Minisztériumok
Államtitkárságok
Videók
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tizenötödik alkalommal rendezte meg hagyományos év végi eseményét, amelyre minden megyéből közel 600 vállalkozó érkezett. Az eseményen a nemzetgazdasági miniszter részvételével magas szintű állami és szövetségi kitüntetéseket is átadtak.
Czomba Sándor, foglalkoztatásért felelős államtitkár beszédet tartott az Európai Bizottság "Gazdasági kormányzás a növekedésért és a munkahelyteremtésért" konferenciáján.
Százezer ember képzése indult el december elején a kormány téli átmeneti közfoglalkoztatási programjában, amelyben március 31-ig átlagosan kétszázezren vesznek részt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára. Czomba Sándor erről a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnáziumban beszélt, ahol házi betegápolók elméleti és gyakorlati képzése kezdődött a közfoglalkoztatás keretén belül.
Varga Mihály szerint érdemes befektetni a magyar gazdaságba, hiszen a gazdasági növekedéssel együtt javultak a profitkilátások is. A nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Értéktőzsde Xetra kereskedési rendszerének pénteki indulása után újságírók előtt kijelentette: a magyar gazdaság abban a helyzetben van most már, hogy a lehetőségek tárházát kínálja a befektetők számára.
Helyesnek bizonyult a magyar kormány tavalyi döntése, amellyel új szintre emelte az országban működő nagyvállalatokkal való együttműködését - jelentette ki Varga Mihály a villamosipari Schneider Electric és a kormány közötti stratégiai megállapodás aláírása alkalmából tartott ünnepségen csütörtökön a francia cég szigetszentmiklósi logisztikai központjában.
A feketegazdaság fehérítésének egyik hatékony eszköze a fordított áfa. Éppen ezért a magyar kormány november 27-én az Európai Bizottsághoz fordult, hogy az Unió testülete engedélyezze a fordított áfa bevezetését a cukor szektorban. Abban bízunk, hogy az Európai Bizottság december végéig pozitívan fogja elbírálni a kérésünket- hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
Az idei év a trendforduló éve volt a magyar gazdaságban, az év eleje még a recesszió időszaka volt, a harmadik negyedév viszont már várakozáson felüli növekedést hozott, és ennek alapján bizakodva nézhetünk a 2014-es év elé - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség elnökségi ülésének szerda esti megnyitóján, Budapesten.
Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiai államtitkára szerint a startup vállalkozások lehetnek a gazdasági növekedés katalizátorai - ezt a napi.hu konferenciáján mondta.
Az infláció 38 éve nem volt ilyen alacsony szinten, az év egészét tekintve a fogyasztói árak emelkedése 2 százalék alatt maradhat, az NGM prognózisa szerint a pénzromlás üteme az elkövetkező években is alacsony lesz - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Az uniós források 10 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot fordítanak közvetlenül kutatás-fejlesztésre 2014-2020 között - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerdai országos innovációs konferenciáján Budapesten.
A nemzetgazdasági miniszter az Óbudai Egyetemen tartott előadásában 2013. december 2-án azt mondta: "reméljük, hogy egy kis alapkamat-csökkentésre még lesz lehetőség, ezt segíti az infláció historikusan alacsony szintje".
A hétfőtől jegyezhető, megújult babakötvény további segítséget jelent a gyermeket nevelő szülőknek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn.
Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) született megállapodás alapján, a felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el.
A fejlesztések időszaka jön Magyarországon, a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban az uniós források mintegy 10 százalékát, hozzávetőleg 700 milliárd forintot kíván a kormány kutatás-fejlesztésre fordítani - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, egy kamarai rendezvényen.
Az idén tovább bővül a nők foglalkoztatottsága Magyarországon - erre számít Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos az eddigi adatok alapján.
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány a Phoenix Mecano Kft.-vel. A svájci központú, gépipari és elektronikai rendszereket gyártó gazdasági társaság kecskeméti telephelyén tartott csütörtöki ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy ami most Magyarországon történik, az egyértelműen azt bizonyítja, hogy erősödik a gazdaság.