Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Az év végére befejeződnek a Pécsi Egyházmegye kezelésében lévő belvárosi épületek uniós forrásból finanszírozott másfél milliárd forintos felújítási munkálatai - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghirdette a 2014/15-ös tanév országos tanulmányi versenyeit.
Orbán Viktornak azért van erős támogatottsága Magyarországon, mert jó politikus, képes meggyőzni az embereket saját véleményéről és arról is, hogy ez összhangban van a társadalom véleményével - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere abban az interjúban, amelyet a Lidové Noviny című cseh napilap közölt szerdán.
Május 28-án Magyarország valamennyi iskolájában kompetenciamérések zajlanak. Ezek később nyilvánosságra kerülő eredményeit, a szükséges javulást nagy érdeklődéssel várja minden évben valamennyi intézmény és a köznevelés irányítói.
Idén a XVI. kerületi önkormányzat kapta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkárságától a Családbarát munkahely különdíjat a költségvetési szervek kategóriájában - közölte Soltész Miklós államtitkár a szerdai díjátadó rendezvényen. Családbarát munkahely díjat kapott még a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Márianosztrai Fegyház és Börtön is.
Freedom Express elnevezéssel nemzetközi társadalmi oktatási program indul a kommunizmus európai bukásának 25. évfordulója alkalmából. Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata szervezésében induló eseménysorozatra várják azokat a fiatalokat, akik nyolc közép-kelet-európai városban mutatják be a demokratikus átalakulás folyamatát.
Műhelykonferencián mutatták be az iskolai közösségi szolgálathoz készült kulturális ajánlást és számos jó gyakorlatot a Magyar Nemzeti Múzeumban 2014. május 26-án. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által szervezett szakmai rendezvényt Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár és dr. Kaposi József, az OFI főigazgatója nyitotta meg.
A magyar sport- és művészeti élet húsz személyisége, illetve egyesülete és társulata, továbbá egy gyűjtemény és egy dokumentumfilm részesült a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottsága által odaítélt díjban. Az eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondott beszédet május 26-án.
Egy éjszakára a buli fővárosa helyett a mozgás fővárosává alakul Budapest - hangsúlyozta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az első alkalommal megrendezendő mozgás éjszakája program sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.
A mai napon (2014. május 26.) 8 órától különböző idegen nyelvekből, 14 órától pedig további központi követelményekre épülő vizsgatárgyakból, valamint egyedileg akkreditált középszintű vizsgatárgyakból tesznek írásbeli érettségit a vizsgázók.
A cigány történelem Európa történelmének része, amelyről fontos megemlékezni - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton telefonon az MTI-nek a franciaországi Saintes-Maries-de-la-Mer-ből, ahol részt vesz a Szent Sára ünnepe alkalmából rendezett nemzetközi cigányzarándoklaton.
Garai Péter, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára pénteken köszöntőt mondott a roma kulturális pályázat segítségével létrejött szendrőládi Uzsó Pani Roma Kulturális Központ megnyitóján. Az avatáson részt vett Káló Károly, a Bhim Rao Egyesület elnöke, és Demeter Zoltán országgyűlési képviselő is.
Az életének 78. évében, 2014. május 22-én elhunyt Polgár Rózsa Kossuth- és Munkácsy-díjas kárpitművészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.
Idén több mint félezer, köztük 200 hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű település részesült 240 millió forint közművelődési érdekeltségnövelő támogatásból.
A mai napon (2014. május 23.) 8 órától a spanyol nyelvi írásbeli érettségi vizsgákra kerül sor. Spanyol nyelvből középszinten 70 helyszínen 228, emelt szinten 21 helyszínen 407 vizsgázó érettségi.
Kulturális intézmények is egyre gyakrabban szolgálnak az iskolai közösségi szolgálat színhelyéül, ehhez kapcsolódva a Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) ajánlást dolgozott ki, melyet május 26-án mutatnak be.
Megjelentek a következő tanévre szóló Út a középiskolába és Út az érettségihez ösztöndíjak kiírásai, amelyekre az általános és-középiskolák júliusig nyújthatják be a tanuló-mentor párok pályázatait. A két alprogram keretösszege 1,8 milliárd forint.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma segíteni kívánja az Artpool Művészetkutató Központ működését, ezért kidolgozta országos közgyűjteményi integrációjának feltételeit és aláírta a Központ támogatási szerződését.
Magyarország akkor lehet sikeres ország, akkor lehet jövője, ha nincsenek szakadékok a társadalomban - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy, a hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztathatóságáról szóló budapesti konferencián csütörtökön.
A tagállamok ifjúsági és sportvezetői az Európai Unió ifjúsági és sportpolitikáját meghatározó uniós munkaterveket fogadtak el az Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport Tanács ülésén Brüsszelben, május 20-21-én.
Hazánk valamennyi polgára aggodalommal, együttérzéssel és a segítés szándékával figyeli a déli határaink mellett a napokban pusztító szörnyű árvíz rombolását. A károsultak fájdalmának enyhítése céljából a Szerb Országos Önkormányzat, valamint az Országos Horvát Önkormányzat segélygyűjtést indított az árvíz sújtotta emberek és települések megsegítésére.
A mai napon (2014. május 22.) 8 órától az olasz nyelvi írásbeli érettségi vizsgákra, 14 órától a mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma vizsgatárgyak középszintű írásbeli vizsgájára kerül sor.
(A mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma vizsgatárgyakból csak középszinten lehet érettségi vizsgát tenni.)
Több mint hétszáz gyermeket várnak a rendezők pénteken és szombaton a hatodik alkalommal sorra kerülő Zánkai Diáksport Fesztiválra.
A kormánynak köszönhetően szemléletváltás történt a gyermekvédelem területén – hangsúlyozta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára. A politikus a hazai gyermekvédelem legfontosabb tapasztalatairól, változásairól Szegeden rendezett konferencia megnyitóján hozzátette: a szemléletváltás annak köszönhető, hogy a kormány megerősítette a családokat, köztük az örökbefogadó és nevelőszülőket.
Az egyetemi tudás-sétány program zárásaként 2014. május 16-án átadták a teljesen megújult Bolyai épületet Szegeden.
A Nemzetközi Filozófiai Olimpiát az idén VILNIUSban sikerült megszervezni, mint a megnyitó beszédben Svetlana Kauzonienė a Litvánia oktatásért felelős miniszterhelyettes asszonya hangsúlyozta: komoly nemzetközi politikai krízisben.
A mai napon (2014. május 21.) 8 órától a francia nyelvi írásbeli érettségi vizsgára, 14 órától a középszintű filozófia vizsgatárgy írásbeli vizsgáira kerül sor. Filozófia vizsgatárgyból csak középszinten lehet érettségi vizsgát tenni.
Péntektől jövő vasárnapig Magyarország ad otthont az ügyvédek 17. labdarúgó-világbajnokságának, a Mundiavocatnak.
Idén első alkalommal hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Könyvtári Minőségi Díjra. A kitüntetést elnyerő intézmény a díszoklevél mellett kétmillió forintot vehet át 2015-ben, a magyar kultúra napján.
Jóváhagyásra került a Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója 2013 pályázat eredménylistája.