Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A Tudomány-napja alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen vett részt Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. A Magyar Tudományos Akadémián tartott konferencián a magyarországi cigány lakosság egészségi állapotáról és ellátórendszeréről beszélgettek a szakértők, akik a tudomány és a szakpolitikák közelítését tűzték ki célul.
A torna minden sportág alapja, hiszen már egészen pici korukban eléri a gyermekeket, ezért is nagyon fontos, hogy bekerült a 16 kiemelt sportág közé – mondta Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Magyar Torna Szövetség sportágfejlesztési koncepciójának bemutatóján kedden.
Mintegy 30 százalékkal nő a bölcsődei férőhelyek finanszírozása az idei évhez képest a 2014-es költségvetésben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a kormány családpolitikájáról a témájában rendezett keddi konferencián a Parlamentben.
A Nemzeti Drogellenes Stratégia egyik célkitűzése a kezelés-ellátás területén az integrált addiktológiai ellátások kialakítása. A fiatalok egyre korábban próbálják ki a kábítószert, ezért most Szeged melletti Szatymazon – az országban elsőként – gyermekek és fiatalkorúak számára hoznak létre speciális intézményt. Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár látogatott a Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drog-centrumba.
Alapképzési és hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményei (evangélikus mesterképzési szak, rabbi osztatlan képzés pontosítása, továbbá az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak dentálhigiénikus szakirány).
(2013.11.04.)
Az emberi erőforrások minisztere szerint a jelenleginél is több képzési programra lenne szükség ahhoz, hogy a szociálisan leszakadt társadalmi rétegeket be tudják vonni a munka világába.
Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a Magyar Teátrumi Társaság 2013. november 4-i tisztújító közgyűlésén kiemelte, a magyar színházak biztonságban vannak.
A kormány egyik célja a gyermekvédelmi szabályozások megváltoztatásával, hogy 2017. január 1-jétől a 12 évesnél fiatalabbak nevelőszülőnél és ne gyermekotthonban éljenek. Január elsejétől már nem helyezhetnek el ilyen korú gyerekeket állami intézetekben – mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Budapesten, sajtótájékoztatón.
Közlemény a nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz nyújtott kiegészítő támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 50/2013. (VII.15.) EMMI rendelet alapján igényelt támogatásokról.
A 2014. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás megvalósítására Gulyás Gábor nemzeti biztos október 8-án nyílt pályázatot írt ki, amelynek beadási határideje 2013. december 8. (A pályázati kiírás letölthető a www.velenceibiennale.com oldalról).
Újabb remek sportdiplomáciai sikert könyvelhet el a kormány: Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkárt választotta meg alelnöknek a Stoke Mandeville-ben tartott elnökségi ülésén a Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Szövetség (IWAS).
Újabb 9 autóval támogatja a kormány az utcán élő hajléktalanok téli ellátását. Az augusztusban már átadott gépkocsikkal együtt így összesen tizennyolcra emelkedik azoknak a gépjárműveknek – krízisautóknak - a száma, melyeket a szociális gondozó szolgálatok mindenekelőtt a kihűlések elkerülése és a fagyásos sérülések megelőzése érdekében vethetnek be.
Több mint 870 megváltozott munkaképességű munkavállaló és fogyatékossággal élő munkavállalását segíti a kormány azzal a 325 millió forinttal, melyet pályázat útján biztosít 44 vállalkozásnak.
A rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadék a nyugdíjakkal azonos mértékben emelkednek január 1-től 2014. január 1-től a nyugdíjakkal együtt 2,4%-kal emelkednek a rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadék is. A nyugdíjhoz hasonlóan 2013-ban ezeknek az ellátásoknak is jelentősen emelkedett a reálértéke, ami mintegy 600 ezer főt érintett kedvezően. Közlemény.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) és a Hungarofest Nonprofit Kft. közösen pályázik a 2013/2014-es női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének megrendezésére. A Kormány támogatói szándékának megerősítéséről tárgyalt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár az Európai Kézilabda Szövetség (EHF), a Magyar Kézilabda Szövetség és a Hungarofest képviselőivel.
Az állami tulajdonban lévő KÉZMŰ Nonprofit Kft. ózdi telephelyére 2013--ban 26 fogyatékossággal vagy tartós egészségkárosodással élő dolgozót vett fel, továbbá 44 dolgozójának nyújtott versenyképességet növelő szakmai képzést a Rehabilitáció -- Érték -- Változás (RÉV) programnak köszönhetően. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló RÉV projektet az ózdi üzem példáján keresztül mutatta be Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára.
