A kormányváltás után bekövetkezett vagyonpolitikai szemléletváltásnak köszönhetően az állami erdőgazdaságok mindegyike pozitív adózás előtti eredményt ért el az elmúlt két évben – hangsúlyozta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Vadgasztronómiai Fesztiválon 2013. szeptember 7-én, a fejér megyei Soponyán. Közlemény.
A VOLÁNBUSZ Zrt. eredményt hirdetett a 167 autóbusz beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárásban 2013. szeptember 5-én. A vállalatnak a jövő év első negyedévétől kezdődően 106 szóló kialakítású MAN és 61 csuklós RÁBA-VOLVO autóbusz forgalomba állítására nyílik lehetősége. A VOLÁN társaságok járműbeszerzési programját újraindító megrendelés összértéke mintegy 10 milliárd forint.
Eredményesen zárultak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat közötti egyeztetések a Budapest határát elhagyó agglomerációs buszok jövőjéről 2013. szeptember 4-én, Budapesten. A megállapodás szerint a BKK hálózatába illeszkedő, jelentős fővárosi utasforgalmat bonyolító járatok működtetését a jövőben is a Fővárosi Önkormányzat rendeli meg közlekedésszervezőjén keresztül, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Volánbusszal együttműködésben.
Ingyenesen adta az állam Székesfehérvár Megyei Jogú Város tulajdonába a MÁV Zrt. két sportpályáját – jelentette be Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára 2013. szeptember 3-án, Székesfehérváron. Az ingatlanátadásról szóló sajtótájékoztatón beszédet mondott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Marjay Gyula, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Ingó- és Ingatlanvagyonért felelős főigazgatója és Cser-Palkovics András polgármester is.
A nemzeti fejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) a magyar állam nevében a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (továbbiakban: Fdvtv.) alapján nyilvános pályázatot írt ki a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságok koncessziós szerződéssel történő átengedésére.
Baranyay Lászlót, a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MFB) elnök-vezérigazgatóját az Európai Beruházási Bank (European Investment Bank, EIB) alelnökévé választották meg. A megtisztelő megbízatás miatt Baranyay László közös megegyezéssel távozott az MFB éléről. Az alapítói jogokat gyakorló Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Nagy Csabát nevezte ki az MFB vezérigazgatójává.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által hetedszerre meghirdetett Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatok beküldési határideje szeptember végén lejár. A közlekedésért felelős tárca a munkáltatók, önkormányzatok példamutató intézkedéseit és kezdeményezéseit ismeri el a kitüntető címekkel. A nyertesek egy évig használhatják majd a „Kerékpárosbarát Munkahely 2013” vagy „Kerékpárosbarát Település 2013” elnevezést és emblémát. Közlemény.
A tárcavezető a tolnai Megyenapon mondott beszédet Szekszárdon, majd Bátaszéken ünnepélyesen aláírta a helyi tanuszoda állami tulajdonba adását lezáró szerződést 2013. szeptember 1-jén.
Az M0 51. sz. főút - M5 közötti, új nyomvonalon épített, 6,3 km hosszú szakaszának átadásával lezárult a déli szektor bővítésének utolsó üteme is 2013. augusztus 31-én. Az autósok mostantól több mint 75 km hosszan, folyamatosan haladhatnak a körgyűrű megépült, M1 és 11 sz. főút közötti szakaszán.
BARÁTSÁG kerékpártúra indul Kiskunhalas és Szabadka között 2013. augusztus 31-én. A rendezvény fővédnöke Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.