A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
A nemzetet csak a kultúra tarthatja össze, amely egyszerre lokalitás és történelmi meghatározottság - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, a magyar kultúra napján rendezett díjátadó ünnepségen.
Magyarországon az egyszerűsített területalapú támogatási (SAPS) rendszer 2021-ig marad, azaz a mostani tervezési periódus végig alkalmazható, ismertette a Kormány döntését az agrárgazdaságért felelős államtitkár Zalaegerszegen, szakmai fórumon.
A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) 2,7 milliárd forint állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre.
Egy város polgárosodásának vannak látványos, kézzel fogható eredményei: felújított középületek, jobb ellátás, fejlődő intézmények – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztsésért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szerdán, amikor Kontrát Károllyal közösen átadták a jánosházai rendőrőrsöt.
Jelentősen nőtt az idei, 2013/2014-es tanévben a Nemzeti Iskolagyümölcs Programban részvevő iskolák és a tanulók száma is - mondta Feldman Zsolt szerdán Budapesten az óbudai Nagy László Általános Iskolában.
Huszonhárom önkormányzat és huszonnyolc munkahely nyerte el vagy újította meg a Kerékpárosbarát címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly hetedszerre meghirdetett pályázatain. Az elismeréseket Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át 2014. január 22-én, a REC (Regional Environmental Center) szentendrei központjában.
A család intézményét népszerűsítő pályázatokat hirdetett meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkársága szerdán.
A tavaly decemberben elfogadott Nemzeti Fejlesztés 2030 - Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció megvalósítása is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország tizenhat éven belül Kelet-Közép-Európa egyik vezető gazdasági és szellemi központjává válhasson - mondta Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelős államtitkár szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Mintegy 10 ezer fiatalnak segíthet a kormány által tervezett Diplomamentő program, amely azok nyelvtanulását támogatja 3 milliárd forintos forrásból, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik diplomához - jelentte be Czomba Sándor.
Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy a hungarikumok valóban a nemzet összetartozásának a jelképei, és emlékeztetett, hogy az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt 2012. április 2-án.
Az avatáson Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági államtitkár kiemelte, a magas színvonalú magyar termelőipar újabb elismerése, hogy a világ vezető szivattyúgyártója Magyarországra hozta legújabb fejlesztésű gépeinek gyártását.
A Magyar Nemzeti Levéltár Úri utcai épületében, az egykori Majláth-palotában látogatható mától a Cseh Tamás Archívum, amelynek feladata a művész személyes gyűjteményének és szellemi hagyatékának megőrzése, feldolgozása és közzététele. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 85 millió forintos támogatásával létrejött gyűjteményt Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg Cseh Tamás születésének 71. évfordulóján, 2014. január 22-én.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Völner Pál államtitkár kedden Óbudán tartott fórumot a rezsicsökkentésről.
A Nemzetgazdasági minisztérium államtitkára kedden Monoron tartott fórumot a rezsicsökkentésről.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: a felvidéki szobrász munkásságával a nemzeti amnézia ellen veszi fel a harcot.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 89 millió forinttal támogatja a nevelőszülők munkáját. Több mint 1200 nevelőszülő juthat új mosógéphez, hűtőgéphez, porszívóhoz, mikrohullámú sütőhöz. A mindennapokban nagy segítséget jelent egy-egy családnak egy elhasználódott háztartási gép lecserélése.