A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Idén több mint kétmilliárd forint jut tehetséggondozásra és a tehetségek kibontakozását segítő projektekre a Nemzeti Tehetség Program keretében – mondta Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár az Európai Tehetségnapon tartott sajtótájékoztatóján.
Az államtitkár hangsúlyozta: a tehetség a legfontosabb erőforrás, " nemcsak tudás, hanem kreativitás, szorgalom, akarat". Hozzátette: a tehetséggondozás a tehetség felismerésével kezdődik.
Várhatóan még az idén elkészül több térségi intézményközpont, ahol egyebek mellett elektromos ágyakat, kerekes székeket, mankókat tudnak majd kölcsönözni a rászorulók és hozzátartozóik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára hétfőn Budapesten.
Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel szombat este a Budapest Music Centert (BMC) a IX. kerületben. A Mátyás utcai zenei központban koncertterem, több stúdió, zenei könyvtár, információs központ, tanterem, kétszintes dzsesszklub és étterem is helyet kapott.
Uniós forrásból új minőségbiztosítási rendszert vezetnek be a programhoz kapcsolódó kórházakban. A közeljövőben TÁMOP-pályázat keretében kiépülő akkreditációs rendszer megvalósítására 950 millió forint áll rendelkezésre.
A kormányoldal nem tudja megoldani, hogy április 30-áig minden szempontnak eleget tevő megoldást találjon az önkényuralmi jelképek tiltására – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, utalva arra, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) április végével helyezte hatályon kívül az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi rendelkezést.
Navracsics Tibor a kormany.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy bár látszólag jogi eszköz már nem áll rendelkezésre a leányfalui gázoló ügyében, továbbra is nyomást kell gyakorolni az ír közvéleményre.
A herendi porcelán, amely Magyarország egyik jelképe és elismert luxusmárkája, amelyet birtokolni érték és kiváltság, valamint a pálinka és a törkölypálinka, amelyet már eddig is a magyarság hungarikumaként tartottunk számon, mától hivatalosan is hungarikumok – fogalmazott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság herenden tartott ülésén.
Csütörtökre minden magyarországi településen maradéktalanul sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága -- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyebek mellett ezzel is indokolta, hogy kormánya kiemelten kezeli a sportot.
Sajtótájékoztató az ár - és belvízvédekezés helyzetéről
A Kormány döntött arról, hogy 2025-ig meghosszabbítja az energiahasznosítás céljából kitermelt termálvíz visszasajtolási kötelezettségének felfüggesztését, és a javaslatot az Országgyűlés elé terjeszti.
Harmonikus az együttműködés a megállapodást aláíró szakszervezetekkel
A tervek szerint április közepén nyílik Moszkvában a magyar kereskedőház, amely egy befektetési központból és egy logisztikai raktárbázisból áll majd.
Rugalmasabb feltételeket határoznak meg a lakhatási támogatás nyújtásánál, az erről szóló módosítások néhány héten belül életbe léphetnek - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerdán, miután Budapesten aláírták az 500. hatósági szerződést.
Megalakult az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum
Új gépjárműveket, gépjárműfecskendőket és mobil laborokat, valamint védőruhákat kapott a katasztrófavédelem, ezeket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság éves tiszti értekezletén adták át kedden Budapesten.