Július 23-ig pályázhatnak az élelmiszeripari vállalkozások a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére. Az ötmilliárd forintos keretből a mezőgazdasági termelők összesen három-, a nem mezőgazdasági termelők kétmilliárd forintot igényelhetnek. A kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz kell beadni.
Vidékfejlesztésért felelős államtitkárként nagy örömmel látom, hogy szerte a vidéki Magyarországon egyre több épületbe költözik be a helyi közösség összefogása, lelkesedése, tenni akarása – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a zalakomári Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) átadásán.
Mától augusztus 16-áig négymilliárd forintra pályázhatnak a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságuk elindításához. Azok a 18 és 40 év közötti gazdák indulhatnak a pályázaton, akik először kezdenek gazdálkodni, megfelelő szakmai tudással rendelkeznek, és vállalják, hogy gazdaságukat 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik. A fiatal gazdák mellett augusztus 15-éig azok a pályázók is beadhatják kérelmeiket az MVH-hoz, akik Natura 2000 területek fenntartási terveinek elkészítéséhez kérnének támogatást. Az új pályázaton a költségvetési szervek, a civil szervezetek és a gazdasági társaságok igényelhetnek forrást a csaknem 550 millió forintos keretből.
Nagyra értékelem a novaiak munkáját, mert noha én is kezembe veszem a kaszát, egymagam nem sokat tehetnék azért, hogy gazdálkodási hagyományainkat és a hozzájuk kapcsolódó kultúránkat továbbörökítsem, másokkal is megismertessem – nyitotta meg V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a XXIV. Kézikaszás Arató- és Cséphadarós Cséplőversenyt a Göcseji Aratónapokon, Nován.
A mai napon nyílik a Tanyafejlesztési Program új pályázati időszaka, augusztus végéig 240 alföldi településről lehet beadni a pályázatokat. Idén 1,5 milliárd forint jut a tanyás térségek fejlesztésére – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A vidéki életminőség javításának fontos eleme az alapvető szolgáltatások biztosítása: a hivatal, az orvosi rendelő, a posta, a helyi közlekedés. De legalább ilyen fontosnak tartjuk, hogy megőrizzük mindazt, ami meghatározza a helyi társadalom, a falusi közösségek identitását, együvé tartozását – hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Pusztacsó megújult központjának átadásán.
Az agráregyetemek nagyon fontosak a vidéknek, hiszen elengedhetetlen, hogy magasan képzett szakemberek életképes tudására építhessünk – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA és a Szent István Egyetem (SZIE) együttműködési megállapodásának aláírásán.
40 milliárd forinttal újra pályázatot hirdet az állattartó telepek korszerűsítésére a Vidékfejlesztési Minisztérium – jelentette be Fazekas Sándor tárcavezető az M1 Ma Reggel című műsorában. A támogatási kérelmeket augusztus 1-31. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.
Indul a GAZDANet program, 3,5 milliárd forint értékben pályázhatnak a kistermelők internetkapcsolatra alkalmas számítógépre. Egy jelentkező maximum 90 ezer forintos támogatást kaphat, így csaknem 39 ezer gazda élhet majd az elektronikus kommunikáció és ügyintézés előnyeivel. A kérelmeket szeptember 1-30. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Az erről szóló jogszabály megjelent a Magyar Közlönyben.
Július 1-től 6 milliárd forintra pályázhatnak az 5000 fő alatti lakosságszámú és a legfeljebb 100 fő/km2 népsűrűségű (viszonylag gyéren lakott) településeken működő turisztikai vállalkozások. A kérelmeket a LEADER Helyi Akciócsoportokhoz (HACS) kell eljuttatni július 31-ig.