Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

Videók

Magyar-dán programok indulnak a fogyatékossággal élőkért

Magyar-dán programok indulnak a fogyatékossággal élőkért2013. december 9.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára elmondta, már elindították a dán mintára kiépített, úgynevezett Guruló projektet. A mozgáskorlátozott emberek segédeszközeinek javítására olyan országos szervízhálózatot építenek ki, ahol lehetőség van arra is, hogy a szakemberek az adott emberek igényeinek, testalkatának megfelelően alakítsák át például a kerekes székeket. Egy másik, dán gyakorlat alapján indított projekt a segédeszköz-kölcsönzést teszi majd lehetővé.
Szülőföldjükön boldoguljanak a magyar fiatalok

Szülőföldjükön boldoguljanak a magyar fiatalok2013. december 9.

A vidéki, a társadalom perifériájára szorult fiatalok megszólítása a kormányzati ifjúságpolitika egyik legfontosabb pontja – hívta fel a figyelmet az ifjúságpolitika fókuszpontjaira Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
A szabadság szeretete a többi közösség szeretete

A szabadság szeretete a többi közösség szeretete2013. december 8.

A nemzetiségek jogait biztosító törvény és az országgyűlés képviselet csak akkor igazán érték, ha olyan többségi társadalom áll mögötte, amelyikben származástól függetlenül mindig otthonra és megbecsültségre lel - mondta Doncsev András vasárnap Budapesten, a Nemzetiségi Gálán.
Szükséges az önmagáért és az országért felelősséget vállaló roma értelmiség

Szükséges az önmagáért és az országért felelősséget vállaló roma értelmiség2013. december 7.

Szükség van egy önmagért és az országért is felelősséget vállaló roma értelmiségre - mondta az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján szombaton Balatonszárszón.
Átadták a Pro Voluntarius Díjat

Átadták a Pro Voluntarius Díjat2013. december 7.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az önkéntes tevékenység társadalmi elismerésére alapította a Pro Voluntarius díjat, amelyet szervezetek illetve magánszemélyek kaphatnak a közösségért végzett önkéntes munkájukért, a fiatal generációk önkéntességre nevelésében végzett kiemelkedő szakmai teljesítményükért és az önkéntesség népszerűsítéséért. A miniszteri díj mellett miniszteri elismerő oklevelek átadására is sor került a Segítő Vásáron.
Tizenöt százalékkal nőtt az örökbefogadások száma 2010 óta

Tizenöt százalékkal nőtt az örökbefogadások száma 2010 óta2013. december 7.

Az örökbefogadások száma 2010 óta tizenöt százalékkal nőtt, remélhetőleg ez a szám tovább növekszik, és minél több gyermeknek lesz lehetősége családban felnőni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Egészségügyi paradigmaváltás történt

Egészségügyi paradigmaváltás történt2013. december 6.

Az elmúlt években egészségügyi paradigmaváltás történt, amely a párbeszédre épült, tudatos volt, és közben nem kerülték el a nehéz kérdéseket sem - összegezte a kormányzati lépéseket az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
Meg kell küzdeni a színvonalért

Meg kell küzdeni a színvonalért2013. december 6.

Az egyetemeknek napról napra meg kell küzdeni rangjukért, színvonalukért, s az átadott tudás mellett az is fontos, hogy a hallgatók el tudjanak helyezkedni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatási államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) pénteki konferenciáján Budapesten.
Tehetségbarát helyi és nemzetiségi önkormányzatokat tüntettek ki

Tehetségbarát helyi és nemzetiségi önkormányzatokat tüntettek ki2013. december 6.

Első alkalommal ítélték oda a Tehetségbarát helyi és nemzetiségi önkormányzat címet. A Magyar Nemzeti Múzeumban tartott díjátadón Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára azt mondta, hogy vannak közösségek, amelyek felismerték a tehetséggondozás jelentőségét, és hajlandóak ezért áldozatot is hozni.
Legjobbak a jók között

Legjobbak a jók között2013. december 5.

A társadalmi felelősségvállalás szemléletét kívánja a kormány erősíteni az iskolai kötelező közösségi szolgálat bevezetésével. Cél, hogy az önkéntességet a gyakorlatban is kipróbáló diákok tudatos, felelősségteljes, aktív állampolgárrá váljanak. Minden évben december 5-én ünneplik az önkéntesség világnapját, ez alkalommal Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár elismerő oklevelet adott át azoknak az iskoláknak, melyek élen jártak a közösségi szolgálat bevezetésében.
Segítség a fogyatékossággal élő gyermekeknek és családjaiknak

Segítség a fogyatékossággal élő gyermekeknek és családjaiknak2013. december 5.

A kormány támogatja az úgynevezett „FECSKE program” országos szintre emelését, aminek köszönhetően tehermentesíteni lehet a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családokat – hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára.
Halász János: jövőre lezárul a mozik digitális átalakítása

Halász János: jövőre lezárul a mozik digitális átalakítása2013. december 4.

Jövőre lezárul a magyarországi art mozik digitális átalakításának támogatását célzó program, addigra az összes érintett mozi átalakítása megtörténik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyíregyházi sajtótájékoztatóján szerdán.
Az EMMI nyitott a párbeszédre a szociális ágazat dolgozóival

Az EMMI nyitott a párbeszédre a szociális ágazat dolgozóival2013. december 4.

Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár megerősítette, hogy az ágazati érdekképviseleti szervezetek és a tárca szakértői bizottságot hoznak létre a dolgozók bérrendezési igényeinek egyeztetésére.
Szándéknyilatkozat a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról

Szándéknyilatkozat a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról2013. december 3.

Az eddigiek mellett még legalább két megváltozott munkaképességű ember alkalmazásáról írt alá szándéknyilatkozatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a Belügyminisztérium, valamint budapesti és nagyvárosi önkormányzatok.
A fiatalokra és a versenyekre épít a magyar atlétika

A fiatalokra és a versenyekre épít a magyar atlétika2013. december 3.

A magyar atlétika 2020-ig 18 milliárd forintot kap sportágfejlesztési támogatás keretében, s ez idő alatt a hazai szövetség (MASZ) elsődleges célja a jelenlegi versenyzői létszám megnégyszerezése. A sportág hosszú távú fejlesztési koncepciójáról Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, valamint Gyulai Miklós, a MASZ elnöke tartott sajtótájékoztatót.
Az államnak minden akadályt le kell bontania a fiatalok munkavállalása elől

Az államnak minden akadályt le kell bontania a fiatalok munkavállalása elől2013. december 3.

Az állam felelőssége, hogy a fiatalok munkavállalása előtt álló minden akadályt lebontson és ösztönözze a fiatalok munkavállalását - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Budapesten, a Fiatalok munkanélkülisége Európában című nemzetközi konferencián.