A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
A Coca-Cola Magyarország - a magyar kormánnyal nyáron kötött stratégiai megállapodással összhangban – 2012. november 20-tól magyar almából készült gyümölcslevekkel és gyümölcsitalokkal látja el a hazai piacot. Fazekas Sándor az üzemben átvette az első szállítmány magyar almasűrítményt, és elindította a magyar almából készített termék gyártósorát.
Fogyatékkal élő emberekkel találkozott Soltész Miklós kedden az Országházban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a találkozón közölte: a szociális intézmények civil fenntartói jövőre is megkapják az idei 21 milliárd forintos támogatást.
Éves szinten tízmilliárd forintos megtakarítás várható az állami fenntartásban lévő egészségügyi intézmények központosított közbeszerzései révén a következő egy-két évben - mondta Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Hasznosnak, alkotó jellegűnek nevezte a vidékfejlesztési miniszter a Kisgazda Polgári Egyesülettel a földtörvényről tartott hétfői egyeztetést. Fazekas Sándor a megbeszélést követően nyilatkozott a kormany.hu-nak.
kormány szerdán megtárgyalja az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatot, amely a földdel kapcsolatos alapvető jogokra kétharmados jogszabály megalkotását írja elő, így lesz sarkalatos a földtörvény és néhány más jogszabály is - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, a kormányszóvivői tájékoztatón a Parlamentben.
Az országgyűlés elfogadta, hogy jövő évtől a kulturális szolgáltatások igénybevételét is 50 ezer forintig támogathatják adómentesen a munkáltatók. Az adótörvényeket módosító indítványt L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyújtotta be egyéni képviselőként.
A tervek szerint 57 további közúti határátkelőhely létesülhet Magyarország és Románia közt – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, miután a román társtárca képviselőivel tárgyalt 2012. november 16-án, Szatmárnémetiben. Közlemény.
Összesen 11 milliárd forintot kaphatnak az ifjú termelők, miután a Vidékfejlesztési Minisztérium 7 milliárd forinttal megemelte a fiatal gazda pályázat keretösszegét. Interjú V. Németh Zsolttal.
Erősíteni kell Magyarország és Szlovákia között az együttműködést - mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök a pénteki budapesti magyar-szlovák gazdasági fórumon.
Közép-Európa együtt, egy csapatban képes a sikeres felzárkózásra - mondta Matolcsy György pénteken Budapesten a magyar-szlovák gazdasági fórumon.
Magyarországnak örülnie kell annak, hogy a szlovák gazdaság jól teljesít - mondta Orbán Viktor pénteken a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-szlovák gazdasági fórumán.
Közzétette a nemzeti fejlesztési miniszter a koncessziós pályázati felhívást a dohánytermékek kiskereskedelmére csütörtökön.
Üdvözölték a tankerületi igazgatók az iskolák állami fenntartásba vételét – jelentette ki Marekné dr. Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ mb. elnöke, miután országjárása során tegnap Nyíregyházára és Debrecenbe látogatott, hogy tájékoztasson és tájékozódjon az iskolák január elsejei átvételének előkészületeiről. Az állami szerepvállalással biztosított lesz a foglalkoztatás biztonsága, a kistelepüléseken is megmaradhatnak az iskolák – amelyek fenntartása eddig jelentős megterhelést jelentett az önkormányzatoknak -, s hosszútávon az ország minden településén azonos feltétekkel, azonos szakmai színvonalon tanulhatnak majd a diákok. Az iskolákban az oktatás zavartalanul folyik majd tovább a január elsejei fenntartóváltást követően is.
A Nemzeti Könyvtár azon műveket gyűjti egybe, melynek olvasása, illetve újraolvasása gyönyörködtet, tanít és erősíti a nemzeti érzést - mutatta be a miniszterelnöki megbízott a Nemzeti Könyvtár sorozatot és a Magyarország Alaptörvényének díszkiadását.
A kereszténység szilárd alapjára épülő Európa fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben, ahol átadta a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést Christoph Schönborn bíborosnak, bécsi érseknek.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter javaslatára Julia Marton-Lefévre-t, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) főigazgatóját Pro Natura díjjal tüntette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. A díjjal kapcsolatban a kormány.hu Julia Marton-Lefévre-t és Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárt kérdezte.