A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
A kormány a katasztrófa nyomán azonnal meghozta a szükséges lépéseket és vészhelyzetet hirdetett ki három megyében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, s bejelentette, hogy felkérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy részletesen vizsgálja, vizsgáltassa ki mind a büntetőjogi, mind az anyagi felelősséget.
2010. október 4-én 12.30-kor átszakadt a Magyar Alumínium zRt. területén lévő iszaptároló egyik gátja, amelynek következtében 600-700 ezer négyzetméter vörösiszap és víz elegye öntötte el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit.
A közfoglalkoztatás átalakulása és a kórházakkal kötött megállapodás volt a két fő témája a mai kormányszóvivői tájékoztatónak, amelyet Nagy Anna kormányszóvivő és Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár tartott.
A jövő évi területalapú támogatások 50 százalékához már idén október 16-tól hozzájuthatnak a gazdák. Ugyanígy a tejtámogatások felét is megkapják az ágazat termelői – hangzott el szerdán kormányszóvivői tájékoztatón.
Utolsó kormányülésén a Gyurcsány-kabinet nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a sukorói kaszinóberuházást, ezzel jogtalan előnyt biztosítva a befektetők részére - hangzott el Budai Gyula miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatóján.
Az Opel vezetői Orbán Viktor miniszterelnökkel közös sajtóértekezleten jelentették be, hogy a cég jelentősen kibővíti szentgotthárdi motorgyárát.
Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint megállapítható, hogy a Pénzügyminisztériumból irányították a törvénytelen sukorói telekcserét.
Kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatót tartott a XV. kerületi László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában Nagy Anna kormányszóvivő, Soltész Miklós államtitkár és László Tamás, a városrész országgyűlési képviselője. Az eseményen bemutatták Orsós Zsolt vak sportolót, a "szolidaritás nagykövetét", aki országos program keretében általános- és középiskolákban tart előadásokat, hogy megismertesse a diákokat a fogyatékossággal élők mindennapi nehézségeivel és a segítségnyújtás lehetőségeivel.
A cigányság elleni előítéleteket erősítik az OCÖ-nél feltárt törvénysértések – mondta pénteken Farkas Flórián. A roma támogatásokat felügyelő miniszteri biztos további vizsgálatokat is szükségesnek tart.
Szerdán lépett életbe a közbeszerzési törvénynek az a változtatása, melynek révén a helyben termelt terményeket közbeszerzési eljárás nélkül vásárolhatják meg a közétkeztetéssel foglalkozók, így például az iskolai menzák, vagy a szociális étkeztetést végzők – minderről Nagy Anna kormányszóvivő és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter számolt be a mai kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón, a Fejér megyei Mányon.
A kormány ismét elkötelezte magát az idei 3,8 százalékos hiánycél mellett és elfogadta Matolcsy György beszámolóját az uniós pénzügyminiszterek találkozóján történtekről, valamint az ott hozott döntésekről.
Az államtitkár 63 olyan tételről adott tájékoztatást, amelyek a 2010. vagy 2011. évi költségvetést terhelik, de amelyek vagy nem szerepeltek a költségvetésben, vagy az előző kormány az átadás-átvétel során nem adott róluk tájékoztatást.
A miniszterelnök szóvivője a kormányfő nyugdíjasokhoz intézett levelének tartalmát ismertette.
A miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének rendezvényén értékelte kormánya első száz napját.
RE-Generáció címmel szeptember 18-án rendezik meg az első magyar Kormányzati Karrier Expót, amelynek helyszíne a budapesti Millenáris Teátrum. Nagy Anna kormányszóvivő és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn kormányszóvivői tájékoztatón harangozták be azt az „úttörő rendezvényt”.
Az egészségügyért felelős államtitkár szerint az átalakítás első fázisa során egy tizenkét főből álló szakértői bizottság alakul, amely 2010 végéigez dolgozza ki a szakmai kollégiumok új rendszerét.