November 30-ig kérhetnek támogatást az erdőgazdálkodók az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásaiból erdőszerkezet átalakítására, erdő-környezetvédelmi intézkedésekre és az erdők állományának, termőképességének helyreállítására. Ugyancsak eddig adhatják be pályázataikat azok a juh- és kecsketenyésztők, akik az állatok elektronikus jelölését oldanák meg az ÚMVP 800 milliós keretéből.
A vidékfejlesztés alappilléreit a helyi értékek adják, amelyeket védeni kell, ugyanis vidékmegtartó erejük van – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a tihanyi Hungarikum Napokon.
Mezőgazdasági utak építésére, felújítására ír ki 3 milliárd forintos keretösszegű pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium. A hozzájárulás mértéke az elszámolható kiadások 75%-a. Támogatási kérelmet mezőgazdasági termelők és önkormányzatok nyújthatnak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz 2012. január 1-31. között.
A tenyésztés, génmegőrzés szakmai követelményeinek érvényesülése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) több helyen módosította a védett őshonos és veszélyeztetett állatok támogatásáról szóló rendeletet. A jogszabály mától hatályos.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) soron kívül módosította a LEADER pályázatok beadásáról szóló rendeletet, hogy azok is benyújthassák kérelmeiket, akik az elektronikus rendszer túlterheltsége miatt november 15-én ezt nem tudták megtenni. November 29. és december 5. között 7 napjuk lesz az érintetteknek a pályázatok feltöltésére.
Egy településről sokat elmondanak az épületei: a bükiek arról árulkodnak, milyen sokoldalú ez a város. Ma Bük egy újabb arcát mutatja meg: a megszépült Kóczán házban a múlt, a jelen és a jövő kapott teret – mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a felújított Kóczán tájház avatóünnepségén.
Még összesen 33 milliárd forintos fejlesztési keret áll rendelkezésre a térségi LEADER egyesületeknek – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Szabolcson, egy szakmai fórum előtt szervezett sajtótájékoztatón. A LEADER szervezetek összesen 830 célterület beruházásához kaphatnak támogatást, a rendezvények szervezésétől kezdve, nemzetközi kapcsolataik finanszírozásán át, a különböző vidékfejlesztési feladatokig.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) soron kívül módosítja a LEADER pályázatok beadásáról szóló rendeletet, hogy azok is benyújthassák kérelmeiket, akik az elektronikus rendszer túlterheltsége miatt november 15-én ezt nem tudták megtenni. A módosított jogszabály hatálybalépése után 7 napjuk lesz az érintetteknek a pályázatok feltöltésére.
Lezárult a Magyarországi Falumegújítási Díj – 2011. I. bírálati fordulója. A beérkezett összesen 22 pályázat regionális szintű bírálatát az állami főépítészek elnökletével, a regionális fejlesztési ügynökségek, a LEADER Helyi Akciócsoportok, és a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) Falutagozatának képviselőiből megalakult zsűrik végezték el.
Magyarország nagyra értékeli a Regionális Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport tevékenységét, hiszen az összhangban van a mezőgazdaság és a vidéki élet megújítására alkotott 10 éves magyar vidékfejlesztési stratégia törekvéseivel – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Délkelet-Európai Mezőgazdasági Miniszterek Munkacsoportjának ülésén, Szkopjéban. A találkozót a Regionális Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport (SWG) és a Macedón Köztársaság szakminisztériuma szervezte.