Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
A pályázatokat 2011. január 31-ig lehet a Vidékfejlesztési Minisztériumnak elküldeni. Közlemény.
Nemzetközi egyezmény védelme alatt álló madarakat: keselyűket és sasokat próbáltak átcsempészni az országon.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a német dioxin botrány miatt a közvetlenül vagy közvetetten Németországból származó friss és fagyasztott sertéshús, sertés húskészítmények valamint élő sertés felhasználásának és forgalmazásának átmeneti korlátozását rendelte el 2011. február 28-ig terjedő időszakra.
A kormány január 12-én hirdetett veszélyhelyzetet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Sajó völgye településeinek védelme érdekében.
Új főigazgató irányítja a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságot (VKKI) január 15-től.
Az Új Széchenyi Terv azokra az életképes elképzelésekre épít, amelyek a gazdasági élet szereplőitől származnak, hiszen az elmúlt fél évben konzultáció folyt a gazdaság megerősítéséhez szükséges lépésekről – mondta Fazekas Sándor Karcagon, ahol a helyi vállalkozók előtt ismertette a Széchenyi Terv agráriummal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos részleteit.
Bővebb lakossági tájékoztatást, tisztább levegőt és ezen keresztül az emberek életminőségének javulását szolgálja a levegő védelméről szóló kormányrendelet. A szigorú előírások betartásával csökkenthetők az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt káros hatások.
Mintegy 200 ezer hektár őszi vetés menthetetlen a belvízi helyzet miatt, ez már most látszik - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Harkányban, a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Szövetség konferenciáján.
A hungarikumokról szóló törvénytervezethez január 10-ig küldhettek észrevételeket szakmai testületek, civilek és társadalmi szervezetek.
Az eddigi laboratóriumi vizsgálatok azt igazolták, hogy Magyarországra nem került dioxinnal szennyezett tojás.