22

A Széll Kálmán terv 2.0-hoz kapcsolódó adóváltozásokat ismerteti Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Az élő közvetítés 15 órakor kezdődik.