A szarvasi beruházás nemcsak illeszkedik a kormányzati törekvésekhez, hanem némiképp meg is előlegezi a Nemzeti Energiastratégiában foglalt célkitűzéseket - hangsúlyozta Gémesi Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője 2011. szeptember 13-án, a szarvasi biogázüzem átadásán.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával és szakmai felügyeletével, Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár fővédnöksége mellett idén is folytatódik a 14 éve megkezdett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció sorozat. A Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által szervezett, az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó Akció célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetbarát, energiatakarékos autózás fontosságára.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a nemzetközi pénzügyi válság és Magyarország sajátos helyzete miatt a terhek és a kockázatvállalás mértékének újraelosztása mellett érvelt a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén elhangzott előadásában 2011. szeptember 13-án, Budapesten.
Fellegi Tamás miniszter a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökségi és Ellenőrző bizottsági ülésének vendégeként beszédet mondott a magyar-kínai stratégiai együttműködésről 2011. szeptember 13-án, Budapesten.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elkészítette, a Kormány még a nyáron jóváhagyta a Nemzeti Energiastratégiát, amelynek parlamenti vitája a napokban kezdődött meg. Az előkészítő munka során a szaktárca mindvégig törekedett az energetikában érdekeltek bevonására, ezért a stratégiai dokumentumba a gazdaság több mint 110 szereplőjének – ipari, tudományos, szakmai és társadalmi szervezetek – véleménye épült be.
Újabb munkahelyeket teremtő megállapodással bővül a magyar-kínai stratégiai partnerség: Budapesten hozza létre közép-európai központját Ázsia vezető biotechnológiai kutatóintézete.
Idén is szeptember 16-22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hét (EMH) programjait. Magyarország - akárcsak tavaly - a legjobbak között szerepel a programsorozatban, jelenleg a harmadik helyen áll a nemzetközi összehasonlításban. A 10., jubileumi kampány célja, hogy az önkormányzatokat a fenntartható közlekedést szolgáló intézkedések bevezetésére ösztönözze, és a gépkocsin kívüli egyéb közlekedési eszközök használatára hívja fel a figyelmet. A hazai települések részvételét nemzeti szinten az infrastruktúráért is felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium koordinálja.
Fellegi Tamás miniszter a gazdasági válság hatásainak hatékony kezelését célzó kormányzati átszervezésekkel párhuzamosan 2011. szeptember 12-től átalakítja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM).
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkára az Európai Unió állami támogatási szabályainak az önkormányzatok gazdálkodását érintő elemeit ismertette a Magyar Könyvvizsgálói Kamara XIX. Országos Konferenciáján 2011. szeptember 8-án, Balatonalmádiban. Az államtitkár a költségvetési szervezeteket ellenőrző szakembereknek átfogó tájékoztatást adott a versenyjogi szabályok hazai alkalmazásáról.
Az Európai Unió közlekedési minisztereinek informális találkozóján a magántőke közlekedési infrastruktúra-fejlesztésbe való bevonásának lehetőségeit vitatták meg a tagállami tárcavezetők 2011. szeptember 6-án, a lengyelországi Sopotban. A magyar álláspontot ismertető Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár részt vett a visegrádi országok szakminisztereinek megbeszélésén is.