Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

Videók

Fogyatékossággal élők és épek közös rekordkísérlete

Fogyatékossággal élők és épek közös rekordkísérlete2014. május 14.

A Kézenfogva Alapítvány szombaton a 12 órás tandembiciklizés rekordját szeretné felállítani fogyatékossággal élő és ép jelentkezők részvételével. A szombati rekordkísérlet beharangozó sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, szociális és családügyekért felelős államtitkár elmondta: a Kézenfogva Alapítvány az elmúlt négy évben több mint 320 millió forint támogatást kapott a kormánytól ilyen és ehhez hasonló programokhoz, rendezvényekhez.
A levéltárhoz került a salgótarjáni hadkiegészítő parancsnokság épülete

A levéltárhoz került a salgótarjáni hadkiegészítő parancsnokság épülete2014. május 13.

Átkerült kedden a Magyar Nemzeti Levéltárhoz a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság hét éve üresen álló salgótarjáni épülete, amelybe októberben költözhet be a Nógrád Megyei Levéltár.
A kultúrára kell építeni a felzárkóztatást

A kultúrára kell építeni a felzárkóztatást2014. május 11.

A kultúrára építve kell kezdeni a romák felzárkóztatását - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a második Cigánykerék - Roma kulturális fesztivál vasárnapi esti gálájának megnyitóján, Budapesten.
A roma fiataloknak a saját útjukat kell járniuk

A roma fiataloknak a saját útjukat kell járniuk2014. május 10.

A roma fiataloknak meg kell találniuk a saját útjukat, azt kell tenniük, ami a feladatuk, nem pedig olyan példaképeket másolniuk, akikké nem tudnak válni - mondta az emberierőforrás-miniszter a Keresztény Roma Szakkollégiumok éves konferenciáján szombaton Budapesten.
Emléktáblát avattak Halmos Béla népzenekutató tiszteletére

Emléktáblát avattak Halmos Béla népzenekutató tiszteletére2014. május 9.

Emléktáblát avattak pénteken Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész tiszteletére volt lakásánál, a budapesti Forint utca 3-as számú ház falán.
Kárpátaljai cserkészek kapták a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat

Kárpátaljai cserkészek kapták a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat2014. május 9.

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, melyet pénteken adtak át a fővárosban.
Az önkéntes munka egyre jobban terjed Magyarországon

Az önkéntes munka egyre jobban terjed Magyarországon2014. május 8.

Az önkéntes munka egyre jobban terjed Magyarországon, a kutatások szerint már minden harmadik ember végzett segítő tevékenységet; a legtöbben fiatalok, akik elsősorban a szociális, környezetvédelmi területen vállalnak ilyen munkát alkalmi jelleggel, de jellemzően évente többször is - derül ki abból a kutatásból, amelyet Soltész Miklós az Emberi Erőforrás Minisztérium (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára és Orbán Balázs Századvég Alapítvány kutatási igazgatója ismertetett csütörtökön Budapesten.
Festetics-bútorok kerültek vissza a keszthelyi kastélyba

Festetics-bútorok kerültek vissza a keszthelyi kastélyba2014. május 8.

Többségében a budapesti Iparművészeti Múzeum raktárában őrzött, egykor a Festetics-család tulajdonában lévő bútorok kerültek vissza a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumba - jelentette be csütörtökön Halász János a Balaton-parti városban tartott sajtótájékoztatón.
Példaértékű a fogyatékkal élők lakhatásának támogatása

Példaértékű a fogyatékkal élők lakhatásának támogatása2014. május 7.

Példaértékű a fogyatékkal élők kiscsoportos lakhatási formáinak támogatása, a támogatott lakhatás, az úgynevezett kitagolás-program, amelyben vezető szerepet tölt be Miskolcon a Szimbiózis Alapítvány által működtetett Baráthegyi Majorság – mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdán, miután meglátogatta az intézményt.
Konferenciasorozat a közösségi művelődésről

Konferenciasorozat a közösségi művelődésről2014. május 7.

A közösségi művelődés a témája annak az konferenciasorozatnak, amelynek első rendezvénye ma kezdődött a Budai Vigadóban. Az ünnepi eseményt Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg.
Háromszorosára növelték a Határtalanul! program támogatását

Háromszorosára növelték a Határtalanul! program támogatását2014. május 7.

Az idei évben a kormány háromszorosára növelte a külhoni magyar kirándulások támogatását, amelyre 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, amikor a Határtalanul! program keretében a Piarista Gimnázium diákjait útnak indította a Vajdaságba, zombori tanulmányi kirándulásukra.
A közös építés ereje áll a magyar kiállítás középpontjában

A közös építés ereje áll a magyar kiállítás középpontjában2014. május 5.

A közönséget is bevonja az építés folyamatába a június 7. és november 23. között megrendezendő 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása, Jakab Csaba és Márton László Attila Építés/Building című projektje.
Sikeres volt a szűrés éjszakája program

Sikeres volt a szűrés éjszakája program2014. április 30.

Sikeresnek értékelte a szűrés éjszakája programot az egészségügyért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy a szervezett szűrések tovább folytatódnak.
A fogyatékossággal élők munkába állása is javította a fogalkoztatási adatokat

A fogyatékossággal élők munkába állása is javította a fogalkoztatási adatokat2014. április 29.

Az országos foglalkoztatási adatok javulásához a fogyatékossággal élők munkába állása, valamint a női foglalkoztatás eredményei is nagyban hozzájárultak - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára beszélt kedden Budapesten.
Harcművészeti és küzdősport Expo először Magyarországon

Harcművészeti és küzdősport Expo először Magyarországon2014. április 29.

Tíznél több sportág, a legkülönbözőbb harcművészeti stílusok versenyeit és látványos bemutatóit kínálja a MAX2014 első magyarországi Harcművész és Küzdősport Expo, amelyet május 24-én rendeznek meg a Syma-csarnokban. Az Expót beharangozó sajtótájékoztatón részt vett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár is.
Nagy létszámú otthonból lakókörnyezetbe költöznek a szentesi Aranysziget Otthon gondozottjai

Nagy létszámú otthonból lakókörnyezetbe költöznek a szentesi Aranysziget Otthon gondozottjai2014. április 24.

A társadalom erejét mutatja, ha el tudja fogadni, hogy akár az utcán, játszótéren, közintézményekben megjelennek különböző fogyatékossággal élő emberek – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára, amikor bejelentette a szentesi Aranysziget Otthon kiváltási programjának elindítását.