Minisztériumok
Államtitkárságok
Videók
A kormany.hu-nak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilatkozott.
A kormány februárig 278 ötezer lakosúnál nagyobb település mintegy 430 milliárd forintnyi adósságát vállalja át, ez megteremti a fejlődés esélyét az önkormányzatoknak – jelentette ki Varga Mihály Szentesen az adósságkonszolidációról szóló országjárás második állomásán.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel pénteken aláírta a jövő évi bérekről szóló megállapodást.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ünnepélyes keretek között átadta a turizmus szakma legmagasabb kitüntetésének számító Pro Turismo Elismerő Okleveleket a Parlamentben. Az elismerést idén 25. alkalommal kapták azok a szakemberek, akik magas színvonalú munkájukkal és szolgáltatásaikkal példát mutatnak a pályatársaknak.
Adócsökkentés 270 ezer családnak témában sajtótájékoztatót tartott Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár.
A kormány a jövő évre várható inflációval, azaz 2,4 százalékkal emeli januártól a közfoglalkoztatottak bérét - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a jövő évi költségvetés az építkezés költségvetése lesz, amelyben van lehetőség a növekedésre.
Különböző szakmából tizenhat magyar fiatal szakember részesült miniszterelnöki jutalomban hétfőn, akik Magyarország képviseletében érmes helyezést értek el a 2012. évi Fiatal Szakemberek Európa Bajnokságán Belgiumban.
Varga Mihály szerint abban, hogy a kormány által az utóbbi három évben végrehajtott strukturális átalakítások nem jártak nagy társadalmi megrázkódtatással, komoly szerepe volt az érdekképviseletekkel való megfelelő együttműködésnek.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) az államigazgatás modernizálása, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv) exportjának támogatására a magyar állam számára 50 millió eurós, míg a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. számára 100 millió eurós hitelkeretet nyújt - az erről szóló szerződéseket pénteken írta alá Baranyay László, az EIB alelnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója.
Átadták az Ipari Parkok Versenyképességi Díj elnevezésű elismeréseket Budapesten. A pályázatot az Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai Parkok Egyesület (IPE) hirdette meg az Iparfejlesztési Közalapítvány szakmai támogatásával az ipari parkok vonzóvá tétele mellett a versenyképesség erősítésére.
Az államháztartási hiány leszorítása nem fojtotta meg a gazdasági növekedést Magyarországon, sikerült megtalálni azt a helyes gazdaságpolitikai mixet, amelynek köszönhetően a magyar gazdaság nemcsak egy-egy területen teljesít jól – mondta csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára.
Több mint 320 millió forintos beruházás keretében fejlesztette autóipari alkatrészgyártó kapacitását Ózdon a Johnson Electric Ózd Kft. A projekt záró rendezvényén, kedden Czomba Sándor elmondta: a cég a kapacitásbővítés mellett akár a kutatásfejlesztést is hajlandó lenne Magyarországra hozni, ha ehhez megfelelő körülményeket találna.
A magyar kormány az innovációs alapból 19 milliárd forinttal támogat 8 nagyvállalatot, hogy ezzel Magyarországon erősítse kutatás-fejlesztési tevékenységét - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden a V4-ek kutatásfejlesztési infrastruktúrájának összehangolásáról szóló tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón, Budapesten.
A sajtónyilvános rendezvényen Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minsztérium államtitkára hangsúlyozta: a visegrádi országokban gazdasági változás játszódik le, valamennyien érdekeltek abban, hogy az iparosítás mellett egyre erősebb hangsúlyt kapjon a kutatás-fejlesztés és innováció.
A kötvény korábbinál alacsonyabb kamata a magyarországi befektetések iránti bizalom erősödésének köszönhető - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára.