Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
2011. december 15-én a jogszabályban előírt határidőre megjelentek a felsőoktatási felvételi tájékoztató kiadványok. Az első kötet tartalmazza az alapképzéseket, az egységes, osztatlan képzéseket, valamint a felsőfokú szakképzéseket, a második pedig a mesterképzéseket. A szeptemberben induló képzésekre a jelentkezési határidő 2012. február 15.
Azok a közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozások, amelyek az adott település gyógyszerellátását egyedül biztosítják és a gyógyszerforgalmazásból származó árrés bevételük hatékony gazdálkodás mellett is rendkívül alacsony – külön jogszabály szerinti mértékben és feltételekkel – működési célú támogatásban részesülhetnek. A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 41. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az alábbi vállalkozások részesültek támogatásban.
A Magyar Rádió „Fülszöveg” című kulturális ajánló műsorában december 16-án elhangzott egy beszélgetés Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár „A márki és az orosz bárka” című könyvéről.
Mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményei (új mesterképzési szakok: belsőépítész környezettervező művész, ökológiai gazdálkodási mérnöki). Alapképzési és hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményei (módosított alapképzési szak: gyógypedagógia, autizmus spektrum pedagógiája szakirányon) (2011.12.02-i állapot).
Nagy sikerrel zárultak az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett, Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása című pályázat keretében a Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum projektjei, melyekre intézményenként 50 millió, összesen 150 millió forint támogatást nyertek.
A Magyar Közlöny mai számában megjelent az „egészségügyi salátatörvény”. A módosítások érintik az egészségügyi rendszer strukturális átalakítását , a transzplantáció kérdését és a pénzbeli ellátásokat, növelik az egészségügy gyorsreagálási képességét, megújítják a praxisjogot, a gyógyszerellátást, továbbá hatékony lépések történnek az úgynevezett „dizájner drogok” használatának visszaszorítására is.
A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) kezdeményezésére 13 fővel megalakult a Magyar Cirkuszművészeti Tanács (MCT). A testület célja, hogy megteremtse a cirkuszművészeti területen működő szervezetek együttműködését, a Fővárosi Nagycirkusz és a magáncirkuszok közötti szakmai és gazdasági együttműködés kereteit.
A Budapesti Román Kulturális Intézet kulturális nívódíját Horia Roman Patapievici, a bukaresti Román Kulturális Intézet elnöke és Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára 2011. december 14-én adták át Schmidt Mária történésznek.
Mintegy 18,078 milliárd forintos keretösszegben jelennek meg életmód- és humánerőforrás fejlesztési programok december második felében.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség (MKOSZ) vasárnap Münchenben annak érdekében, hogy 2015-ben Magyarország rendezhesse meg a Női Kosárlabda Európa-bajnokságot, prezentációt tart. A Münchenbe utazó küldöttségben Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő is részt vesznek.