Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A díjazott fiatalok segíthetnek abban, hogy népszerűsítsék a műszaki és természettudományokat – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár hétfőn, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadó ünnepségén.
A tavalyi nagysikerű kormányzati véradás folytatásaként az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködésben ismét vért adnak a kormánytisztviselők 2012. június 11-15. között. Budapesten minden hétköznapon más minisztériumban lehet vért adni, illetve a fővárosi és megyei kormányhivatalokban is lesz lehetőség a véradásra.
Csütörtökön kezdetét vette a 2012. június 7. és 13. között rendezett Junior Férfi-Női Öttusa Európa-bajnokság Székesfehérváron. A kontinensviadalt Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportpolitikáért felelős államtitkára fővédnökségével szervezi a Magyar Öttusa Szövetség, Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzata és az Alba Volán Sportclub.
Azért szeretjük őt, mert egyszerűen szeretetre méltó – ezekkel a szavakkal kedveskedett Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az 1956-os forradalom idején szabadságharcosként tevékenykedő Wittner Máriának azon az ünnepségen, melyet az országgyűlési képviselő születésnapja alkalmából rendeztek barátai és tisztelői pénteken, Budapesten.
Az Új Széchenyi Tervben közel 9,5 milliárd Ft áll rendelkezésre megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci elhelyezkedésének segítésére.
A dizájnerdrog-fogyasztás visszaszorítása érdekében fiatalok bevonásával drogprevenciós kisfilmpályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet.
Hoffmann Rózsa az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára június 8-án a köztársasági elnök nevében a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adta át Heribert Hinzennek.
Nyelvpolitika, nyelvi jogok, nyelvhasználat a Kárpát-medencében címmel a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szimpóziumot szervezett 2012. június 8-án a Magyarság Házában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával létrejött rendezvényen köszöntő beszédet mondott Répás Zsuzsa, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára és Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára.
Minden önkormányzat pályázhatott állami támogatásra a nyári gyermekétkeztetéshez, amelyhez harminc százalékban magyar kistermelő vagy mezőgazdasági vállalkozó szolgáltatja az alapanyagokat. A kormány 2012-ben is 2,4 milliárd forint támogatást nyújt, melyből az önkormányzatok pályázat útján több mint 110 ezer gyermek számára biztosítják a napi egyszeri meleg étkezést, csaknem 50 napon át.
Június 7-én, csütörtökön veszi kezdetét a 83. Ünnepi Könyvhét és11. Gyermekkönyvnapok. A könyvünnepet, melyen 95 hazai és határon túli kiadó kínál 335 újdonságot, Ferdinandy György író nyitja meg.