Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Több mint 370 millió forinttal támogatja pályázati úton a kormány a közterületeken élők étkeztetését, egészségügyi ellátását, a krízisautó szolgálatok működtetését, a hajléktalanellátó intézmények infrastrukturális fejlesztését és a regionális diszpécser szolgálatokat.
Európai színvonalúnak nevezte a magyar óvodákat és az óvodapedagógusok munkáját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Szerencsen, ahol óvodaépületek átadásán vett részt.
„Múltunkkal a jövőnkért” címmel tartott ünnepi emlékülést a Magyarországi Kolping Szövetség, melyen beszédet mondott Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A jövő évi költségvetésben a kormány több mint 150 milliárd forintot különít el a pedagógusok béremelésére - mondta Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár ózdi sajtótájékoztatóján.
A Salva Vita alapítvány ismét Segítő Vásárt rendezett, ezúttal a Csabai Kolbászfesztivál négy napos rendezvényéhez kapcsolódóan Békéscsabán, amelynek megnyitója alkalmából Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár, Vantara Gyula, polgármester tartott közös sajtótájékoztatót.
A kormány tudja, mivel tartozik Miskolcnak és Felső-Magyarországnak, hiszen fontos számára ez a régió; tudja, hogy az itt élőknek milyen problémákkal kell megküzdeniük, így segítségére lesz az iskolának, a városnak és a térségnek is - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken a borsodi megyeszékhelyen.
Több mint kétszáz lelkes diák és negyven oktató – ezek kellettek ahhoz, hogy október 25-én megszülessen az újraélesztési magyar Guinness-rekord.
A Nemzetiségek jogairól szóló törvény újszerűségéről és a jövő évi választások nemzetiségi aspektusáról tartott előadást Dr. Latorcai Csaba 2013. október 25-én Békéscsabán.
Évtizedek óta nem látott gazdagsággal, 102 mester 140 remekművén keresztül tekinti át az olasz barokk és rokokó festészetét a Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canalettóig címmel pénteken megnyílt kiállítása.
Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken részt vett a Republikon Intézet konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén.
Családbarát munkahely díjakat adott át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken az Akadémián. Az idei kitüntetettek között van a Pest Megyei Kormányhivatal, a Telekom Nyrt., az Eszterházy Károly Főiskola, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, továbbá nagyvállalatok, közepes- és kisvállalkozások.
A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) 2012-2013 között 200 millió forintból újított fel Szentendrei Régi Művésztelepet.
Egyetlen színjátéktípus sem épült be olyan szervesen a magyar színházi életbe, mint az operett műfaja, így magától értetődőnek tűnik, hogy hivatalos ünnepe is van 2002 óta: október 24., Lehár Ferenc halálának és Kálmán Imre születésének egybeeső dátuma – mondta Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a Budapesti Operettszínházban ma este tartott gálaesten.
Florentino Perez, a Real Madrid elnöke és Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár leplezte le csütörtökön Puskás Ferenc, az Aranycsapat kapitányának bronzból készült mellszobrát a labdarúgóklub edzőközpontjában.
Befejeződött a júniusi árvíz idején megrongálódott épületek helyreállítása Baja-Dunafürdőn. A Katolikus Karitász munkájának köszönhetően negyvennyolc lakóházba költözhettek vissza a családok.
Caravaggio, Tiepolo, a Carracciak, összesen 102 mester 140 remekművén keresztül tekinti át az olasz barokk festészet rendkívüli gazdagságát a Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canalettóig című, szombattól látogatható tárlata, melyet Balog Zoltán nyitott meg csütörtökön.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát avatták fel szerdán Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében, a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján.
Megkoszorúzták szerdán délelőtt a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházánál lévő 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét megörökítő emléktáblát.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján megemlékezést tartottak Balatonfüreden, ahol Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet. Közlemény.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára emléklapokat adott át kedd délután Pécsett azoknak az időseknek, akik továbbjutottak a nyugdíjasok számára indított kulturális és művészeti vetélkedő országos döntőjébe.
A kormányzatnak különösen fontos, hogy segítse a foglalkoztatást azokban a térségekben, ahol az ipar, illetve a bányászat megszűnése miatt komoly szociális problémák érzékelhetők – emelte ki Soltész Miklós, a Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára Komlón, a Főkefe Nonprofit Kft. telephelyén.
Dr. Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár Kenderesen emlékezett az 57 évvel ezelőtti forradalmunkra és szabadságharcunkra.
A civil szervezetek kiszámítható működését segíti az Országgyűlés elé került az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló törvényjavaslat, és a 2014. évi NEA pályázatok korai megjelenése.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Érdemrend polgári tagozatának lovagkeresztjét adta át ma Budapesten a Zeneakadémia felújítását vezető szakembereknek: Lakatos Gergely műszaki menedzsernek, főmérnöknek és Csepeli László építészmérnöknek.
A Zeneakadémia felújítása nem izolált projekt, hanem más beruházásokkal együtt a kormány nagyobb ívű kulturális stratégiájába illeszkedik - mondta a zenepalota keddi budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere.
Az 1956-os forradalomról beszélve nem csupán a fővárosi eseményekről fontos megemlékeznünk, hiszen a vidéki ellenállásnak és a külhoni magyarok szimpátiatüntetéseinek is nagy szerepe volt abban, hogy megmutattuk a világnak: bármeddig képesek vagyunk elmenni szabadságunkért – mondta Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár az ’56 emlékezetére szervezett kiállítás megnyitóján a Magyarság Házában 2013. október 21-én.
A magyar zene méltó körülmények közé került - hangsúlyozta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a felújított és kedden ünnepi hangversennyel megnyíló Liszt Ferenc téri épület hétfői sajtóbejárásán.
A gazdagréti futópálya-avató ünnepségen az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegve rendeztek forradalmi futóversenyt szombaton. Az alapvetően óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló sportos megemlékezésen részt vett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár is, aki a gyermekekkel teljesítette a rövid versenytávot.
A kormány az egyházakkal egyetértésben létrehozza a reformáció emlékbizottságát, amely 2013. október 31-től 2017. december 31-ig működik, elnöke Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor lesz - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a reformáció emlékhónapja keretében tartott gálaesten vasárnap Budapesten.
Mintegy 17 milliárd forinttal 238,5 milliárd forintra nőnek jövőre az állam kulturális és közösségi szolgáltatásokra fordított támogatásai, ebből a kultúráért felelős államtitkárság több mint 40 milliárd forint fölött rendelkezik - közölte Halász János vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy jövő héten kezdődik a költségvetés általános vitája az Országgyűlésben.