Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A program révén diákok és pedagógusok ismerhetik meg a nagykövetség munkáját, tájékoztatást kaphatnak az amerikai továbbtanulási lehetőségekről, bővíthetik az Amerikai Egyesült Államokkal kapcsolatos ismereteiket. Négy középsikola nyerte el Amerika Nap rendezésének jogát.
Összesen 2870 intézmény 4186 telephelyén zajlik május 25-én az országos kompetenciamérés, melynek feladatlapjait a 4., a 6., a 8. és a 10. évfolyamon tanulók oldják meg. A mérés az adott évfolyamokon – kevés kivételtől eltekintve - minden tanuló számára kötelező, így a mérésben az idén összesen 387.158 diák vesz részt. Az érintett diákok a mérés napján nem vesznek részt tanórákon - áll az Oktatási Hivatal közleményében.
Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára az Oktatási Hivatal közoktatás-szakmai elnökhelyettesének tájékoztatása alapján bejelentette: a fizika írásbeli érettségi vizsga rendben megkezdődött. Rendkívüli eseményről sem az Oktatásért Felelős Államtitkársághoz, sem az Oktatási Hivatalhoz, sem a kormányhivatalokhoz nem érkezett bejelentés.
Szászfalvi László református lelkipásztor, az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár hirdetett igét a Festum Varadinum rendezvény nyitó istentiszteletén. A 20. alkalommal megszervezett hagyományos ünnepség május 22-éig tart.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára, mint az EU sportügyi tanácsának elnöke részt vett a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) 2011. május 15-ei Alapító Tanács ülésén, Montrealban. Az államtitkár jelenleg e tanács tagjaként a kormányzati oldal európai képviselőinek jutó öt hely egyikét tölti be, mint uniós sportvezető.
Varga Ernst Árpád 1952-ben született Budapesten. Tanulmányai befejezését követően 1973-tól kezdődően könyvtárosként dolgozott. 1985 óta foglalkozott a hivatalos nemzetiségi statisztikák történetével, az etnodemográfiai viszonyok változásával és a magyarság népesedésének kérdéseivel a jelenkori Erdély területén.
Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára az Oktatási Hivatal közoktatás-szakmai elnökhelyettesének tájékoztatása alapján bejelentette: a mai napon a középszintű gyakorlati informatikai érettségi rendben megkezdődött. Rendkívüli eseményről sem az Oktatásért Felelős Államtitkársághoz, sem az Oktatási Hivatalhoz, sem a kormányhivatalokhoz nem érkezett bejelentés.
A család egy életet meghatározó együttlét – hangsúlyozta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter vasárnap, a Családok Nemzetközi Napja alkalmából megtartott vidám majálison. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas kikapcsolódást nyújtó program az április 2-i Családünnep Európával című rendezvény, bombariadó miatt elmaradt részét pótolja be, illetve további meglepetésekkel is várja az érdeklődőket.
Fordulópont a magyar egészségügyben – fogalmazott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken, a szakmai kollégium 60 specifikus tagozatának tisztségviselőinek kinevezési ünnepségén.
Az Oktatásért Felelős Államtitkárság közzéteszi a felsőoktatási intézmények frissített címjegyzékét.