Az Európai Unió (EU) következő költségvetési időszakában sem csökkennek a Magyarországnak jutó vidékfejlesztési források - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Hajdúböszörményben, az országos urbanisztikai konferencia megnyitóján.
Amelyik Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér úgy épül, hogy egy közösség hajléka legyen, abból valódi közösségi tér lesz. Ezekben az épületekben otthonra találhat, aki tudásra szomjazik, és az is, aki pihenni, beszélgetni, szórakozni szeretne – mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a novai Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) átadásán. Közlemény.
Elsősorban a jogi, de a szükséges anyagi háttér biztosításával is támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), hogy az országban minél több helyen jöjjön létre termelői piac - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.
3,5 milliárd forintra pályázhatnak a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) nemzetközi együttműködés megvalósításához – jelentette be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján. A támogatási kérelmeket 2012. október 30-tól folyamatosan forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-ig lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Közlemény.
A két évvel ezelőtt lehetővé vált szabad házi pálinkafőzés felhívta a figyelmet a gyümölcs tájfajták jelentőségére, ugyanakkor a számtalan verseny azt is bebizonyította, hogy kiváló minőségű párlatokat tudnak előállítani a magánfőzdék - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Zala megyei Pórszombaton.
Összesen mintegy 13 milliárd forinttal támogatja a vidékfejlesztési tárca a vidéki életminőség javítását. A Darányi Ignác Tervben falumegújításra és -fejlesztésre 8 milliárd, a vidéki örökség megőrzésére pedig 5 milliárd forint jut - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Ösztönözni szeretnénk a magyar vásárlókat, hogy válasszanak helyi termékeket, mert azok jó minőségűek, és helyi gazdálkodók, helyi családok állnak mögöttük, akik felelősséget vállalnak a termékeikért – hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Fegyverneken, ahol átadta a Magyar Piac Szövetkezet első mobil zöldség-gyümölcs pavilonját. Közlemény.
Horvátország támogatja a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjával kapcsolatos magyar elképzeléseket. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Délkelet-európai Mezőgazdasági Miniszterek Állandó Munkacsoportjának informális találkozóján tárgyalt Luka Čuljak vidékfejlesztésért, EU- és nemzetközi kapcsolatokért felelős horvát miniszter-helyettessel. Horvátország 2013. július 1-jén csatlakozik az Európai Unióhoz.
A vidékfejlesztés egyik legfontosabb stratégiai feladata megvédeni a termőföld-kincsünket. A jövőre megjelenő földtörvény végrehajtásához nagy szükségünk lesz azokra a biztos tudású, jól képzett földmérőkre és földrendezőkre, akik a Geoinformatikai Karon végeztek – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának 50. évfordulójára rendezett ünnepségen, Székesfehérváron. Közlemény.
Virtuális Falu néven új programot indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA), melynek célja, hogy minél több vidéki fiatalt bevonjon a falusi közösségek életébe. A kezdeményezést a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja, az akció védnökei V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. Közlemény.