Szekeres Pál a 2012-es paralimpiára kvalifikációval rendelkező sportolóként a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) éves közgyűlésének vendégeként, pénteken elismerést kapott a Magyar Sport Házában. A díjat Greg Dorey brit nagykövet adta át.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) helyettes államtitkára nyitotta meg a „Munkahelyi testmozgás az egészségért” címmel a TÉT Platform Egyesület által szervezett kerekasztal-beszélgetést. A rendezvény célja a munkahely által támogatott sportolási lehetőségek elterjesztésében meglévő jó gyakorlatok összegyűjtése és bemutatása volt, tekintettel arra, hogy a munkahely a sport lehetőségének megteremtésén túl különösen alkalmas az egészséges életmóddal kapcsolatos üzenetek átadására is.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára nyitotta meg a „Hogyan válasszak sportágat?” című lexikon megjelenésének alkalmából ma tartott sajtótájékoztatót.
Az Európai Bizottság (EB) októberben közzé tette az idei brüsszeli, uniós sportpályázatok nyertes projektjeinek listáját, melyből kiderül, hogy 2011-ben az EU 12 nagy nemzetközi projektet támogat. A két témakörben pályázó, több nemzeti és nemzetközi partnerrel is bíró nyertes projektek között háromban is részt vesz magyar partnerszervezet.
A Doppingellenes Világszervezet (WADA) 2011. november 20-án tartotta szokásos második félévi Alapító Tanács ülését, a WADA székhelyéül is szolgáló kanadai Montrealban.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára ma előadást tartott az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete és az ELTE Sport Kft. által szervezett szakmai konferencián. Az „Oktatás a Sportban – Sport az Oktatásban” című szimpóziumon, a testnevelés és az iskolai sport témakörén belül, a sport- és az oktatásfejlesztés közös feladatait egyeztették a szakértők.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára ma előadást tartott a Magyar Antidopping Csoport Kft. (MACS) által szervezett, doppingellenőrzési ismeretekről szóló képzésen.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kezdeményezésében létrehozott sportolói versenyengedély elektronikus nyilvántartási rendszerének bevezetéséről és a sportegészségügyi szolgáltatások fejlesztéséről tartott ma sajtótájékoztatót a NEFMI Sportért Felelős Államtitkársága.
A Komárom-Esztergom megyei sportszövetségek szövetsége és a német Rajna-Pfalz tartomány sportszövetség húsz esztendővel ezelőtt kötött egymással partnerkapcsolati megállapodást.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős helyettes államtitkára, az esemény védnökeként vett részt a Divattal az esélyegyenlőségéért elnevezésű divatbemutatón.