Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Az Új Nemzedék Jövőjéért Program elkészítéséhez is komoly segítséget nyújt „Az európai fiatalok világa a 21. század elején” című kiadvány, melyet pénteken mutatott be a Mihalovics Péter miniszteri biztos, valamint a kötet szerkesztője. A könyv olyan adatok és programok gyűjteménye, mely közelebb visz a fiatalok sokszor igen bonyolult világának megértéséhez.
Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára az Oktatási Hivatal közoktatás-szakmai elnökhelyettesének tájékoztatása alapján bejelentette: a mai napon a szakmai előkészítő vizsga rendben megkezdődött. Rendkívüli eseményről sem az Oktatásért Felelős Államtitkársághoz, sem az Oktatási Hivatalhoz, sem a kormányhivatalokhoz nem érkezett bejelentés.
Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter és Elekes Botond, a Kultúráért Felelős Államtitkárság kabinetfőnöke nyitotta meg a szlovákiai Betléren, az Andrássy-kastélyban a Herendi Porcelánmanufaktúra kiállítását csütörtökön, május 12-én.
Magyarország számára a demográfiai és gazdasági csapdából való kitörést a család és a munkahely összeegyeztetése jelenti – hangsúlyozta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, egy budapesti konferencián.
A magyar kultúra nemzetközi elismertségű nagy alakja, a Magyar PEN Club tiszteletbeli elnöke, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, életének 94. évében, 2011. május 7-én távozott el.
Czene Attila, a sport ágazatának vezetője nyitotta meg Orbán Viktor miniszterelnök nevében az U15 nem hivatalos futballklub világbajnokságának európai döntőjét. A Nike által szervezett Premier Kupa Európai Kvalifikációs Tornájára − két magyar csapat részvételével − a hétvégén kerül sor Felcsúton.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Sportért Felelős Államtitkársága, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága (OGY STB), a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, ma közös konzultációt tartott a sportról szóló törvény újraszabályozása kapcsán.
A magyar kormány meghívását elfogadó magyarországi, illetve határon túli magyar fiatalok és szervezeteik legmagasabb szintű egyeztetési fóruma Őrvidék (Burgenland) központjában, Felsőőrön (Oberwart), a városháza nagytermében tartja tanácskozását 2011. május 14-én.
Az Oktatásért Felelős Államtitkárság közzéteszi a mesterképzési szakok aktualizált képzési és kimeneti követelményeit.
Magyarország egy példaértékű világörökségi törvénnyel fog rendelkezni – hangsúlyozta Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban tartott sajtótájékoztatón, ahol ismertette a tervezet részleteit. Az eseményen részt vett Dr. Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke és Mihályfi László, a NEFMI főosztályvezetője.