Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A szeretet, a hit és az összefogás erejét hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nyolcéves Polgárok Háza évadnyitó rendezvényén.
Végre egyszer az egészségügyben is el kell jutnia oda az országnak, hogy a döntéshozók pontosan ismerjék: milyen erőforrások állnak rendelkezésükre, és azok mire elegendők - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere az egészségügyi szakdolgozók 43. országos kongresszusán Szolnokon csütörtökön.
Az Európai Bizottság 2008-ban készített hatástanulmányában említett szakirodalmi becslések szerint az ötödik leggyakoribb halálozási ok a gyógyszerek mellékhatásának tudható be. Ezért az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament egy új, átfogó gyógyszer-figyelési (farmakovigilancia) szabályozást fogadott el, amelyet a tagállamoknak 2012. július 21-ig kell nemzeti jogrendszerükbe átültetniük.
Összesen több mint 2,3 milliárd Ft-ra pályázhatnak a hátrányos helyzetű, roma tanulók a 2012/2013. tanévben a még ebben a hónapban megjelenő Útravaló-MACIKA Ösztöndíjprogram alprogramjaiban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága által meghirdetett program célja a hátrányos helyzetű, kiemelten roma tanulók esélyegyenlőségének elősegítése, tanulási és továbbtanulási esélyeinek növelése mentori és ösztöndíj-támogatás biztosításával. A hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlősége, iskolai végzettségi szintjének emelése olyan fontos célja a kormánynak, amely a tanulók és a társadalom számára is megtérül.
A kormányzat azért dolgozik, hogy a fiatalok számára ne legyen nyomasztó egzisztenciális kérdés annak eldöntése, hol éljék le az életüket: külföldre menjenek dolgozni, vagy inkább itthon maradjanak - hangsúlyozta szerdán Kőszegen Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, megnyitva a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvénysorozatot.
Az állami fenntartásba került egészségügyi intézmények vezetői álláshelyeire, így a gazdasági vezetői posztokra is, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 2012. március 30-án pályázatot írt ki. Az új gazdasági igazgatók szeptember 1-i hatállyal vehetik át kinevezéseiket.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2012. augusztus 20-a alkalmából azoknak a minisztériumi és intézményi dolgozóknak adományozott Trefort Ágoston-díjat, akik nem oktatói tevékenységet folytatva az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeztek.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatta fel hétfőn a Rábaparti Kft. új gépjárműszerelő-csarnokát és vizsgabázisát Szombathelyen.
Szent István megteremtette a kereteket, és egy eszmével, a kereszténység eszméjével kötötte azt össze - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Szombathelyen, augusztus 20-ai ünnepi beszédében.
A határon kívül élő magyarok számára a nemzetük államának és az otthonuk államának egyaránt jó államnak, jó gazdának kell lennie - fogalmazott vasárnap ünnepi beszédében az emberi erőforrások minisztere a szlovéniai Lendván.