Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A Kormány kiemelt ifjúságpolitikai célja, hogy Magyarországon egészséges nemzedékek nőjenek fel, ezért a Fiatalok Lendületben Program, a Nemzeti Ifjúsági Stratégia és mindennapos testnevelés bevezetése mellett számos olyan intézkedést tett, amellyel támogatja az ifjúságpolitika területének fejlesztését.
Fogyatékosságbarát munkahely díjat kapott a XI. és a XVI. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatala, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara valamint öt, megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató cég hétfőn Budapesten.
Az ismeretek átadását lehet modern technikával, csúcsszámítógépekkel helyettesíteni, de az pedagógusok szíve, embersége, a jóról és a rosszról alkotott véleménye szükséges ahhoz, hogy az oktatási intézmények ne csak egy nagyüzem legyen, ahol a modern technikát ideig-óráig kezelni tudó, az anyagi jólét instrumentumait előállító munkásokat képeznek, hanem sokkal több ennél – mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium Öveges József Természettudományos Központjának átadási ünnepségén hétfőn, Dabason.
Sárospatakon Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára átadta a felújított filmszínházat 2014. március 23-án.
Akik az új készülékeket az apró újszülöttek, koraszülöttek gyógyítására fogják használni, a saját bőrükön érezhetik majd, hogy XXI. századi eszközökkel, XXI. századi körülmények között dolgoznak, mondta a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház megújult intenzív újszülött-gyógyászati osztály átadásán Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.
A családok megerősítését és középpontba állításukat nevezte az elmúlt négy év egyik legnagyobb kormányzati eredményének az emberi erőforrások minisztere március 22-én a budapesti Millenárison tartott egész napos családi rendezvényen.
A tihanyi bencés apátság olyan, csaknem ezeréves tradíciót jelenít meg, amely nélkül Magyarország jövője sem képzelhető el - mondta az emberi erőforrások minisztere március 22-én az apátsági templomfelújítás első ütemének átadásán.
Célzott szűrőprogramok indulnak országszerte annak érdekében, hogy a lakossághoz közelebb vigyék a megelőzést szolgáló vizsgálatokat - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten.
A kortárs magyar képzőművészet nemzetközileg legelismertebb alakja, Reigl Judit életművéből nyílt kiállítás Űr és extázis címmel pénteken a Ludwig Múzeumban a Budapesti Tavaszi Fesztivál, valamint a Frankofón Fesztivál keretében. A tárlatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg, aki elmondta: a Reigl-kiállítás az egész világot megmozgathatja.
A firenzei Uffizi Képtár gyűjteményének magyar önarcképeiből rendezett, Festők a tükörben című kiállítással nyílt meg a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál pénteken a Budapesti Történeti Múzeumban.
Nyár közepén elkezdődhet a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) komplex fejlesztése, amellyel Európában teljesen egyedülálló sport- és rehabilitációs központ jön létre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken, Agárdon.
Elérték az épület legmagasabb pontját, ennek örömére tartottak bokrétaünnepet Baján a Szent Rókus Kórház új épületénél, ahol Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár mondott köszöntőt.
Párbeszédre van szükség, beszélgetni kell, mert a hallgatásnál, az elhallgatásnál nincs rosszabb - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 20-án Tihanyban a Közös jövőnk - Közös felelősségünk című, a magyarországi zsidó és keresztény közösségek együttéléséről szóló konferencián az apátsági látogatóközpontban. A tárcavezető kiemelte: fontos, hogy a zsidókkal való párbeszéd ne korlátozódjon a holokauszt tragédiájára.
A köznevelés megújításakor a kormány a gyermekek és a családok érdekeit mindennél fontosabbnak tartva, minőségjavító intézkedések egész sorát vezette be. Iskolabezárások helyett intézményeket nyitott, pedagógus elbocsátások helyett olyan léptékű béremelést hajtott végre, amelynek köszönhetően a pedagógus házaspárok éves szinten egymillió forinttal több pénzt vihetnek haza.
Fogyatékossággal élő emberek gondozását, fejlesztését segítő hidroterápiás részleget adott át az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön a XXII. kerületi Reménysugár Habilitációs Intézetben.
A szociális földprogram keretében az idén 250 millió forintra pályázhatnak a hátrányos helyzetű önkormányzatok és azok intézményei - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.
