Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A határon túli magyar pedagógus szövetségek és szakmai szervezetek által megrendezendő nyári akadémiák támogatása.
Szőcs Géza, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára képviselte Magyarországot a visegrádi négyek (V4) kulturális minisztereinek Prágában tartott, kétnapos találkozóján.
Az alapításának 100. évfordulóját ünneplő Hajdúdorogi Egyházmegyét köszöntő hálaadó szent liturgiát Kocsis Fülöp megyés püspök mutatta be vasárnap, az ünnep alkalmából az Országgyűlés a Görög katolikus hitéhez leghűségesebb város címet adományozta a településnek.
Kárpátalján tett egynapos látogatást szombaton Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Beregszászon ösztöndíjakat adott át tehetséges magyar diákoknak, Nagydobronyban előadást tartott az identitás kérdéseivel foglalkozó konferencián.
A jelenleg hatályos nyugdíjszámítási szabályok fenntartását, vagyis a nyugdíjak 2013 utáni adómentességének megőrzését célzó törvényjavaslatot terjesztett pénteken az Országgyűlés elé Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A jelenlegi szabályokhoz képest 2013-tól sem változik a
nyugdíjszámítás módja - tájékoztatta az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága pénteken.
A legnagyobb tiszteletet érdemlik a pedagógusok, akik nemzetünk jövőjét alapozzák meg, amikor gyermekeinket nevelik és tanítják. Ezért is fontos, hogy a pedagógusnapon megköszönjük munkájukat. A kormány az elmúlt két esztendőben igyekezett megteremteni a kiszámítható iskolai élet feltételeit, visszaadni a pedagógushivatás rangját, anyagi és erkölcsi megbecsültségét.
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pedagógus napi köszöntője.
Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportpolitikáért felelős államtitkára nyitja meg ma este, a Magyarországon rendezett 2012. évi Kyokushinkaikan Európa-bajnokságot. Tegnap este az államtitkár nevében Füzi Ákos, az EMMI sportszakmai főosztályának vezetője mondott köszöntő beszédet a Kisorosziban zajló, első Footgolf világbajnokság megnyitó ünnepségén. A tárca sportpolitikáért felelős államtitkára mindkét esemény fővédnökségét elvállalta.
A "Fuss az egészségedért, fuss Zamárdiért" családi sportnapot Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára fővédnökségével rendezik meg június 2-án Zamárdiban, a Nemzetközi Veterán Atlétikai Bajnokság keretein belül.