A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Kiemelt cél a megváltozott munkaképességű és a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása – mondta Soltész Miklós a számos megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató Szegedi SZEFO Zrt. fennállásának 60. évfordulóján.
A projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. teljes egészében hazai költségvetési forrásból létesített új körforgalmú csomópontot az 5-ös számú főúton. A munkaterület átadása és a kivitelezés befejezése között kevesebb, mint két hónap telt el. A körforgalomnak köszönhetően megszűnnek a torlódások a Mercedes-Benz gyárának személyportájához vezető főútszakaszon.
A magyar röplabdasport 2020-ig összesen 4,2 milliárd forint állami támogatást kap sportágfejlesztésre – közölte Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár szerdán, a TEVA Gödöllői RC - Makkabi Haifa női Challenge Kupa nyolcaddöntőjének visszavágója előtt tartott sajtótájékoztatón.
Megnyílt az első budai ifjúságsegítő, Kontaktpont iroda a II. kerületi Margit körúton szerdán. Az átadáson Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos felidézte, hogy a kormány egy éve fogadta el az Új nemzedék programot.
Huszonhárom év után egységes foglalkoztatási rendszert magába foglaló megállapodás született a víziközmű-szolgáltatás területén 2013. december 18-án, Budapesten. A többmunkáltatós kollektív szerződést az öt teljesen állami tulajdonú szolgáltató mellett két, nagyobbrészt önkormányzati tulajdonban lévő társaság is aláírta.
2014 végéig Magyarország félmillió dollárral járul hozzá kárpátaljai oktatási és kulturális intézmények felújításához – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2013. december 18-án Budapesten.
Százzal több fogvatartottat tudnak elhelyezni mostantól a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai börtönében.
A kormány folytatja a bölcsődefejlesztéseket, és jövőre 3 ezer új bölcsődei férőhelyet adnak át.
Az idősek tiszteletére adott Karácsony! címmel adventi jótékonysági koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar a Liszt Ferenc Zeneakadémián 2013. december 17-én. Az esemény fővédnöke Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter volt, a rendezvényen beszédet mondott Fónagy János, a tárca parlamenti államtitkára.
A kormány támogatja a fogyatékossággal élő emberek életvitelszerű beilleszkedését a társadalomba – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára Miskolcon, ahol úgynevezett kitagoló házat adott át.
Adócsökkentés 270 ezer családnak témában sajtótájékoztatót tartott Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár.
Az adókedvezmény kiterjesztése a nemzetgazdasági tárca számításai szerint mintegy 50 milliárd forinttal hagy többet 270 ezer háztartásban, ennek hatására a hazai családbarát adórendszer még jobban támogathatja a gyermeket nevelő családokat - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az ukrán-magyar külkereskedelmi forgalom tavaly 3,8 milliárd dollárt tett ki, az idén augusztus végéig, a magyar export 10 százalékos növekedése mellett, 9 százalékkal nőtt a forgalom - mondta Szijjártó Péter társelnök, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Magyar-Ukrán Gazdasági Vegyesbizottság ülése utáni sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A kormány a jövő évre várható inflációval, azaz 2,4 százalékkal emeli januártól a közfoglalkoztatottak bérét - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a jövő évi költségvetés az építkezés költségvetése lesz, amelyben van lehetőség a növekedésre.
Új, csúcsminőségű digitális angiográfiás készüléket helyeztek üzembe az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben. Az eseményen beszédet mondott, Dr. med. habil. Szikora István, osztályvezető főorvos (OKITI), Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, Horváth Attila Imre államtitkár (NFM), Nagy Barnabás (GE Healthcare), valamint Cserháti Péter miniszteri biztos (EMMI).