Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter (NEFMI) fővédnökségével rendezik meg október 18-án (kedden) a „Támogató technológiai ellátórendszerek legjobb gyakorlatai Európában” – elnevezésű szakmai konferenciát. Az eseményre ellátogat Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára és Dr. Litavecz Anna, titkárságvezető is.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára részt vesz Krakkóban a lengyel EU elnökség által szervezett informális sportminiszteri értekezleten. Közlemény.
Kezdetét vette a 2011 perces sportnap Kalocsán, melyet a rendezvény fővédnökeként Czene Attila nyitott meg.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának protokoll szakértőjét, Karger Kocsis Lászlót választották a Nemzetközi Protokoll és Rendezvény Szövetség alelnökévé.
Miként Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára múlt héten a Magyar Sportújságírók Szövetsége által szervezett konferencián előadásában előre jelezte, a 47 tagállamot számláló Európa Tanács Strasbourg-ban végül elfogadta a sport tisztaságának a manipulációk elleni védelméről szóló ajánlását.
35 pályázó részesül támogatásban „A fogyatékos személyek, továbbá hátrányos helyzetű csoportok szabadidősport tevékenységeinek és eseményeinek támogatása” elnevezésű pályázaton.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára „Új sportfinanszírozási rendszer Magyarországon” címmel előadást tartott, a Magyar Sporttudományi Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által szervezett kétnapos konferencián.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárának meghívására hazánkba látogatott a Kínai Népköztársaság sportminisztere, Liu Peng, aki a Kínai Olimpiai Bizottság elnöki tisztét is betölti. A hatfős delegációt vezető Liu Peng ma tárgyalást folytatott Czene Attila sportért felelős államtitkárral és Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára, Szekeres Pál sportolói pályafutása és a fogyatékossággal élők sportjáért tett erőfeszítéseinek elismeréseként Jelena Muhina-díjat vehetett át.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága által 2011. június 10-én meghirdetett pályázat célja a szabadidősportban tevékenykedő sportegyesületek és diáksport egyesületek működési feltételeinek javítása.