Magyarország rendezheti meg 2015-ben a World Music Expo (Womex) világzenei vásárt – döntött a rendezvény németországi szervezőirodája. Az esemény szervezési jogára a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Kft. együttműködő partnereivel, a Művészetek Palotájával, a Millenáris Parkkal és a Budapesti Fesztiválközponttal együtt pályázott. A fesztivál előkészítéséhez és lebonyolításához a kormány 2014-ben és 2015-ben összesen mintegy 470 millió forintot biztosít.
Március 15-e alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nevében Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár és Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár Miniszteri Elismerő Okleveleket adott át szociális területen dolgozóknak.
Európai nemzeti, nemzetiségi identitás és kultúra címmel rendeztek tudományos konferenciát Szarvason, a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán. Az eseményen Dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a magyarországi nemzetiségek jogait érintő legfontosabb jogszabályi rendelkezéseket és változásokat ismertette.
Mintegy háromszáz darab kínai nyelvű és Kínával kapcsolatos dokumentumból, köztük 200 nyelvkönyvből és 100, a kultúra, a művészet, és a társadalmi élet különböző területeivel kapcsolatos szakkönyvből nyílt különgyűjtemény az Országos Idegennyelvű Könyvtárban 2014. március 19-én. A Kínai sarok átadó ünnepségén Xiao Qian, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete jelenlétében Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet.
2014. március 18-án megtartotta alakuló ülését a korábban Országos Kisebbségi Bizottság néven működő Országos Nemzetiségi Tanács.
A köznevelésben a képességfejlesztő Radosza-gyűrű felhasználhatóságáról folytatott megbeszélést a feltalálóval Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság kezdeményezésére új elemmel bővül 2014-től a civil szervezetek részére biztosított állami támogatások rendszere. Az új infrastruktúra-támogatási rendszer célja, hogy a Kormány az intézmények által felajánlott szabad kapacitások (ingatlan és ingó vagyon, szolgáltatások) használatba adásával is segítse a köz érdekében tevékenykedő civil szervezeteket. Közlemény.
Első egyetemünk talpkövei arra intenek minket, hogy az építkezést szellemi és lelki értelemben is folytatnunk kell, a magyarságot emelt fejű, ezeréves történelmére és kultúrájára büszke, a jövő iránt józan reményeket tápláló közösséggé kell formálnunk – mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Középkori Egyetem épületének átadási ünnepségén, kedden, Pécsett
Minden olyan küzdelemben szövetségesei vagyunk az Európai Uniónak, amely azért küzd, hogy a szabadság eszméje a polgárok mindennapi szabadsága legyen – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Fidesz-KDNP brüsszeli küldöttségének hétfői megemlékezésén. Balog Zoltán beszédében kiemelte: bár más országok is kerülnek konfliktusba az Európai Bizottsággal, a brüsszeli magyar ügyek túlmutatnak a konkrét félreértéseken. Azonban a magyar kormány az unióval folytatott vitákat "a jog asztalánál" mind megnyerte – tette hozzá.
Természettudományi labort avattak Siófokon, a helyi gimnáziumban hétfőn. A létesítmény 333,9 millió forintból épült.
Szerkezetkész a szombathelyi Markusovszky Kórház 6,3 milliárd forintos beruházással épülő új belgyógyászati tömbje, a létesítmény várhatóan július végére elkészül - jelentették be az építők a hétfői szombathelyi bokrétaünnepségen, amelyen Hende Csaba honvédelmi miniszter és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár is köszöntőt mondott.
A szociális ágazatban jelentős volt a fejlődés a 2010-es kormányváltás óta, mind a munkakörülményekben, mind a jövedelmi viszonyokban pozitív változások mentek végbe - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.
Felmérések igazolták, hogy 2010-re aggasztóan megnőttek a régiók, illetve a településtípusok közötti kulturálódási esélyegyenlőtlenségek. Ez a jelenség tudatos kultúrpolitikai lépéseket indokolt, hiszen alaptörvényünk is rögzíti: a kultúrához való hozzáférés alkotmányos alapjog. Közlemény.
Szőnyi Zsuzsa újságíró, szerkesztő, Szőnyi István festőművész hagyatékának ápolója 90 éves korában, 2014. március 16-án elhunyt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztozik a gyászban, melyet a munkásságáért a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetéssel elismert irodalmár elvesztése jelent. Közlemény.