Az év második hónapjában is jól teljesítettek az exportáló magyar vállalatok, az előzetes adatok szerint februárban 766 millió euró volt a külkereskedelmi többlet. Az NGM becslése alapján az export 8,8%-kal, míg az importé 8,1%-kal nőtt az előző év februárjához képest. Az adatok azt mutatják, hogy az ipari termelés februári bővülése jelentősen hozzájárult a külkereskedelem dinamikus növekedéséhez - húzta alá Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár.
77 millió forint támogatást kapnak a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek, civil szervezetek. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2014-ben meghirdetett pályázatán 12 egyesület összesen 26 pályázati anyaga nyert.
A közelmúltban megvalósult és a tervezett budapesti fejlesztések új célközönséget szólítanak meg, mindez új célokat adhat a főváros és Magyarország turizmusának is a következő időszakban - mondta el Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Nyolc éve nem látott magasságokban van Magyarországon a belső fogyasztás - jelentette ki Szatmáry Kristóf pénteken Budapesten, a XVI. kerületben, a nemrégiben megújult Sashalmi piacon újságírók előtt.
Eredményes a Kormánynak az a politikája, amelynek célja, hogy több pénz maradjon az embereknél - közölte Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a Vállalkozásfejlesztési Tanács szerdai ülésén.
Az Ipari Parkokról szóló 297/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján a nemzetgazdasági miniszter pályázatot ír ki az „Ipari Park” és a „Tudományos és Technológiai Park” címek elnyerésére. (A Tudományos és Technológiai Park kategóriát a Korm. rendelet 2013. február 1-jei módosítása hozta létre.)
Budapest XVI. kerületének mintegy 6,38 milliárd forintos adósságát is átvállalta a Kormány, így újabb fejlődési lehetőség előtt áll a kerület – közölte Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a kertvárosban tartott sajtótájékoztatón.
A lengyelországi gazdasági-üzleti kapcsolatok élénkítése érdekében külgazdasági szakdiplomata poszt létesült Magyarország március 14-én megnyitott krakkói Főkonzulátusán. A külgazdasági szakdiplomata célzott piaci információkkal, bemutatkozó rendezvényekkel, a magyar cégek külpiaci megjelenésének támogatásával segíti elő a hazai vállalkozások regionális jelenlétének erősödését.
Az Európai Bizottság immár hatodik alkalommal hirdeti meg az Európai KKV Hetet. A projekt koordinátori feladatait Magyarországon a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal Enterprise Europe Network látja el.
Magyarországon egyedülálló kezdeményezésként a BVSC-Zugló sportegyesület saját fenntartású Sportóvodát indít, ahol sportszakemberek és óvodapedagógusok közösen fejlesztik a gyerekeket, így alapozva meg a jobb iskolai teljesítményt. A Sportóvodát Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, a BVSC elnöke adta át. Az MTVA felvétele.