Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Cáfolta az egészségügyi államtitkár, hogy az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) pénzügyi probléma lenne. Szócska Miklós az OMSZ-nél tartott pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, az egyik napilapban megjelent cikk ezzel kapcsolatban valótlanságokat tartalmaz.
A V4 országok felsőoktatási döntéshozói és szakértői találkoztak az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2014. március 28–án. A tanácskozás egyik fő célkitűzése volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a Nemzetközi Visegrádi Alap (NVA) ösztöndíj és támogatási programjainak sikerére és, hogy elősegítse a versenyképes tudással rendelkező diplomás fiatalok képzését a közép-kelet-európai régióban.
Nyelvlesen – Kalandozások a nyelv körül címmel új, állandó kiállítás látható mostantól a Magyar Nyelv Múzeumában Széphalmon. A magyar nyelvoktatás népszerűsítését célzó, nyelvi szerepjátékra, interakcióra épülő tárlatot Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg 2014. március 27-én.
A civil szféra marketingszemléletének legfőbb kérdéseit állította középpontjába az a konferencia, amelyet Dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a társadalmi ügyek piacának hatékonyságát vizsgáló előadásával nyitott meg. A Civilkomp által szervezett eseményt és annak záró koncertjét online is figyelemmel követhették az érdeklődők.
Egyetértés van abban a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, az egészségügyért felelős államtitkárság és a szociális és családügyért felelős államtitkárság között arról, hogy szükséges kiterjeszteni a szociális és egészségügyi ágazatban dolgozókra a fogászati szűréseket.
A Magyar-Amerikai Fulbright Bizottság pályázatot hirdet magyar állampolgárok részére a 2015/2016-os tanévre.
A „Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban” című projekt keretében a Debreceni Egyetemen és a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet budapesti székhelyén összesen 2 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló szuperszámítógép-fejlesztés valósulhat meg. A beruházást várhatóan 2014 végére fejezik be.
Több mint 1,1 millió dolgozó szülő, a gyermeket nevelők mintegy háromnegyede, összesen 900 ezer család részesült a kormány által visszaállított családi adókedvezményben - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön Szegeden, sajtótájékoztatón.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a magyar kormány nevében azt kéri, hogy Szlovákia plusztámogatással, illetve lehetőséget adva a csökkentett létszámra teremtsen olyan helyzetet, hogy a magyar nyelvű iskolákat ne kelljen bezárni az oktatási reform keretében.
Hangstúdiót és karrierirodát létesítenek a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központban, a dán Velux Alapítványok ehhez mintegy egymillió eurót (300 millió forintot) biztosítanak. Az építkezés októberben kezdődik, a megnyitó 2015. június 15-én lesz.
A könyvtárbuszhoz hasonló kezdeményezések lehetővé teszik, hogy egyszerre éljünk meghitt, családias közösségben, és az interneten keresztül tartsunk kapcsolatot a tőlünk sok száz, vagy ezer kilométerre élőkkel, és akár hivatali ügyeinket is onnan intézzük. Ennél jobb példát aligha találhatnánk a múlt értékeinek és a jövő igényeinek ötvözésére. A könyvtárbusz lehetőséget teremt arra, hogy kis településeket a világ közepévé tegyünk anélkül, hogy egy tapodtat is mozdultunk volna – mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a baranyai kistelepülések könyvtári ellátását szolgáló második könyvtárbusz átadási ünnepségén, csütörtökön, Pécsett.
A roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására kiírt pályázat benyújtási határideje 2014. április 13-ra módosult.
Megújult az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély és parkja, a beruházást Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át csütörtökön. A 18. században épült, az utóbbi évtizedekben jelentősen leromlott kastély 2,4 milliárd forintból, zömmel uniós forrásból újult meg.
Mai világunkban minden feltétel adott ahhoz, hogy ne a szám számítson, hanem a képesség. A XXI. században egy összetartó kis nemzet is lehet nagy. A nagy nemzet nagyobb egyén, de a kis nemzet lehet nagyobb egyéniség. Egyéniségének kifejtésén, értékeinek bemutatásán múlik, hogy mennyire tud sikeressé lenni – mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Ösztöndíj Bizottság új tagjainak megbízólevél-átadási ünnepségén csütörtökön, Budapesten.
Mintegy négyszázmillió forintból újítják fel a szigligeti alkotóházat és 150 millió forintért a zsennyei alkotóházat – jelentette be Halász János kultúráért felelős államtitkár a szigligeti alkotóházban tartott sajtótájékoztatón szerdán.
Oktatási csereprogramot írt alá Klinghammer István felsőoktatási államtitkár Zaza Kandelakivel, Georgia nagykövetével. A megállapodás szerint, Georgia és Magyarország ösztöndíjakat biztosít kutatók és hallgatók számára elsősorban műszaki és mérnöki, agrár és gazdaságtudományi területeken.
