Első alkalommal rendeznek futóversenyt az elmúlt években átadott két Ipoly-híd érintésével 2013. szeptember 22-én. Az Európai Autómentes Nap szécsényi eseményének védnökei Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár és Stayer László, a város polgármestere.
Budapest Főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. szervezésében idén is megtartják az Európai Mobilitási Hét záróeseményeként a Fővárosi Autómentes Napot a forgalom elől elzárt Andrássy úton, 2013. szeptember 22-én. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – mint az egyhetes kampány nemzeti koordinátora – önálló standon várja az érdeklődőket családi és környezettudatos közlekedésre buzdító programokkal.
A MÁVAUT jogutódjaként létrejött Vértes Volán 1953 óta szolgálja ki elsősorban Komárom-Esztergom megyei utasait. A hatvanadik évforduló alkalmából a gyémántjubileumra alapított okleveleket és más elismeréseket adtak át a vállalat dolgozóinak 2013. szeptember 20-án, Tatabányán.
Magyarország első közbringa rendszere öt állomással, 80 dokkolóval és 50 kerékpárral indul el. Az EBI (Esztergom Bicikli) a jövő tavaszra megvalósuló teljes kiépítésben tíz állomással és 100 kölcsönözhető járművel működik majd. Az esztergomi székhelyű Neuzer Kft. által kifejlesztett rendszert Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át 2013. szeptember 20-án.
A fejlesztési tárca helyettes államtitkára az egységes európai fellépés és az energiaközösség bővítése mellett érvelt az uniós energetikai miniszterek informális találkozóján Vilniusban. A 2013. szeptember 19-20-án megrendezett egyeztetésén Hizó Ferenc az EU-tagállamok és a harmadik államok között indult energiapiaci párbeszéd folytatását szorgalmazta.
Fónagy János szerint a magyarok önmagáért kiálló közössége a világ bizalmát is elnyeri.
A Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest Főváros Levéltára és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel együtt Európa egyik legfejlettebb levéltári nyilvántartó és archiváló rendszerét hozta létre. A mintegy ötéves munka eredményeként, 2,75 milliárd forint uniós támogatásból megvalósított Elektronikus levéltár a modern kor igényeihez igazodó lehetőséget teremt nagy mennyiségű elektronikus iratanyag pontos, naprakész nyilvántartására, közzétételére és archiválására.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 10 éves vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződéseket kötött a MÁV-START Zrt.-vel és a GYSEV Zrt.-vel. Az ünnepélyes aláíráson Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta, hogy a szerződések kiszámíthatóbb, jobban tervezhető kereteket teremtenek az állami megrendelő és a szolgáltatók számára is.
Magyarország mintegy 60 milliárd forintból valósított meg kerékpáros fejlesztéseket a jelenlegi pénzügyi időszakban, ezzel az uniós forrásokat e célra fordító országok legjobbjai közé tartozik - mondta el Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által szervezett Kerékpáros Konferencián 2013. szeptember 19-én, Budapesten.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár Esztergomban tartott fórumot a rezsicsökkentésről 2013. szeptember 18-án.