Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A közoktatási feladatok ellátását év közben megszüntető nem állami, nem helyi önkormányzati közoktatási intézményfenntartónak a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról rendelkező 20/1997. (II. 13) Korm. rendelet 16. § (7) bekezdése értelmében a megszűnés napját követő 30 napon belül kell elszámolnia az általa 2012. évben igénybevett normatív állami hozzájárulásokról, valamint központosított, illetve normatív kötött felhasználású támogatásokról a Magyar Államkincstár fenntartó székhelye szerint illetékes megyei Igazgatósága felé.
A Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjában Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár megnyitotta a Spacemaker című kiállítást. A tárlat augusztus 27-28-án a szakma és sajtó számára, 29-től november 25-ig pedig a Velencébe látogató nagyközönség számára is látható.
Magyarország jövője részben azon múlik, hogy az egyházi intézmények kinyíljanak, és egyaránt érvényesüljenek a társadalomban az általános és az egyházi nevelési elvek - jelentette ki Balog Zoltán kedden az Egri Főegyházmegye által fenntartott iskolák szakmai tanévnyitóján.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma hivatalában fogadta és kétoldalú megbeszélést folytatott a Magyarországra látogató Gerda Hasselfeldttel, a CSU frakcióvezetőjével.
Meg kellene és meg is lehet egyezni a kultúra területén egy nemzeti minimumban - hangoztatta L. Simon László kultúráért felelős államtitkár szombaton a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvény előadójaként Kőszegen, ahol Hiller István (MSZP) országgyűlési képviselővel, valamint Lánczi András történésszel egyetemisták előtt a kultúráról beszélgetett.
A felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak a jövőben nagyobb felelősséget kell viselniük saját döntéseikért - hangoztatta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár szombaton Kőszegen, a Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvénysorozat meghívott előadójaként, főként egyetemistákból álló hallgatóság előtt.
A szombati maratonhajtás után is a hétszeres világbajnok Lázár Vilmos és a magyar csapat áll az élen a Fábiánsebestyénben vasárnapig tartó kettesfogathajtó Duna-Alpesi Kupán, amely egyben a magyar bajnoki döntő is.
A támogatási rendszer változásairól, az intézmények fenntartásáról, valamint a nemzetiségek országgyűlési képviseletéről egyeztetett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a 13 országos nemzetiségi önkormányzat vezetőjével pénteken.
Összesen 1269 intézmény és egyéb szervezet egészségügyi célú fejlesztési programja valósult meg az Új Széchenyi Terv keretében uniós támogatással - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken Szegeden.
Átadták a Szent Anna Katolikus Óvoda új épületét pénteken Budapesten; a IV. kerületi intézményt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldotta meg.