2013. október 31-én, a Reformáció Napján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár Károli Gáspár-díjat adott át Berkesi Sándor karnagy, zenepedagógusnak, Dr. Csepregi Zoltán egyháztörténész, teológusnak és A. Molnár Ferenc nyelvtörténész, filológusnak. Közlemény.
Az óvodapedagógusok örömmel és tetszéssel fogadták a pedagógusok új előmeneteli rendszerét - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára Budapesten, miután óvodavezetőkkel és óvodai szakmai szervezetek vezetőivel találkozott.
Szakmai érdemei elismeréseként a mai napon Dr. Tomcsányi Teodórának Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést adott át Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára. A klinikai mentálhigiéné és lelkigondozás területén nemzetközileg is elismert kiváló szakembert, aki nemrég ünnepelte 70. születésnapját, munkahelyén, barátai, kollégái körében köszöntötték.
A kormány törekvéseinek kiemelt területe a megváltozott emberek foglalkoztatása és munkához segítése – mondta Fülöp Attila Budapesten, a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma szakmai konferencia megnyitóján. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára hozzátette: aki ezen a területen dolgozik, tudja, milyen összetett - ahol rengeteg intézkedés és folyamat együttes hatásának az eredménye az, hogy végül egy fogyatékossággal élő ember munkát tud vállalni.
Berettyóújfalura látogatott Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, hogy részt vegyen az Új Széchényi Program által 600 millió forinttal támogatott Gyerekesély program helyi nyitórendezvényén. Az államtitkár a komádi és a biharkeresztesi Biztos Kezdet Gyerekházat is megtekintette.
Vásáry Tamás-ösztöndíjat hoznak létre az önkéntesség elősegítésére 2014-től - jelentette be kedd este Balog Zoltán a Zeneakadémián, ahol Vásáry Tamás zongoraművész, karmester 80. születésnapja alkalmából ünnepi koncertet rendeztek.
A pályázat olyan értékközpontú és értékteremtő, a gyermek és ifjúsági korosztály aktív részvételével megvalósuló kulturális programokat támogat, amelyek a határokon átnyúló magyar-magyar együttműködést szolgálják, hozzájárulnak a gyermek és ifjúsági kezdeményezések megvalósulásához, a határon túli magyar közösségek erősítéséhez, biztosítják a szabadidő hasznos eltöltését, a gyermek és ifjúsági korosztály tagjainak lelki és erkölcsi fejlődését.
Országszerte 142 pályázó nyert el támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) roma kulturális pályázatán, amelyet az idén 50 millió forintos keretösszeggel írtak ki.
A hátrányos helyzetű gyermekeket segítő intézkedésekről folytatott többoldalú egyeztetést a „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottság 2013. október 29-én az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságán. Az értékelő bizottság tagjai egyeztettek a statisztikai adatgyűjtések során felmerült kérdésekről, a szociális gyermekétkeztetésről, és tereptapasztalatokat osztottak meg egymással.
Jövőre kötelezővé teszik a pneumococcus elleni védőoltást, a humán papilloma vírus (HPV) elleni vakcina pedig kötelezően felajánlandó lesz - jelentette be Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke hétfőn Budapesten.
Megkezdte működését a Kontaktpont ifjúságsegítő irodafőváros VIII. kerületében. A létesítmény hétfői ünnepélyes avatása előtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere újságíróknak azt mondta: húsz hasonló iroda nyitja meg a kapuit az Új Nemzedék Plusz program keretében, a megyeszékhelyek mellett működik majd egy-egy iroda Budán és Pesten is.
A kormány - ígéretéhez híven - megvédi a nyugdíjakat Jövőre – az értékmegőrzésre koncentrálva - a költségvetési törvényben elfogadásra kerülő infláció tervezett mértékével, vagyis 2,4 százalékkal fognak emelkedni a nyugdíjak.
Kilencvenöt millió forint uniós és hazai forrásból felújították a Kazinczy Ferenc Múzeumot Sátoraljaújhelyen, a január óta a Petőfi Irodalmi Múzeum égisze alatt működő intézményt Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára adta át szombaton.
A 2011-es szinthez képest mostanra 7,5 milliárd forinttal csökkentek a magyar lakosság gyógyszerkiadásai - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. Úgy vélte, ennél még nagyobb megtakarítást is el lehet érni.