A Nemzeti Erőforrás Minisztériumban (NEFMI) ma ünnepélyes keretek között aláírták azt a három megállapodást, amely biztosítja a 2012. évi Londoni Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékokra történő felkészüléssel, az élsportolók kiemelt ellátásával kapcsolatos sportegészségügyi feladatok megvalósítását.
A KSI SE (Központi Sport-és Ifjúság Egyesület) 2011-ben legjobban teljesítő sportolóinak tiszteletére díjátadó ünnepséget rendezett. Az „Év sportolója” elnevezésű díjat – a tavalyi évhez hasonlóan – a cselgáncsozó Joó Abigél és az öttusázó Kasza Róbert vehette át. Az eseményen Szabó Tamás, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) háttérintézményeként működő Nemzeti Sport Intézet (NSI) főigazgatója, Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója, Lukács Zsuzsanna, az NSI főigazgató-helyettese és Bardóczy Gábor, a NEFMI Sportért Felelős Államtitkárságának sportszakmai főosztályvezetője is részt vett.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) „A magyar sport szervezeti, strukturális és koncepcionális kérdései” címmel mától tartja kétnapos, a szövetségek főtitkárainak szervezett értekezletét.
Az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezete (EOC) a múlt heti közgyűlésén kiválónak találta azt a dokumentációt, amelyet a győriek a 2017-es XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) megrendezésére nyújtottak be, ezzel Győr hivatalosan is elnyerte a pályázó város jogát. Győr és a Magyar Olimpiai Bizottság, hazánk kormányának támogatásával, így közösen adhatja majd be pályázatát.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára részt vett a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK) által tartott sajtótájékoztatón.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára Orbán Viktor miniszterelnök nevében köszöntőt mondott a Radulovics Bojanát búcsúztató gálamérkőzésen a dunaújvárosi sportcsarnokban.
Bardóczy Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Sportért Felelős Államtitkárság Sportszakmai Főosztályának vezetője Berényi Jánossal, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) alelnökével közösen nyitotta meg és köszöntötte a NEFMI és az NSSZ által közösen szervezett digitális konferencia résztvevőit és az interneten érdeklődőket.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára képviselte Magyarországot az EU Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Tanács (OIKST) kétnapos ülésén Brüsszelben.
Bardóczy Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Sportért Felelős Államtitkárság sportszakmai főosztályának vezetője köszöntötte ma a Magyar Diáksport Szövetség által szervezett ünnepség résztvevőit, amelyen kiemelkedő sportszakmai munkásságukért a közoktatási intézmények vezetői és testnevelő tanárai vehették át elismerésüket.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára képviselte Magyarországot az EU Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Tanács (OIKST) kétnapos ülésén Brüsszelben.