RSS feliratkozás

Videók

18,2 milliárd plusz forrás az egészségügynek

18,2 milliárd plusz forrás az egészségügynek2014. január 21.

Erre az évre plusz 18,2 milliárd forint jut az egészségügyi ágazatnak – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten.
Új fejezetekkel bővül a magyar kereskedelem történetét bemutató állandó kiállítás

Új fejezetekkel bővül a magyar kereskedelem történetét bemutató állandó kiállítás2014. január 21.

Négy új teremmel és új fejezetekkel bővül mától a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum „A jó kalmár a világ jótevője – Két évszázad a magyar kereskedelem történetéből” című állandó kiállítása. Az egykori szakboltokat, áruházakat, majd az államosítást követő KÖZÉRT-eket és Állami Áruházat bemutató tárlatot Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg 2014. január 21-én.
Megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia

Megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia 2014. január 21.

Erdei Zsolt szakmai vezetésével kedden megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia, egyikeként annak a négy nagy központnak, mely a kiemelt sportágfejlesztési támogatás részeként jön létre a sportágban. Az újpesti Halassy Olivér Sportcsarnokban rendezett ünnepi megnyitón Simicskó István sportért felelős államtitkár fontos és örömteli eseménynek nevezte az akadémia létrejöttét.
Tavaly rekordösszegű támogatást fizettek ki innovációra

Tavaly rekordösszegű támogatást fizettek ki innovációra2014. január 21.

Magyarországon 2013-ban rekordösszegű, 118 milliárd forint támogatást fizettek ki innovációra, kutatás-fejlesztésre - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkár kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.
Az újítások kora még nem ért véget

Az újítások kora még nem ért véget2014. január 20.

Magyarországnak nem szabad félnie, ha tanulni kell, mert az újítások kora még nem ért véget - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány hétfői konferenciáján, Budapesten.
Magyarország célja a lehető legjobb barátság a szomszédaival

Magyarország célja a lehető legjobb barátság a szomszédaival2014. január 20.

Magyarországnak az a célja, hogy a lehető legjobb barátságot építse ki a szomszédos országokkal – mondta Martonyi János külügyminiszter a Magyarország Barátai Alapítvány konferenciáján, 2014. január 20-án Budapesten.
Ybl-emlékév - Szerdán kezdődik a programsorozat

Ybl-emlékév - Szerdán kezdődik a programsorozat2014. január 20.

Ybl Miklós halálának 123. évfordulóján, január 22-én, egyben a magyar kultúra napján veszi kezdetét a Ybl-emlékév, amely a 200 éve született építész munkásságának állít emléket.
Alacsonyabb regionális tarifák még több mellékvonalon

Alacsonyabb regionális tarifák még több mellékvonalon2014. január 19.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium február közepétől újabb 15 mellékvonalra terjeszti ki a 15 helyett már 25 százalékkal olcsóbb regionális tarifákat – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2013. január 19-én, Győrben.
Magyarországnak 1,9 milliárd euróval több jut a KAP-forrásokból

Magyarországnak 1,9 milliárd euróval több jut a KAP-forrásokból2014. január 18.

Magyarországnak 1,9 milliárd euróval jut több forrás 2014-2020 között az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) költségvetéséből, mint 2007-2013 között - közölte Czerván György szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.
Sikeres a magyar vállalkozói világ

Sikeres a magyar vállalkozói világ2014. január 17.

Sikertörténetnek nevezte a magyar vállalkozói világ tevékenységét Orbán Viktor miniszterelnök péntek este Az év példaképe-díj átadó gáláján, Budapesten.
Jövő szeptemberig börtönben marad az ír gázoló

Jövő szeptemberig börtönben marad az ír gázoló2014. január 17.

Jövő szeptemberig biztosan börtönben marad az ír gázoló - erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ír igazságügyi minisztériumra hivatkozva.
Megkezdte a munkáját a szociális életpálya munkacsoport

Megkezdte a munkáját a szociális életpálya munkacsoport2014. január 17.

Fülöp Attila, család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár nyilatkozott a kormany.hu-nak.
A kormány orvosolta a köznevelés legtöbb „örökölt” problémáját

A kormány orvosolta a köznevelés legtöbb „örökölt” problémáját2014. január 17.

Az elmúlt három és fél évben a legfontosabb szabályokat sikerült megalkotni az oktatás területén – mondta Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár az Educatio a Papp László Arénában megrendezett nemzetközi oktatási szakkiállításának második napján,
1,2 milliárd forintos tartozástól mentesül idén Mosonmagyaróvár

1,2 milliárd forintos tartozástól mentesül idén Mosonmagyaróvár2014. január 17.

A tavalyi 1,9 milliárdos rendezés után a város fennmaradt adósságát is átvállalja a kormány - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. január 17-én, Mosonmagyaróváron.
Nemzedékváltás mellett kultúraváltásra is szükség van a közigazgatásban

Nemzedékváltás mellett kultúraváltásra is szükség van a közigazgatásban2014. január 17.

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program célja a nemzedékváltás mellett a kultúraváltás is volt – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, amikor köszöntötte a program csaknem 100 végzős fiatalját pénteken a Parlamentben.
Közigazgatási ösztöndíjprogram indul fogyatékos hallgatóknak

Közigazgatási ösztöndíjprogram indul fogyatékos hallgatóknak2014. január 17.

Közigazgatási ösztöndíjprogramot hirdet a kormány fogyatékossággal élő hallgatóknak. Az esélyegyenlőséget szolgáló program célja, hogy a fiatalok munkatapasztalatot szerezzenek a minisztériumokban, és így megnyíljon előttük az elhelyezkedés lehetősége - jelentette be Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.