Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) programban kezdeményezett együttműködést a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI) és az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI). Megállapodásuk célja, hogy az uniós vidékfejlesztési támogatásból az egyre gyarapodó IKSZT-k egészségfejlesztési munkáját támogassák.
A régi művelődési házakkal ugyanaz történik, mint a karácsonyi papírba csomagolt cipős dobozokkal: új köntöst, új funkciókat kapnak azért, hogy örömet okozzanak – mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a gersekaráti Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) átadásán.
„A mai rendezvényt csak jelképesen nevezhetjük első vidékfejlesztési napnak, hiszen akik ma itt vannak, sok-sok napot áldoztak már életükből a vidék szolgálatára” – nyitotta meg V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban rendezett I. Nemzeti Vidékfejlesztési Napot.
Lezárult a Magyarországi Falumegújítási Díj – 2011 második, országos bírálati fordulója. A zsűri Újszilvást választotta a falufejlesztés legkiemelkedőbb megvalósítójának, és a települést nevezi az Európai Falumegújítási Díj – 2012 pályázatra.
A hátrányos helyzetű dél-baranyai Ormánságban élőknek – mintegy 15 ezer embernek – teremthet kedvező gazdasági lehetőségeket a most induló Ős-Dráva program. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője Drávatamásiban tartott sajtótájékoztatót a program indulásáról.
Ma felavatjuk a felújított piacteret, s ezzel megkönnyítjük az ünnepi várakozást: már most kibontunk egy nagy, közös ajándékot, és együtt töltjük az időt barátainkkal, szomszédainkkal, szeretteinkkel. De a piacon találkozhatnak a helyi igények is a jó minőségű helyi termékekkel – mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a felújított solti piactér átadásán.
Magyarországnak minden adottsága megvan a kertészeti ágazat fejlesztésére – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) évértékelő rendezvényén.
Jelentős állomáshoz érkezett a szaktanácsadási rendszer megújítása azzal, hogy ma megalakul az Országos Szaktanácsadási Bizottság. A testület létrehozásával négy éves mulasztást hozunk helyre – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A megérkezés érzéséhez hasonlít, amikor végre felavatunk egy közösségi épületet. Ilyen megérkezés ez a mai ünnepség is: célba érés a tervezés, a pályázás és az építkezés után – mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az iszkaszentgyörgyi Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) átadásán. A rendezvényen Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Jari Vilén, Finnország nagykövete is részt vett.
A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket – elevenítette fel Sebő Ferenc szavait V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az „ART? Használ!” című művészeti konferencián, Budapesten.