A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
A mai napon életbe lépő jogszabályokról, és a magyar termőföld-vásárlási moratóriumáról beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón Nagy Anna kormányszóvivő és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
A szeptember 1-jén megalakuló Terrorelhárítási Központ (TEK) állományalapító gyűlésén Orbán Viktor miniszterelnök elsőként üdvözölte a TEK állományát, és kiemelte: különleges alkalom a mostani, hiszen Magyarországon először jön létre ilyen terrorelhárítási központ.
A miniszterelnöki megbízott szerint elképzelhetetlen, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója felsőbb utasítás hiányában, "saját szakállára" hozta volna meg a döntéseket a sukorói telekcsere ügyében.
Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnököknek a sukorói kaszinóberuházás ügyében tett vallomását összevetve "teljesen egyértelműen végigvezethető", hogy a két volt kormányfő hamisan tanúskodott az ügyészség előtt.
Az árvíz utáni újjáépítések aktuális helyzetéről, az augusztus 20-ára tervezett biztonsági intézkedésekről, valamint az árvízkárosultak jótékonysági támogatásáról számolt be szerdai kormányszóvivői tájékoztatóján Nagy Anna szóvivő és Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.
Új tárcaközi bizottságok, egységes, integrált nemzeti vagyonnyilvántartás, két új tárcaközi bizottság, feladatok a 2011. első félévi magyar uniós elnökségre való felkészüléssel kapcsolatosan - ezek voltak a szerdai kormányszóvivői tájékoztató főbb témái, amelynek vendége volt Robák Ferenc, a magyar EU-elnökség operatív ügyeinek kormánybiztosa .
A 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökséget a kormány három ernyőfogalom, a lehetőség, az aktivitás és az identitás jegyében szeretné lefolytatni - mondta Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Sziget fesztiválon tartott sajtótájékoztatón, amelyet követően az EU-trió, vagyis Spanyolország, Belgium és Magyarország képviselői felavatták az EU-trió fáját.
Talán most van a legnagyobb odafigyelést igénylő időszak, amikor a települések vezetőinek pontos, precíz munkájára nagyon nagy szükség van ahhoz, hogy az árvízi helyreállítás zökkenőmentes legyen – hívta fel a figyelmet Nagy Anna. A kormányszóvivő az Összefogás daláról és az Összefogás vonaláról tájékoztatta a sajtó képviselőit.
Az idénymunkára vonatkozó új törvény rendelkezéseit, gyakorlati tudnivalóit ismertette Nagy Anna kormányszóvivő és Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára Alsónémediben, kihelyezett szóvivői tájékoztatón.
A kormány „Együtt az Ország!” szlogennel rendezi meg az államalapítás ünnepét, a napi programokban többször visszatér az árvízkárosultak érdekében történő összefogás mozzanata. Ezekből ma három elemet árult el a kormányszóvivő: a tűzijátékra, egy zeneszerzeményre és Magyarország ünnepi tortájára vonatkozó részleteket.
A kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy Ferihegy minél előbb visszanyerje a biztonságos minősítését – szögezte le kormányszóvivői tájékoztatóján Márton Attila, légügyi miniszteri biztos.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter azt a választási kampányban tett vállalást elevenítette fel a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón, amely szerint „a lehető leggyorsabban” akarnak cselekedni, és „a lehető legnagyobb mértékű átalakítást” szeretnék „a lehető legrövidebb időn belül” végrehajtani.
A kormány újabb segítséget nyújt az árvíz sújtotta Borsodnak, különös tekintettel Felsőzsolcára – jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő. A sajtótájékoztató vendége volt Pintér Sándor belügyminiszter, aki ismertette, milyen kormánydöntések születtek a kistelepülések közbiztonságának megerősítése érdekében.
A július 20-ai kormányülés árvízi újjáépítéssel, a közalapítványok helyzetével és az úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokság finanszírozásával kapcsolatos döntéseit ismertette Nagy Anna kormányszóvivő szerdai tájékoztatóján. Márton Attila légügyi biztos a Malévvel kapcsolatos vizsgálatok eddigi eredményéről számolt be.
A kánikulai meleg miatt bevezetett megelőző intézkedésekről tájékoztatott dr. Paller Judit országos tisztifőorvos, Nagy Anna kormányszóvivő, valamint Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.
A kormány idén a szokásos összeg feléből, mintegy 150 millió forintból rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket - jelentette be Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben. Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: a fennmaradó összeget az árvíz sújtotta térségek közintézményeinek felújítására fordítja a kormány.