A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Sredoje Nović bosnyák civil ügyekért felelős miniszter oktatási, tudományos és kulturális megállapodást írt alá 2014. március 28-án, Budapesten.
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), az orvoselektronikai termékeket gyártó 77 Elektronika Kft. és a svájci, gyógyszeripari és diagnosztikai Roche Diagnostics Ltd. pénteken Budapesten.
A Miklós-deák-völgyi vizes élőhely rekonstrukciója példamutatóan békíti össze a természetbarát megközelítést az idegenforgalmi vonzerő fokozásával. A Pilisi Parkerdő Zrt. nettó 90 millió forintos beruházása jelentős eredmény a környék állat- és növényvilága, vízgazdálkodása szempontjából, egyúttal még több látogatót hozhat a térségbe – mondta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a fejlesztés ünnepélyes átadóján 2014. március 28-án, Pilismaróton.
Közvetlen észak-déli irányú teherforgalmi kapcsolat jöhet létre Esztergomnál a magyar-szlovák határon jövő tavaszra. Az új teherkomp naponta 70-80 kamiont szállíthat majd át a Dunán – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2014. március 28-án, Esztergomban.
Cáfolta az egészségügyi államtitkár, hogy az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) pénzügyi probléma lenne. Szócska Miklós pénteken, az OMSZ-nél tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az egyik napilapban megjelent cikk valótlanságokat tartalmaz.
A múlt évi kiemelkedő innováció elismeréseként Kövér László házelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a 2013. évi Magyar Innovációs Nagydíj elismeréseket pénteken a Parlamentben.
Magyarország mezőgazdasága valóban jobban teljesít a mostani kormányzati ciklusban, mint az előzőben, ezt a Központi Statisztikai Hivatal adatai igazolják - közölte Czerván György pénteken Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) újságírók előtt.
Kiterjesztenék a fogászati szűréseket az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozókra
A kormány tudatában van annak, hogy az uzsora jelenségével szemben a büntetőjogi fellépés kereteit meghaladó, komplex válaszokat kell adni - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkára pénteken.
A Standard & Poor's (S&P) pénteki döntése is megerősíti, hogy megérte egyszerre, viszonylag gyorsan végigvinni a reformokat és a pénzügyi stabilizációt - mondtaCséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára pénteken Budapesten a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) rendezvényén.
A 2010-ben létrejött és azóta is fennmaradt összefogásnak és egységnek köszönhető a 4-es metró átadása - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az új metróvonal átadási ünnepségén, a kelenföldi végállomáson.
Átadták az év befektetője díjakat csütörtökön Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. A nyolc kategóriában kiosztott díjjal a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a kiemelkedő befektetői teljesítményeket nyújtó cégeket ismeri el évről évre.
A magyar energiaellátás szempontjából történelmi jelentőségűnek nevezte a magyar és a szlovák földgázhálózat összekapcsolását Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Pest megyei Szadán tartott ünnepségén.
Új határátkelő utak építéséről szóló együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök a Pest megyei Szadán.
A magyar kormány azt kéri, hogy Szlovákia teremtsen olyan helyzetet - plusztámogatással, illetve lehetőséget adva a csökkentett létszámra -, hogy magyar nyelvű iskolákat ne kelljen bezárni az oktatási reform keretében.
Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár előadást tartott az Eltűnt Gyermekek Szakmai Napján a „Szökik, mert áldozat? Áldozat, mert szökésben van?” elnevezésű konferencián, mely az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány közös szervezésében valósult meg.