Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

Videók

Eljött a központi koordináció ideje

Eljött a központi koordináció ideje2014. március 25.

Eljött a központi koordináció ideje, az egészségügy és az oktatás területén a reformok eredményeként az állam vállalta a kizárólagos felelősséget a lehető legjobb működtetés érdekében - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden Budapesten.
Támogatás a szülészeti klinikáknak

Támogatás a szülészeti klinikáknak2014. március 25.

A tavaly átadott két diagnosztikai berendezés, valamint az egyetem alapítványai és az Emberi Erőforrások Minisztériumának idei, a Semmelweis Egyetem (SE) I. és II. számú szülészeti klinikáinak nyújtott 10 millió forintos támogatása is azt a célt szolgálja, hogy minél több gyermek születhessen meg egészségesen - mondta Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára az egyetem I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján tartott sajtótájékoztatón.
Népi kézműves alkotóházak nyitnak ki április első hétvégéjén országszerte

Népi kézműves alkotóházak nyitnak ki április első hétvégéjén országszerte2014. március 24.

Országszerte 44 helyszínen 55 kézműves mutatja be mesterségét a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák I. Országos Hétvégéjén április 4-6 között.
Támogatás a fogyatékosok sportjának

Támogatás a fogyatékosok sportjának 2014. március 24.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár jelenlétében írt alá együttműködési megállapodást a parasport támogatásáról a Magyar Paralimpiai Bizottság és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI). A Kormány idén is kiegészítő támogatással járul hozzá a fogyatékos sportolók felkészüléséhez.
 Fogyatékosságbarát munkahely díjat kapott két kerületi önkormányzat is

Fogyatékosságbarát munkahely díjat kapott két kerületi önkormányzat is2014. március 24.

Fogyatékosságbarát munkahely díjat kapott a XI. és a XVI. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatala, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara valamint öt, megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató cég hétfőn Budapesten.
Az elmúlt négy év egyik legnagyobb eredménye a családok megerősítése volt

Az elmúlt négy év egyik legnagyobb eredménye a családok megerősítése volt2014. március 22.

A családok megerősítését és középpontba állításukat nevezte az elmúlt négy év egyik legnagyobb kormányzati eredményének az emberi erőforrások minisztere március 22-én a budapesti Millenárison tartott egész napos családi rendezvényen.
Célzott szűrőprogramok indulnak országszerte

Célzott szűrőprogramok indulnak országszerte2014. március 22.

Célzott szűrőprogramok indulnak országszerte annak érdekében, hogy a lakossághoz közelebb vigyék a megelőzést szolgáló programokat - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten.
Megnyílt Reigl Judit kiállítása a Ludwig Múzeumban

Megnyílt Reigl Judit kiállítása a Ludwig Múzeumban2014. március 21.

A kortárs magyar képzőművészet nemzetközileg legelismertebb alakja, Reigl Judit életművéből nyílt kiállítás Űr és extázis címmel pénteken a Ludwig Múzeumban a Budapesti Tavaszi Fesztivál, valamint a Frankofón Fesztivál keretében. A tárlatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg, aki elmondta: a Reigl-kiállítás az egész világot megmozgathatja.
Az Uffizi kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Az Uffizi kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál2014. március 21.

A firenzei Uffizi Képtár gyűjteményének magyar önarcképeiből rendezett, Festők a tükörben című kiállítással nyílt meg a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) pénteken a Budapesti Történeti Múzeumban.
Jó iskolát mindenkinek!

Jó iskolát mindenkinek!2014. március 20.

A köznevelés megújításakor a kormány a gyermekek és a családok érdekeit mindennél fontosabbnak tartva, minőségjavító intézkedések egész sorát vezette be. Iskolabezárások helyett intézményeket nyitott, pedagógus elbocsátások helyett olyan léptékű béremelést hajtott végre, amelynek köszönhetően a pedagógus házaspárok éves szinten egymillió forinttal több pénzt vihetnek haza.
Fogyatékossággal élők gondozását segítő hidroterápiás részleget adtak át a XXII. kerületben

Fogyatékossággal élők gondozását segítő hidroterápiás részleget adtak át a XXII. kerületben2014. március 20.

Fogyatékossággal élő emberek gondozását, fejlesztését segítő hidroterápiás részleget adott át az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön a XXII. kerületi Reménysugár Habilitációs Intézetben.
Párbeszédre van szükség, az elhallgatásnál nincs rosszabb

Párbeszédre van szükség, az elhallgatásnál nincs rosszabb2014. március 20.

Párbeszédre van szükség, beszélgetni kell, mert a hallgatásnál, az elhallgatásnál nincs rosszabb - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Tihanyban a szaktárca és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága szervezésében, Közös jövőnk - Közös felességünk címmel, a magyarországi zsidó és keresztény közösségek együttéléséről az apátsági látogatóközpontban megrendezett konferencián.
Kínai sarok nyílt a Országos Idegennyelvű Könyvtárban

Kínai sarok nyílt a Országos Idegennyelvű Könyvtárban2014. március 19.

Mintegy háromszáz darab kínai nyelvű és Kínával kapcsolatos dokumentumból, köztük 200 nyelvkönyvből és 100, a kultúra, a művészet, és a társadalmi élet különböző területeivel kapcsolatos szakkönyvből nyílt különgyűjtemény az Országos Idegennyelvű Könyvtárban 2014. március 19-én. A Kínai sarok átadó ünnepségén Xiao Qulan, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete jelenlétében Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet.
Miniszteri Elismerő Oklevelet kaptak szociális területen dolgozók

Miniszteri Elismerő Oklevelet kaptak szociális területen dolgozók2014. március 19.

Március 15-e alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nevében Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár és Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár Miniszteri Elismerő Okleveleket adott át szociális területen dolgozóknak.
Természettudományi labort avattak Siófokon

Természettudományi labort avattak Siófokon2014. március 17.

Természettudományi labort avattak Siófokon, a helyi gimnáziumban hétfőn. A létesítmény 333,9 millió forintból épült.
Jelentős fejlődés ment végbe a szociális ágazatban

Jelentős fejlődés ment végbe a szociális ágazatban2014. március 17.

A szociális ágazatban jelentős volt a fejlődés a 2010-es kormányváltás óta; mind a munkakörülményekben, mind a jövedelmi viszonyokban pozitív változások mentek végbe - mondta Soltész Miklós szociális és családügyekért felelős államtitkár hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.