A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
A megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációját és visszavezetését a nyílt munkaerőpiacra, valamint a foglalkoztatásukhoz nyújtott költségvetési források hatékonyabb felhasználását is szolgálja az e célra biztosított támogatások rendszerének átalakítása. Ennek része a foglalkoztatók támogatásának, minősítésének és ellenőrzésének újraszabályozása. A kormány e célok támogatására a költségvetési forrásokon túl az Új Széchenyi Tervben 2012 és 2014 között csaknem 30 milliárd forintot biztosít. Közlemény.
Magyarországon valamennyi gyártó legmodernebb inzulinja elérhető a diabeteszes betegek vércukor szintjének optimalizálása érdekében. Ezek mindegyikéhez támogatást nyújt a társadalombiztosítás.
Az utcai szolgálatok támogatásával együtt a kormány 2012-ben több mint 8,5 milliárd forintot fordít a hajléktalan emberek ellátására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
A miniszterelnök szerint eljött az ideje annak, hogy a kormány megnyissa az eladósodás elleni küzdelem harmadik frontját, ez pedig a települések megmentése. Orbán Viktor ezt szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen mondta, ahol bejelentette az önkormányzati adósság egy részének állami átvállalását.
A Kormány elfogadta a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló előterjesztést.
A tejtermelés támogatásának fontosságáról beszélt a vidékfejlesztési miniszter egy dabasi állattartó telep pénteki átadásán - közölte az agrártárca az MTI-vel.
Magyarország gazdasági növekedési lehetőségei a még világszerte húzóágazatnak számító autóiparban vannak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kuplunggyártással foglalkozó, szombathelyi LuK Savaria Kft. sajtoló automatájának üzembe helyezési ünnepségén pénteken.
Az Országgyűlés 2012. október 8-ai ülésnapján fogadta el a hulladékról szóló törvényt. Áder János köztársasági elnök élt az Alaptörvényben biztosított jogkörével, és a jogszabályt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Illés Zoltán interjúja.
Éppen válság idején érdemes leginkább áldozni a kultúrára - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Szépművészeti Múzeum Cézanne és a múlt - Hagyomány és alkotóerő című kiállításának csütörtöki megnyitóján.
Várhatóan az idén is megterem az ország kukorica szükséglete, mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) takarmányozási témával foglalkozó konferenciáján.
Jövőre várhatóan 10-15 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesül az a 14 sportági szakszövetség, amelyek vezetőit csütörtök reggel fogadta Orbán Viktor miniszterelnök.
A Magyar Érdemrend a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésének érdekében végzett munka elismeréséül szolgál, ha kitüntetünk valakit, akkor ezzel azt jelezzük, hogy egyetértünk céljaival - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést nyújtott át Gazsó Ferenc szociológusnak a Parlamentben pénteken.
A Magyar Becsület Rend Magyarország és a nemzet érdekében teljesített kiemelkedő szolgálat vagy tanúsított hősiesség elismerésére szolgál, amelyet Tamás Aladárné elsőként kapott meg Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére.
A magyar kormány elfogadja az európai együttműködés szabályait, de azt nem, hogy idegenek kormányozzák a magyarokat, ahogyan azt sem, hogy EU-s intézmények tiszteletlenül bánjanak velük - jelentette ki Orbán Viktor az október 23-i állami ünnepségen, a budapesti Kossuth téren, mintegy négyszázezer ember előtt elmondott beszédében, amelyben arról is szólt, hogy az 1956-os magyar forradalommal az egész világ jobb lett.
„Magyarország nemzetközi szinten meghatározó szerepet tölt be a nukleáris technológiai ismeretek oktatásában” – mondta el Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a vietnami szakemberek képzési programja első ütemének befejezése alkalmából megtartott eseményen 2012. október 19-én, Pakson, az atomerőmű Karbantartó és Gyakorló Központjában.
Gyökeresen megváltozik az európai uniós források elosztása 2014 és 2020 között, a fejlesztési pénzek nagy részét a vállalkozások kaphatják - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Móron, a II. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.