RSS feliratkozás

Videók

A kormány a párbeszédre alapozza a szakmai szervezetekkel való kapcsolatát

A kormány a párbeszédre alapozza a szakmai szervezetekkel való kapcsolatát 2014. március 27.

A Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének (MSZKSZ) tagjai a választások után felálló új kormánytól érdemi párbeszédet várnak a szakmai, szakmapolitikai döntéshozatal előkészítése során; Rétvári Bence államtitkár a szervezet közgyűlésén hangsúlyozta: a kormány a párbeszédre alapozza a szakmai szervezetekkel való kapcsolatát.
Snétberger-központ: fejlesztés egymillió eurós dán támogatással

Snétberger-központ: fejlesztés egymillió eurós dán támogatással2014. március 27.

Hangstúdiót és karrierirodát létesítenek a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központban, a dán Velux Alapítványok ehhez mintegy egymillió eurót (mintegy 300 millió forintot) biztosítanak. Az építkezés októberben kezdődik, a megnyitó 2015. június 15-én lesz.
A gyorsaság a legnagyobb versenyelőny

A gyorsaság a legnagyobb versenyelőny2014. március 27.

A gyorsaságot nevezte Magyarország legnagyobb versenyelőnyének Orbán Viktor miniszterelnök a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. gyárának átadási ünnepségén csütörtökön Kecskeméten.
Technológiai mérföldkőhöz érkezett Magyarország

Technológiai mérföldkőhöz érkezett Magyarország2014. március 27.

Magyarország történetének legnagyobb szuperszámítógép-fejlesztése valósul meg idén. A 2 milliárd forintos beruházás eredményeként a nemzeti szuperszámítástechnikai infrastruktúra kapacitása az év végére megnégyszereződik. A projektnek köszönhetően jelentős mértékben növekszik a hazai kutatás-fejlesztési potenciál is. A budapesti indító eseményen Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár mondott beszédet.
A helyi gazdaságot erősíti a bonyhádi Ipari Park bővítése

A helyi gazdaságot erősíti a bonyhádi Ipari Park bővítése2014. március 27.

A már meglévő és a tervezett ipari parkok meghatározó eszközei a munkahelyteremtésnek és a gazdaságszervezésnek – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Völgységi Ipari Park új csarnokainak ünnepélyes alapkőletételén 2014. március 27-én, Bonyhádon. A beruházás közel 1 milliárd forintos költségének felét az Új Széchenyi Terv forrásaiból finanszírozzák.
Új CT labor várja a betegeket a Margit kórházban

Új CT labor várja a betegeket a Margit kórházban2014. március 27.

Nem a tétlenkedésről szólt az elmúlt négy év az egészségügyben, egy összeomlás szélén lévő, eladósodott ágazatot kellett új alapokra helyezni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten, a III. kerületi Szent Margit Kórház CT-laborjának átadásán csütörtökön.
Kapuzárási pánik a bel- és külföldi földspekulánsok körében

Kapuzárási pánik a bel- és külföldi földspekulánsok körében2014. március 27.

Kapuzárási pánik uralkodott el azon bel- és külföldi "spekulánsok" között, akik korábban zsebszerződésekkel szereztek meg jelentős nagyságú termőföldterületeket Magyarországon - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Átadták a megújult az edelényi kastélyt

Átadták a megújult az edelényi kastélyt2014. március 27.

Megújult az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély és parkja, a beruházást Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át csütörtökön.
A startupok támogatásához újfajta pályázatokra, intézményekre van szükség

A startupok támogatásához újfajta pályázatokra, intézményekre van szükség2014. március 27.

Cséfalvay Zoltán szerint a startup vállalkozások innovációihoz szükséges környezet megteremtése a befektetésen kívül újfajta pályázatokat és újfajta intézményeket igényel.
Egészségügyi szolgáltatóba invesztál a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

Egészségügyi szolgáltatóba invesztál a Széchenyi Tőkebefektetési Alap2014. március 26.

Két lépcsőben összesen 230 millió forintot fektet be a Széchenyi Tőkebefektetési Alap a telemedicina szolgáltatás területén működő Promedicom Kft.-be - jelentették be a megállapodást bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Négynapos ünnepi program keretében adják át a Várkert Bazárt

Négynapos ünnepi program keretében adják át a Várkert Bazárt2014. március 26.

A Várkert Bazár megújult épületegyüttesét április 3-án, nyilvános avatóünnepség keretében adják át a közönségnek, majd ezt követően április 6-ig tartó programsorozattal ünneplik a kétszáz éve született tervezőt, Ybl Miklóst, és a megújult műemléket. "Mérhetetlen nagy adósságot törlesztünk ezen az avatóünnepségen a Várkert Bazár átadásával saját fővárosunkkal és saját nemzeti közösségünkkel szemben" - hangoztatta L. Simon László, a Várkert Bazár megújításával megbízott kormánybiztos az átadás részleteiről tartott szerdai sajtótájékoztatón.
Megújul a szigligeti alkotóház

Megújul a szigligeti alkotóház2014. március 26.

Mintegy négyszázmillió forintból újítják fel a szigligeti alkotóházat és 150 millió forintért a zsennyei alkotóházat – jelentette be Halász János kultúráért felelős államtitkár a szigligeti alkotóházban tartott sajtótájékoztatón szerdán.
Átadták a Szent Erzsébet kórházkápolnát a főváros X. kerületében

Átadták a Szent Erzsébet kórházkápolnát a főváros X. kerületében2014. március 26.

Átadták a Szent Erzsébet Kórházkápolnát szerdán a főváros X. kerületében, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben, az ünnepségen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Erdő Péter, bíboros.
Magyarország visszaszerezte a Seuso-kincs hét darabját

Magyarország visszaszerezte a Seuso-kincs hét darabját2014. március 26.

Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a felbecsülhetetlen értékű Seuso-kincs hét darabját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón, a Parlamentben.
Az IMF-től való elszakadás számos fontos gazdaságpolitikai lépés megvalósítását segítette

Az IMF-től való elszakadás számos fontos gazdaságpolitikai lépés megvalósítását segítette2014. március 26.

Számos fontos gazdaságpolitikai lépés megvalósítását segítette, hogy Magyarország az utóbbi években folyamatosan elszakadt a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), az IMF-hitel tavalyi előtörlesztése pedig befektetői szempontból fontos bizalomépítő lépés volt - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Új fejezetet nyit a hazai gyógyításban a kaposvári PET Centrum

Új fejezetet nyit a hazai gyógyításban a kaposvári PET Centrum2014. március 26.

Közép-Európában elsőként adtak át a jelenleg elérhető, legkorszerűbb PET CT és PET MR orvosi képalkotó diagnosztikai eszközöket együttesen alkalmazó központot 2014. március 26-án, a Kaposvári Egyetemen. A létesítményt felavató Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta: a mintegy 3 milliárd forint értékű fejlesztés eredményeként világszínvonalú, gazdaságosan működtethető állami tulajdonú diagnosztikai centrum áll a régióban élők szolgálatába.