Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Megkapták a vörösiszap katasztrófa mezőgazdasági termelői és feldolgozói a múlt év végén meghirdetett jövedelempótló támogatást.
Az árvízi védekezésről, Magyarország természeti adottságairól és vízkészlet-gazdálkodásáról tartott előadást az Európai Unió tagállamainak polgári védelmi főigazgatói előtt Illés Zoltán.
Szemináriumot szervezett a Magyar Vidék Szövetség (MVSZ) a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) támogatásával a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A résztvevők kiadtak egy közleményt, amely felhívja az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a vidékfejlesztés, ezen belül a LEADER Program nem kap megfelelő szerepet az Európa 2020 stratégiában.
A magyar elnökség 2011. január 24-én Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén mutatta be féléves programját. Az elnöklő Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta, a magyar elnökség mottója az „Erős Európa”, ami erős közös mezőgazdasági és halászati politikát feltételez.
Több ezer méhész gyűlt össze szombaton a Kaposvári Egyetemen megrendezett XIII. Dunántúli Regionális Méhésztalálkozón, hogy az őket érintő legfontosabb újdonságokkal megismerkedjenek, kicseréljék tapasztalataikat, és beszerezzék a szükséges felszereléseket.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Berlinben a „Grüne Woche ” - Nemzetközi Élelmiszeripari, Mezőgazdasági és Kertészeti Kiállításon, a magyar pavilonban fogadta Henk Bleker holland minisztert majd kétoldalú megbeszélést folytatott Saša Dragin szerb miniszterrel.
Ünnepélyes keretek között Magyarország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország és Románia hivatalos képviselői aláírták azt a dokumentumot, melyben az 5 európai ország intézményei kötelezettséget vállalnak a LifeWatch európai élővilág (biodiverzitás) kutatási infrastuktúra kiépítésének megkezdésére.
A vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot (ÚMVP), a LEADER Programot és az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) agráriumot érintő pontjait mutatta be a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán a régió térségi és szociális szakembereinek.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter döntése értelmében az Országos Főállatorvos elindította a PRRS (légzőszervi és immunbetegség) mentesítési programot annak érdekében, hogy Magyarországon csak egészséges sertésállományokból származó állatokat lehessen tenyészteni illetve hizlalni. A miniszter biztosította a forrást a mentesítés megkezdéséhez.
Egy korábbi hídpillér maradványait robbantották fel Pélyen, a Tiszasülyi-28-as belvízcsatorna egyik szakaszánál. Erre azért volt szükség, hogy könnyebben juthasson a víz a Tiszába. A mederben lévő akadályok ugyanis több, mint 40 százalékkal rontották a csatorna vízszállító kapacitását.