Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

Videók

Új fejezetekkel bővül a magyar kereskedelem történetét bemutató állandó kiállítás

Új fejezetekkel bővül a magyar kereskedelem történetét bemutató állandó kiállítás2014. január 21.

Négy új teremmel és új fejezetekkel bővül mától a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum „A jó kalmár a világ jótevője – Két évszázad a magyar kereskedelem történetéből” című állandó kiállítása. Az egykori szakboltokat, áruházakat, majd az államosítást követő KÖZÉRT-eket és Állami Áruházat bemutató tárlatot Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg 2014. január 21-én.
Megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia

Megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia 2014. január 21.

Erdei Zsolt szakmai vezetésével kedden megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia, egyikeként annak a négy nagy központnak, mely a kiemelt sportágfejlesztési támogatás részeként jön létre a sportágban. Az újpesti Halassy Olivér Sportcsarnokban rendezett ünnepi megnyitón Simicskó István sportért felelős államtitkár fontos és örömteli eseménynek nevezte az akadémia létrejöttét.
Megkezdte a munkáját a szociális életpálya munkacsoport

Megkezdte a munkáját a szociális életpálya munkacsoport2014. január 17.

Fülöp Attila, család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár nyilatkozott a kormany.hu-nak.
A kormány orvosolta a köznevelés legtöbb „örökölt” problémáját

A kormány orvosolta a köznevelés legtöbb „örökölt” problémáját2014. január 17.

Az elmúlt három és fél évben a legfontosabb szabályokat sikerült megalkotni az oktatás területén – mondta Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár az Educatio a Papp László Arénában megrendezett nemzetközi oktatási szakkiállításának második napján,
Dunaújváros esetében csaknem 6 milliárdnyi adósságot vállal át az állam

Dunaújváros esetében csaknem 6 milliárdnyi adósságot vállal át az állam2014. január 16.

Dunaújváros megmaradt, 5,84 milliárd forintos adósságállományát is átvállalja az állam – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki dunaújvárosi sajtótájékoztatóján.
Minden eddiginél több, 58.844 állami ösztöndíjas hallgató kezdte meg tanulmányait 2013-ban

Minden eddiginél több, 58.844 állami ösztöndíjas hallgató kezdte meg tanulmányait 2013-ban2014. január 16.

A 2013. évi felvételi eljáráshoz kapcsolódóan a kormány eltörölte a keretszámokat,és engedményeket tett azzal is, hogy egyes szakokra már 240 ponttal is be lehetett kerülni. Így tehát minden eddiginél több, 58.844 állami ösztöndíjas hallgató kezdhette meg tanulmányait 2013-ban.
A szociális ágazatban dolgozók javaslatairól tárgyaltak az Emmiben

A szociális ágazatban dolgozók javaslatairól tárgyaltak az Emmiben2014. január 15.

A megbeszélést követően Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, áttekintették, hogy az MSZ EDDSZ sztrájkkövetelései mennyiben találkoztak az elmúlt három év kormányzati politikájával, és egyebek mellett azt állapították meg, hogy céljaik hasonlóak voltak.
Óriási feladatot végeznek a nevelőszülők

Óriási feladatot végeznek a nevelőszülők2014. január 14.

Óriási feladatot végeznek a nevelőszülők, mert sokszor sebzett és sérült gyerekek lelkét kell meggyógyítaniuk - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára kedden Székesfehérváron, ahol Fejér megyei nevelőszülők kaptak háztartási eszközöket a minisztériumtól.
Ötvenmilliós kormányzati támogatás a Műkorcsolya és Jégtánc Eb. rendezésére

Ötvenmilliós kormányzati támogatás a Műkorcsolya és Jégtánc Eb. rendezésére2014. január 14.

Egy magára adó állam törekszik arra, hogy sportoló nemzetet építsen, amelynek fontos lépcsőfoka a kiemelt világesemények hazai megrendezése – mondta Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a január 15-én kezdődő Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokság sajtótájékoztatóján.
Egyeztetés kezdődik a szociális életpályamodellről

Egyeztetés kezdődik a szociális életpályamodellről2014. január 13.

Egyeztetés kezdődik a szociális életpályamodellről pénteken a kormányzat, a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a fenntartók képviselőivel - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Pedagógusok nélkül nincs jövője Magyarországnak

Pedagógusok nélkül nincs jövője Magyarországnak2014. január 13.

Pedagógusok, tanítók, és tanárok nélkül nincs jövője Magyarországnak, a magyar nemzetnek - mondta Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere a Klebelsberg ösztöndíjak átadásán hétfőn a fővárosban.
Cselgáncs Grand Prix-t rendezhet Budapest

Cselgáncs Grand Prix-t rendezhet Budapest2014. január 11.

Az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó cselgáncs Grand Prix-versenynek adhat otthont Budapest 2014-től három éven keresztül. A Budapest Judo Grand Prix megrendezéséről szóló háromoldalú megállapodást szombaton, sajtótájékoztató keretében írta alá Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke, Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, valamint Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár.
Biztosított a kisiskolák jövője is

Biztosított a kisiskolák jövője is2014. január 10.

A kormányzat fontosnak tartja, hogy a legkisebb településre és a legnagyobb városra is figyeljen, az oktatásban pedig a legszerencsétlenebb sorsú gyerek is megkapja azokat a lehetőségeket, amelyeket egy jobb körülmények közé született kortársa - mondta pénteki veszprémvarsányi sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár.
Hitel nélküli évet kezdhet Salgótarján

Hitel nélküli évet kezdhet Salgótarján2014. január 9.

Hitel nélkül kezdheti a 2014-es évet Salgótarján, miután tavaly az adósságának 70 százalékát átvállalta az állam, és idén január elsejével a fennmaradó 1,1 milliárd forint tartozásától is mentesült a kormány jóvoltából - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter csütörtökön Salgótarjánban.
Célunk az első nyolc között végezni a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Célunk az első nyolc között végezni a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságon2014. január 9.

A hivatalos célkitűzés szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott nyolc közé jutása a cél a vasárnap kezdődő dániai Európa-bajnokságon – hangzott el a Magyar Kézilabda Szövetség hazai esélyeket latolgató sajtótájékoztatóján. Az eseményen részt vett Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár is.
Több mint százezer nő vette igénybe a 40 év munka után járó kedvezményes nyugdíjat

Több mint százezer nő vette igénybe a 40 év munka után járó kedvezményes nyugdíjat2014. január 9.

Több mint százezer nő vette igénybe azt a kedvezményt, amely életkortól független nyugdíjba vonulást tesz lehetővé 40 év munka után - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.