A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Nemzetiségekért díjat adott át négy szervezetnek és hét magánszemélynek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Nemzeti Múzeumban.
Az átadó ünnepségen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter elismerését fejezte ki, hogy gyakorlott, ügyfelekkel bánni tudó tisztviselők hajlandóak voltak új ismereteket, kultúrát elsajátítani a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képzésén.
Hazánk nem veszít el egyetlen forintnyi európai uniós fejlesztési forrást sem a 2013-ban záruló költségvetési időszakban - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A korábbi összeg négyszereséből, 1 milliárd 650 millió forintból szervezhetik a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programjait - mondta el Halász János a Művészetek Palotájában rendezett hétfői sajtótájékoztatón. A BTF-et március 21. és április 6. között tartják, a jegyek árusítása hétfőn kezdődik.
Pintér Sándor belügyminiszter Kós Károly-díjakat adományozott az építész születésnapjának 130. évfordulója alkalmából. Az elismeréseket Felkai László közigazgatási államtitkár adta át. A két díjazott 2013-ban a Magyar Zarándokút Egyesület építész csoportja és a CompArt Stúdió Kft. lett.
Magyarország környezeti állapota általánosságban kedvező, de vannak olyan területek, amelyek esetében indokolt a fokozott figyelem - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten újságírók előtt.
Különböző szakmából tizenhat magyar fiatal szakember részesült miniszterelnöki jutalomban hétfőn, akik Magyarország képviseletében érmes helyezést értek el a 2012. évi Fiatal Szakemberek Európa Bajnokságán Belgiumban.
Az esztergomi királyi vár felújítási munkálatainak újabb eredményeként a Várkápolna felavatására került sor 2013. december 15-én. Az ünnepi alkalom keretében Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott kápolnaavató beszédet.
A kormány döntésének köszönhetően mostanra 2007 település vált teljesen adósságmentessé, a többi önkormányzat pedig 2014. február 28-áig szabadul meg terheitől. Erről Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára beszélt szombaton Mezőkövesden - közölte a helyi önkormányzat az MTI-vel.
Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Sopronban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) két és fél millió forinttal támogatja a péterrévei Nagycsaládos ház nevű közösségi intézmény építését a Vajdaságban -- jelentette be a tárca szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten. Soltész Miklós a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és az Óbudai Népzenei Iskola karácsonyi ünnepségén elmondta: egy 200 négyzetméter alapterületű 80-100 fő befogadására képes házat fog felépíteni a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége.
Az Új Széchenyi Terv által támogatott beruházásban 2,5 milliárd forintból épített háztartáshigiéniai papírfeldolgozó üzemet a Forest-Papír Kft. Lábatlanban. A létesítményt Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára adta át 2013. december 13-án.
A Belügyminisztérium az önkormányzatokon keresztül gondoskodik azokról, akik nehezen tudják előteremteni a rezsiköltség fedezetét, ezért az előző két évhez hasonlóan szociális tűzifatámogatást nyújtott - mondta Tállai András önkormányzati államtitkár Lakon.
Varga Mihály szerint abban, hogy a kormány által az utóbbi három évben végrehajtott strukturális átalakítások nem jártak nagy társadalmi megrázkódtatással, komoly szerepe volt az érdekképviseletekkel való megfelelő együttműködésnek.
Orbán Viktor kormányfő szerint a húsz éve meghalt Antall József öröksége ma is ható erő.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) az államigazgatás modernizálása, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv) exportjának támogatására a magyar állam számára 50 millió eurós, míg a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. számára 100 millió eurós hitelkeretet nyújt - az erről szóló szerződéseket pénteken írta alá Baranyay László, az EIB alelnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója.