Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A mai napon (2014. május 20.) 8 órától a szakmai előkészítő vizsgatárgyak írásbeli vizsgájára kerül sor.
Az összességében 600 millió forintból megvalósuló, a felsőoktatás sportéletét fejlesztő Sportiroda Hálózatról és a 2014-ben megújuló, 340.000 egyetemi, főiskolai hallgatót megszólító SportPont Programról (SPP) egyeztetett május 19-én Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár, Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) elnöke és Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2014. május 19-én hivatalában fogadta Dr. Petar Stoyanovich bolgár kulturális minisztert. A kétoldalú tárgyaláson a felek a magyar-bolgár kulturális kapcsolatok számos kérdésében egyeztettek.
A mai napon (2014. május 19.) 8 órától a fizika, 14 órától a rajz és vizuális kultúra írásbeli érettségi vizsgákra kerül sor.
2014. május 16-án a Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében immár második alkalommal adták át az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által alapított Az Év Talentuma Díjakat. Az öttagú bírálóbizottság három kategóriában – tudomány, művészet és sport – értékelte a diákokat, akik közül idén egy táncos, egy tornász és egy fiatal informatikus nyerte el a rangos elismerést. A díjak külön érdekessége, hogy azokat a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola végzős diákjai készítették.
Az életének 93. évében, 2014. május 15-én elhunyt Szécsényi Ferenc Kossuth-díjas operatőrt, érdemes és kiváló művészt, a magyar mozgókép mesterét az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.
A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája a „JOGPONT+” jogi tanácsadó hálózat projektzáró konferenciáját tartotta pénteken, amelyen Dr. Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár projektzáró és értékelő előadásában a közel 170 millió forint európai uniós forrásból megvalósult „Közép-magyarországi Jogpont+” című projekt részleteiről beszélt.
Ma délelőtt középszintű informatika gyakorlati vizsga zajlik 1084 helyszínen 22 683 résztvevővel (magyar, angol, francia, német, spanyol, román, szerb nyelven!), délután pedig belügyi rendészeti ismeretek, ének-zene és művészettörténet írásbeli vizsgák lesznek.
Együtt kell tenni a tudatos médiafogyasztás elterjesztése érdekében. A Bűvösvölgy megvalósulásával az NMHH biztosítja a legmodernebb eszközöket, amelyek segítségével felkészítik a fiatalokat a virtuális térben felmerülő kihívásokra, az EMMI pedig a nevelés, az oktatás, ezen belül is digitális kompetenciafejlesztés mellett az "emberséget" - mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiaértés-oktató központjának Dr. Karas Mónia elnök aszonnyal közösen megtartott átadó ünnepségén, csütörtökön, Budapesten.
Megnyílt május 15-én a 20. prágai nemzetközi könyvvásár, amelynek Magyarország a díszvendége. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megnyitón kijelentette: mindent meg kell tennünk azért, hogy Közép-Európa újra egy centrális erőtér legyen és a nyelvi különbségek ellenére is értsük egymást.
Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az Egyenlő esélyek a rendvédelemben című csütörtöki budapesti konferencia megnyitóján arról beszélt, hogy a 2010-2011-ben a cigánysággal, általában a nemzetiségi kisebbségekkel kapcsolatos politikában szemléletmód-váltást hajtottak végre, és arra törekednek, hogy minél több fórumot teremtsenek, ahol őszintén, a problémákat és nehéz dolgokat sem megkerülve, értelmes párbeszédet lehet folytatni.
Több mint ötezer négyzetméternyi tatamival bővülnek a magyar cselgáncsozók felkészülési lehetőségei a sportágfejlesztési program keretében megvalósuló iskolai programnak köszönhetően - jelentette be Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár.
Csaknem 11 ezer családnak jelentett segítséget a GYED Extra január 1-jei bevezetése - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára.
Ma délelőtt kémiából (magyarul, angolul, németül) emelt szinten 3450 fő, középszinten 831 fő, délután földrajzból (magyarul, angolul, franciául, németül, olaszul) emelt szinten 347 fő, középszinten 8512 fő írásbelizik.
Ötszázötvenhárom önkormányzat kap támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságától a helyi olvasási lehetőségek bővítésére, a nyilvános könyvtárak gyűjteményi fejlesztésére, új könyvek és egyéb információhordozó könyvtári dokumentumok beszerzésére.