Klinghammer István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, Bin Yun Songgal, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatójával ünnepélyes keretek között adta át 15 felsőoktatási hallgatónak a „Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői” ösztöndíjakat. A távközlési vállalat magyarországi vezetője bejelentette, hogy a szakemberképzéshez nyújtott eddigi támogatást idén kibővítik és a meglévő programon túl 10 távközléssel kapcsolatos egyetemi tanulmányokat folytató hallgatót kínai tanulmányútra hívnak meg.
Az alsósztregovai Madách-kastélyban ma nyílt új, állandó kiállítással befejeződött a Közös örökségünk: Madách nevű magyar–szlovák együttműködési program, amelynek fő célja a sztregovai kastély és a csesztvei nemesi kúria felújítása volt. Az ünnepélyes eseményen Ivan Secik, a Szlovák Kulturális Minisztérium államtitkára mellett köszöntőt mondott Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára 2014. március 26-án.
A svájci-magyar együttműködés keretében megvalósuló egészségügyi alapellátás-fejlesztési modellprogram céljait és első eredményeit ismertető regionális tanácskozást tartottak szerdán Jászapátiban.
Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Ferencvárosi Önkormányzat roma témában tartott konferenciáján beszélt a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia eredményeiről és a további célokról. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy hosszú távú, fenntartható programokkal javítható a mélyszegénységben élők, köztük a romák helyzete.
2020-ig évente egymilliárd forintot szeretne a kormány a tehetséggondozást segítő programokhoz hozzátenni - közölte az emberi erőforrások minisztere a Bonis Bona-díjak átadásán, kedden a fővárosban.
A Kormány, a Magyar Judo Szövetség és a helyi lakosok összefogásának eredményeképpen jön létre a Budai Judo Akadémia Gazdagréten – jelentette be a helyszínen dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár az ünnepélyes alapkőletételen.
„A tizenhárom éves múltra visszatekintő seregszemle nemcsak a világ legteljesebb Bartók-fesztiválja, de immár a közép-kelet-európai régió rangos eseménye is, ezért a kultúráért felelős tárca kiemelt figyelmet fordít támogatására” – jelentette be Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára Kesselyák Gergely fesztiváligazgató és Kriza Ákos miskolci polgármester jelenlétében a BartókPlusz Operafesztivál programját ismertető sajtótájékoztatón Budapesten, 2014. március 25-én.
A kormányzati e-egészségügyi programokba illeszkedő stratégiai megállapodást kötött a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház és a Microsoft Magyarország Kft. kedden Budapesten.
A tavaly átadott két diagnosztikai berendezés, valamint az egyetem alapítványai és az Emberi Erőforrások Minisztériumának idei, a Semmelweis Egyetem (SE) I. és II. számú szülészeti klinikáinak nyújtott 10 millió forintos támogatása is azt a célt szolgálja, hogy minél több gyermek születhessen meg egészségesen - mondta Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára az egyetem I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján tartott sajtótájékoztatón.
A hazájukért tenni akaró és cselekedni képes emberek, az építők folyamatosan komoly terveket kovácsolnak, és nem pusztán arra várakoznak, hogy majd valaki más megoldja helyettük a problémáikat. Vallják, hogy először helyben, a fejekben és a szívekben kell megépülnie mindennek; egyetemnek, koncertteremnek, főtérnek, iskolának, uszodának vagy éppen kórháznak, mielőtt a kormány partnerségével majd megindul a második, kőből, betonból, üvegből történő építkezés. Jól tudják ezt ennek a nagy múltú, 100 éves kórháznak a jelenlegi vezetői is, akik ennek szellemében álmodták meg a most induló fejlesztést is – mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet új épületének alapkőletételén kedden, Szolnokon.
Eljött a központi koordináció ideje, az egészségügy és az oktatás területén ugyanis a reformok eredményeként az állam vállalta a kizárólagos felelősséget a lehető legjobb működtetés érdekében - mondta az emberi erőforrások minisztere március 25-én Budapesten, a Magyarországi Evangélikus Egyház megvalósult fejlesztéseit bemutató, valamint a 2014 és 2020 közötti támogatási időszak lehetőségeit ismertető konferenciáján.
A kultúra az egyik legfontosabb erőforrásunk, ezért az elmúlt négy évben kiemelt cél volt a kulturális tartalmi és infrastrukturális fejlesztések támogatása - mondta el kedden Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.
Dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár jelenlétében írt alá együttműködési megállapodást a parasport támogatásáról a Magyar Paralimpiai Bizottság és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI). A Kormány idén is kiegészítő támogatással járul hozzá a fogyatékos sportolók felkészüléséhez.
Országszerte 44 helyszínen 55 kézműves mutatja be mesterségét a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák I. Országos Hétvégéjén április 4-6 között. A rendezvényt a minisztérium 1,2 millió forinttal, a Nemzeti Kulturális Alap 450 ezer forinttal támogatta - mondta az eseményt bemutató sajtótájékoztatón Halász János kultúráért felelős államtitkár.