A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
A kormány megtárgyalta és elfogadta a tavaszi árvíz- és belvízhelyzet várható alakulásáról szóló belügyminiszteri jelentést - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján, jelezve, hogy a márciusi rendkívüli időjárást követően jelentősen megnőtt a folyók árvízi kockázata a vízgyűjtőkön felhalmozódott hómennyiség miatt.
A Kormány az építésügy és az örökségvédelem átfogó újjászervezési programja utolsó lépéseként új háttérszervezet létrehozásáról döntött. Közlemény.
Fazekas Sándor a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara országos alakuló küldöttgyűlésén vett részt.
A 2012. évi Nemzetközi Diákolimpián kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar diákoknak és felkészítő tanáraiknak adott át miniszterelnöki elismerést 2013. március 28-án az Országházban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára. A Nemzetközi Diákolimpia eredménye a magyar csapat részéről 1 arany, 11 ezüst és 10 bronzérem lett.
Folytatódik a 2011 novemberében meghirdetett, a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló Egyszerű Állam program végrehajtása. A program számos, már megvalósult intézkedésének pozitív hatását a vállalkozások a mindennapi működésük során is érzékelhetik, s ennek köszönhetően több időt, energiát, pénzt fordíthatnak a fejlesztésre, foglalkoztatásra, innovációra.
Módosítja a Büntető Törvénykönyvet a kormány, hogy május 1-je után se lehessen önkényuralmi jelképeket viselni. A jövőben büntethető lesz az, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas módon viseli az önkényuralom jelképeit. A köznyugalom megzavarásának minősülne az is, ha az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértenék meg. Közlemény.
Ötvenezer forint támogatást ad az állam a pénztárgépek cseréjéhez az arra jogosult vállalkozóknak - jelentette be a kormány szerdai döntését a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek csütörtökön.
Esélyteremtés, együtt! címmel tartott nyílt napot az Ökomenikus Segélyszervezet munkaerő-piaci programjának újabb, Budapest-Kőbánya Kis-Pongrác Telepi humánerőforrás központjában. A kezdeményezéssel kapcsolatban Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár adott interjút a kormany.hu-nak.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár nyitotta meg a tuberkulózis világnapja (március 24.) alkalmából megrendezett szakmai fórumot.
Maus Pál és Szakál Ferenc Pál sajtótájékoztatója
Április 22-éig meghosszabbította az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) annak a 4 milliárd forint összértékű pályázati programnak a jelentkezési határidejét, amely hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatásba való bejutását segíti elő – jelentette be Balog Zoltán miniszter kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben.
Öt év alatt minden pedagógus munkáját ellenőrzik majd a szeptembertől induló új tanfelügyeleti rendszer keretében. A teljes szakmai háttér kidolgozására uniós források bevonásával mintegy 250 millió forintot fordítanak.
Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár motoros szezonnyitó sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a járművek és járművezetők megfelelő felkészülésének fontosságára 2013. március 26-án, Budapesten. A közlekedők közös felelőssége, hogy az emberi mulasztás egyre kevésbé lehessen baleseti ok – hangzott el a rendezvényen.
A nemzetgazdasági miniszter kedden megerősítette, hogy véget értek a nagy adórendszerbeli átalakítások, most a finomhangolások következnek. Varga Mihály az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti központjában tett munkalátogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.
A Kormány döntése alapján több fontos, a szociális segélyeket, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait és foglalkoztatását, a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermeküket gondozók ápolási díját, továbbá a bányász dolgozók egyes ellátásait érintő kérdésben kezdődik meg a módosítások előkészítése.
Kardeván Endre sajtótájékoztatója.