A Kézenfogva Alapítvány szombaton a 12 órás tandembiciklizés rekordját szeretné felállítani fogyatékossággal élő és ép jelentkezők részvételével. Azzal hogy a biciklin hátul ülő ember vagy látássérült lesz, vagy bekötött szemmel vesz részt a rekordban, azt az üzenetet szeretnék átadni az embereknek, hogy mindannyian egy közös biciklit tekerünk, fogyatékos és kevésbé fogyatékos emberek csak együttműködve juthatunk el bárhová.
Már tíz éve szakmai és politikai párbeszédet kezdtünk szervezetekkel arról, hogyan tudnák az általuk képviselt fogyatékossággal élő emberek, csoportok helyzetét megkönnyíteni, azon javítani – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára egy, a fogyatékossággal élő embereket támogató hazai és európai rendszer helyzetét ismertető tanulmánykötet bemutatóján.
A mai napon (2014. május 14.) 8 órától a biológia írásbeli érettségire kerül sor, míg 14 órától az emelt szintű társadalomismeret vizsgatárgy írásbeli vizsgái lesznek.
Átkerült kedden a Magyar Nemzeti Levéltárhoz a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság hét éve üresen álló salgótarjáni épülete, amelybe októberben költözhet be a Nógrád Megyei Levéltár.
A jogszabályok szerint a tételkészítő bizottság feladata és felelőssége az érettségi feladatlapok kidolgozása. A bizottságokban tapasztalt, gyakorlott szaktanárok, valamint szakmai és anyanyelvi lektorok gondoskodnak a feladatsorok szakmai minőségéről, valamint arról, hogy azok a vizsgakövetelményeknek megfeleljenek. Az Oktatási Hivatal e mellett további ellenőrzéseket épít be a folyamatba. A kész feladatsorokat – mielőtt azok a feladatsor-készletbe kerülnének – két, a bizottságtól független úgynevezett csúcslektor vizsgálja meg. Az adott vizsgaidőszakban a Hivatal ebből a tételkészletből sorsolja ki azt, amelyik a vizsgázók elé kerül. A sorsolás után a feladatlapot újabb két független szakértő, gyakorló szaktanár megvizsgálja, és észrevételeit megbeszéli a tételkészítő bizottsággal. A szóban forgó feladatsor – és annak részeként a hanganyag is – ezen a folyamaton ment végig, és a minden szakértő egybehangzó véleménye szerint a teljes vizsgaanyag megfelel az emelt szintű vizsgakövetelményekben előírtaknak.
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata a pécsi Koch Valéria Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium épületegyüttesének megújításához kapcsolódó ünnepélyes projektátadóját tartotta kedden, amelyen Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntő beszédet mondott.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is pályázatot hirdet a Minősített Könyvtár cím elnyerésére, a minőségfejlesztés és a minőségirányítás módszereinek alkalmazásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó könyvtárak és könyvtári tevékenységet folytató szervezetek munkájának elismerésére. A nyertes intézmények a cím birtokában pályázhatnak a Könyvtári Minőségi Díjra.
A mai napon (2014. május 13.) 8 órától az emelt szintű informatika gyakorlati, míg 14 órától közép- és emelt szinten a latin nyelvi, valamint középszinten a héber nyelvi írásbeli érettségi vizsgákra kerül sor. (Héber nyelvből csak középszinten lehet érettségi vizsgát tenni.) A középszintű informatika gyakorlati vizsga nem a mai napon van!
Cseh Tamás Program elnevezéssel új könnyűzenei programot indít a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), amely idén 400 millió, majd a következő két évben legalább 100-100 millió forintot fordít a projektre a befolyó üres adathordozói díjakból - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke május 12-én Budapesten.
Idén második alkalommal rendezik meg a V4-es kerékpárversenyt, a kedden Lengyelországból induló, összesen 658 kilométeres nemzetközi viadal célja a visegrádi országok (V4) együttműködésének népszerűsítése
A Balassi Intézet ösztöndíj pályázatot hirdet a konvergencia régióban 2014. augusztus 15. és 2015. március 31. között megvalósítható munkatársi mobilitásra.
A mai napon (2014. május 12.) 8 órától a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgatárgyak írásbeli érettségi vizsgáira kerül sor.
A kultúrára építve kell elérni a roma-felzárkózást - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a második Cigánykerék - Roma kulturális fesztivál május 11-i esti gálájának megnyitóján, Budapesten.
A roma fiataloknak meg kell találniuk a saját útjukat, azt kell tenniük, ami a feladatuk, nem pedig olyan példaképeket másolniuk, akikké nem tudnak válni - mondta az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumok éves konferenciáján május 10-én Budapesten.
60 millió forint összegű támogatás a határon túli magyar módszertani központok, pedagógus szövetségek működésére, tevékenységéneik támogatására.