Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága a Sportért Felelős Államtitkárság közreműködésével, a korábbi évekhez hasonlóan, ebben az évben is pályázatot ír ki a „Magyar Köztársaság jó tanulója – jó sportolója” cím elnyerésére.
A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 70. § -a szerint a kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll. A Csjt. 71. § (2) bekezdés alapján a szülői felügyelet a kiskorú gyermek gondozásának, nevelésének, vagyona kezelésének, valamint törvényes képviseletének jogát és kötelességét, továbbá a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak jogát foglalja magában.
A szegedi Csillagbörtön elítéltjei szerelték össze azokat a motorokat, amelyek mozgatják a NEFMI pályázatán szétosztott ágyakat. Ezen speciális ágyakat Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át a Csongrád Megyei Önkormányzat Vakok Otthonában.
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) karácsonyi ünnepségén köszöntötte a hátrányos helyzetű gyermekeket Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Farkas Flórián, az ORÖ elnöke, országgyűlési képviselő, valamint Schmitt Pálné Makray Katalin.
2008 óta először avatott új mentőautókat az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A mai napon bemutatott gépkocsik abba a 37 új rohamkocsiból álló állományba tartoznak, amelyet 860 millió forintos központi költségvetési keretből vásárolt a Mentőszolgálat.
Életút - 2011 - A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya által meghirdetett közös pályázat.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Hajléktalanokért Közalapítvány, mint lebonyolító szervezet, nyílt pályázatot hirdet az életet veszélyeztető krízishelyzetek megelőzésére és felszámolására az utcán élő hajléktalan emberek számának csökkentését célzó programok megvalósítására.
A Nemzeti Sportközpontok (NSK) hagyományteremtő szándékkal Telizsák Kupa elnevezéssel évzáró teremlabdarúgó tornát szervezett. A munkahelyi sport elterjesztését, a közigazgatáson belüli tömegsport fejlesztését célzó tornára az NSK partnerintézményeinek labdarúgó csapatai kaptak meghívást.
A törvény megalkotásával a legfontosabb célunk Magyarország megújításának elősegítése volt, hiszen amilyen az iskolánk, olyan a holnapunk – fogalmazott Hoffmann Rózsa a köznevelésről szóló törvény új elemeit bemutató sajtótájékoztatóan.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára a NEFMI Hold utcai épületében fogadta Kárász Róbertet, a Tv2 Mokka című műsorának műsorvezetőjét.